Hidrológiai Közlöny 2012 (92. évfolyam)
2. szám - Alföldi László: Egy kis brain storming a vízről
4 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2012. 92. ÉVF. 2. SZ. mérséklet és több mint 60 atmoszféra kőzetterhelés mellett szakad le, amikor is a hőhatásokra növekvő molekulamozgás realizálódik. Különösen fontos ez a jelenség a dél-alföldi fiókmedencék mélyrégióiban, a kutakkal megcsapolt hévíztározó kőzeteknél, amikor a kutak talphőmérséklete meghaladja a 100°C-ot, a kifolyó víz meghaladja a 90°C-t. Gyakran tapasztaljuk, hogy az ilyen szituációkban már előrehaladott konszolidációjú homokkövekben a vízbeáramlás többszöröse annak, mint másutt a hasonló kőzetszemcsékből kisebb mélységből csak lényegesen kisebb vízhozam biztosítható. Ebből a mélységtartományból magáról a vízadó kőzetről is keveset tudunk, pontosabban hiányosak az ismereteink. Ebben a mélységtartományban ráadásul már a Pannon-tenger fokozatosan kiédesedő, de még szingenetikus jellegeket mutató vizeket termelünk, melyekben a nátrium-klorid (konyhasó tartalom) a beltengerek vizének megfelelő és általában nagy a víz oldott anyagtartalma is. Ezeknek a sósvizeknek összetételét az igényeknek megfelelően jól ismeijük, az adott hévíz mikroszerkezetéről azonban gyakorlatilag semmit nem tudunk. Ebből a mélységből már kőolaj képződés jeleit (katagenezesis és metagenezis) mutattak ki, vagyis a korábban képző kerogén további átalakulására kerül sor. A természetes geokémiai katalizáció csak később kezdődik el. A pannon öszlet vizeiben és vízadókban a jelenlévő általában jelentős szerves detritus vagy oldott szerves anyag átalakulása (diagenezise) később következik be. Hévizeink kémiai összetétele a mélységcsökkenésnek megfelelően változik, és a kiédesedő tenger szingenetikus vize egyre kevesebb nátrium-kloridot tartalmaz. Bizonyítottnak tekintjük, hogy a felső pannon vízadókban lévő hévíz érdemben nem cserélődik, ezzel szemben rétegterhelés hatására felfelé tendáló mikroszivárgás érvényesül. Itt már utánpótlódásról egyáltalán nem beszélhetünk, és az ilyen hévizek kitermelésénél egyértelműen tárolt vizet fogyasztunk. Ennek bizonyítékának tekintjük, hogy különösen az Alföld hévízkútjaiban a megcsapolt vízadó rétegek nyomásszintje és a nagytérségi nyugalmi vízszint csökkenő tendenciaként jelentkezik. A mai hévíztermelés folytatása esetén további rétegnyomás csökkenés várható és a víztermelés költségei jelentősen növekedni fognak. Nemzetközi szabvány szerint a 30 °C-nál melegebb vizeinket tekintjük és tekinthetjük hévizeknek. A víztartó, ill. vízadó kőzetek hőmérsékletét az átlagosnál nagyobb természetes földi hőáram szabályozza és ennek megfelelően alakul a benne lévő víz hőmérséklete is. Semmi nem utal arra, hogy az ország medenceterületének anomálikus hőmérsékletű kőzetek területein ún. hot spot-ok lennének. Az eddig ismert geotermikus anomáliák a vízmozgás által képzett felfutésnek köszönhetik létüket. Hangsúlyozottan ebben az esetben a víz a hőenergia hordozója és nem létrehozója. Medenceüledékeink több mint 3000 m vastagságban olyan egységes vízrendszert alkotnak, melyek egymással hidrodinamikai hatás mentén önálló hidrológiai karakterű részegységekre tagolódnak. A részegységek határai nem élesek, inkább határövezetek üledékföldtanilag nem feltétlen jellemzőek, ettől függetlenül az egyik rendszerbe való beavatkozás a határövezet elmozdulását is kiválthatja. ALFÖLDI LÁSZLÓ Az ország területén közel 