Hidrológiai Közlöny, 2013 (93. évfolyam)
2013 / 2. szám - Hernesz Péter - Kiss Tímea: A Tisza meder partfalának vizsgálata: Késő-pleisztocén és holocén folyóvízi folyamatok az Alsó-Tiszán
18 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2013. 93. ÉVF. 2. SZ. 6. Következtetések A rétegek futása, szemcseösszetételi jellemzői és OSL kora alapján rekonstruálhatóvá vált a terület felszín-fejlődése. Az északi kanyarulat partfalában előforduló övzátonyok arra utalnak, hogy 10,8±0,99 és 13,1±1,15 ezer év közötti időszakban itt egy fokozatosan dél felé vándorló kanyarulat létezett (4. ábra). Ez a meander hol délkeleti, hol délnyugati irányba csúszott, miközben kialakultak övzátony-sorai és az azokat elválasztó sarlólaposok. A zátonyüledékek egyre finomodó szemcseösszetétele a folyó energiaviszonyainak csökkenését jelzi. A partfalban feltárt övzátonyok kora és morfológiai jellemzői alapján ezek az övzátonyok egy hatalmas paleo-mederhez köthetők, amely a mintaterülettől délkeletre, a magas ártér területén található. Ez a Kenyere-ér menti paleomeder a felszínen is kirajzolódik, és igen nagy méret jellemzi (szélességiig km, görbületi sugár: 5,7 km), ami arra utal, hogy mederkitöltő vízhozama (8-12000 mVs) is hatalmas lehetett. A Kenyere-éri paleomeder övzátonyainak OSL kora 13,3 ± 0,9 és 11,3 ± 0,8 ezer év (Sipos et al. 2009b). Ez illeszkedik az általunk mért övzátonyok korához, tehát ugyanannak a medernek az üledékeit tárta fel a Tisza mai medre. Ezek alapján a meder a késő-glaciális idején és a holocén elején volt aktív. Ez magyarázza azt is, hogy miért iszapos, és nem homokos anyagú az övzátony-sor, ugyanis Kasse et al. (2010) szerint a Kárpát-medencében zajló löszképződés miatt a felső-pleniglaciális után a lepusztult lösz tette ki a folyók által szállított hordalék jelentős részét. Azonban míg a magas ártéren fennmaradt Kenyere-éri paleo-mederre és övzátonyaira már nem települt ártéri üledék és ezért ma is láthatóak, addig a mintaterületen a formák egy része megsemmisült. Valószínű, hogy itt az övzátony-épülés befejezte (10,8±0,99 ezer év) és az ártéri üledék felhalmozódása között (7,98±0,78 ezer év) eltelt időszakban bevágódás történt (4. ábra). Ez egyezik Láng (1960) és Mátyus (1968) adataival, akik szerint az Alsó-Tisza-vidék kialakulása, az ártér bevágódása a holocén elejére tehető. A bevágódást követően 7,98±0,78 ezer éve újra elindulhatott az ártérfeltöltődés. Ekkortól rakódtak le a vízszintes rétegzettségű üledékek mindkét partfalon. Például az északi partfal legalsó vízszintes rétege (MK5 250-420 cm: 7,98 ± 0,78 ezer év) korban megfeleltethető a déli partfal legalsó rétegének (MA 840-900 cm: 7,44 ± 0,52 ezer év). Az, hogy a déli partfal rétegei több méterrel mélyebben vannak azzal magyarázható, hogy itt lehetett az övzátony-sort felépítő paleo-meder medre, ami miután a folyó az ártér nyugati peremére került és befejeződött az ártér általános bevágódása, elkezdett feltöltődni. Az aktív meder távolabbra kerülését jelzi, hogy a d 9 0 értékek egyre csökkennek (41 |xm-ről 33 |rm-re) mindkét szelvény hasonló korú rétegeiben. A feltöltődést olyan időszak követte, amikor a folyóvízi akkumuláció lelassult, és szervesanyagban gazdagabb, talajosodott réteg keletkezett mindkét partfalnál. Ezt a paleotalaj-réteget északon 6,96 ± 0,57 ezer évesnek határoztuk meg (MK5 100 -110 cm), de délen is hasonló kort kaptunk az alatta és felette lévő OSL minták kora alapján (MA 860-870 cm: 7,44 ± 0,52 ezer év és MA 750-760 cm: 5,22 ± 0,35 ezer év). Hasonló, sötét színű rétegeket írt le Félegyházi et al. (2004) is a Felső-Tiszán. Véleményük szerint ez az aktív medertől messzebb fekvő, az egykori folyóhátak mögötti területek ártéri lapályaihoz, mocsaraihoz köthető. Az itt jellemző levegőtlen körülmények között elbomló szerves anyag erős mállást idéz elő a finom ásványi részekben, melynek hatására szerves és szervetlen kolloidokban gazdag agyag képződik (Andó 1969). Ilyen, bár jóval kisebb vastagságú agyagos szinteket írt le a Felső-Tisza mentén fekvő Kisarnál Borsy (1954) is, melyeket rétiagyag szinteknek nevezett. elhagyott meder. mai meder bevágoHSsa 4. ábra: A mintateriilet felszín-fejlődésének vázlata. (E pf: az északi kanyarulat partfala; D pf: a déli kanyarulat partfala) A következő intenzív feltöltődésű időszak 5,22 ± 0,35 ezer éve (MA 750-760 cm) kezdődött. A megnövekedett folyóvízi energiára utal, hogy a réteg d 9 0 értéke (31,5 (im) kis mértékben nőtt a paleotalaj értékéhez d 9 0 értékéhez (28,6 |rm) képest. Ezt egy újabb, lassúbb fluviális formálódás követhette (pontos kezdetét nem ismerjük). De az ekkor, a déli szelvényben kialakult 2,4 m vastag paleotalaj arra enged következtetni, hogy több ezer évig tarthatott. A Tisza a mostani helyére valószínűleg 250-360 éve került (MA 310300 cm és 230-240 cm, 4. ábra). Erre utal a déli kanyarulatnál lerakódott, majd 3 m vastag homokos réteg, amelynek felfelé növekvő (48-306 um) d 9 0 értékei azt mutatják, hogy egyre nőtt a Tisza energiája, ami összefüggésbe hozható a szabályozások okozta esésnövekedéssel. A Tisza mostani helyére kerülése összefüggésben állhat a 17-18. században feljegyzett jelentős és több egymást követő árvízi eseménnyel (Réthly 1962).