80 000 fürt kút létéről tudunk. Ezek közül kb. 60 000 az, amelynek azonosításához elégséges információval rendelkezünk (VITUKI). Ezen kívül kb. 1000 db hévízkutat tartunk nyílván. Ezen információ tömeg feldolgozása alapján egyetértés van abban, hogy ivóvíz-termelésünk termelésnövelése hátrányos következmények nélkül érdemben nem növelhető (legfeljebb lokálisan), hévízfogyasztásunk hátrányos következménye pedig már egyértelműek további termelésnövelése nem ajánlott. Összefoglaló mondanivaló Akárhogy kerülgetjük a címben foglalt kérdést, sehogy sem sikerül egyértelmű választ fogalmazni, és sehogy se tudjuk elkerülni a használt fogalmak meghatározását. A Tisztelt Olvasó jogosan tiltakozhat, hogy hiszen a víz fogalmat mindenki jól ismeri, már a kisgyermek is tud vizet kérni, de tessék arra gondolni, hogyha ivóvíz helyett sósvizet adnak a kezébe, undorodva elutasítja, mondván, hogy ez nem víz. Nem véletlen, hogy a mindennapi szóhasználatban pontosan szoktunk fogalmazni; ivóvíz, folyóvíz, állóvíz, csapvíz, tiszta víz, stb. vagyis a konkrét vizet jelzős szerkezettel különböztetjük meg, melyeket akár tudományos igényeknek megfelelően is definiálni tudunk. A jelző nélküli vízfogalmat az egyre szaporodó atomfizikai molekulaszerkezeti kutatások mentén sem sikerül definiálni, az egyre bonyolultabbnak tűnő részecskefizikai ismeretek mentén valószínű nem is lehet. Nekem alkalmasint néhány jelzős szerkezettel is gondom van. Egyre inkább terjed a megújuló vízkészlet, a megújuló energiaforrás, kifogyhatatlan vízkészlet stb. fogalma, szóhasználata, de ezeknek a definícióját még sehol nem olvastam. A korábban részletesen fő vonásaiban tárgyaltakra való tekintettel azt hiszem, sikerült bizonyítanom, hogy a megújuló vízkészlet fogalma értelmezhetetlen. Annál is inkább, mert a magyar megújulás-fogalom az a regenerálódással egyenértékű. Értelmezhetjük úgy is, hogy mivel a felhasználás sem részben, sem egészben nem fogyasztjuk el, ezért a folyóba visszakerülő víz regenerálódást jelent, pedig az esetek többségében inkább vízszenynyezést. A víz lehet a földi lét éltető eleme, s mint ilyen energiahordozó, de önmaga nem éltető energia. A földgolyón minden mozgás és változás indikálója a szoláris, a gravitációs és a geotermikus energia. Ezek az állandó energiaforrások bizonyos értelemben, földi értelemben legalább is tartósak és hogy meddig tekinthető a Föld léte megújulónak az legelsősorban ezektől függ. Nem kekeckedni próbálok, csak arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy a nagyvonalú, slendrián fogalomhasználat súlyos félrevezetésre alapozott, hibás döntések megalapozója lehet. Nevezhetjük nagy folyóink vízkészletét megújulónak, vagyis kifogyhatatlan energiaforrásnak. De ha tovább folytatódik az alpi gleccserek olvadása, akkor nem is olyan távoli jövőben, akár egy évszázadon belül is, vízellátási nehézségekkel kerülhetünk szembe. Felszínalatti ivóvízkészletünk igaz, hogy néhány ezer év alatt kicserélődik, de az így számolható természetes utánpótlódása rendkívül szegényes, és a tárolt víz elfogyasztásából következő nehézségeket nem tudja kiegyenlíteni. Hévízkészletünk megújulásáról úgy gondolom, hogy a leírtak alapján sem lehet beszélni, inkább szembe kell nézni azzal, hogy hévíz termelési lehetőségeink, ha nem is szegényesek, de korlátozottak és egyre inkább korlátozódnak, hidrogeológus, a földtudomány doktora, címzetes egyetemi tanár, az MTA Hidrológiai Tudományos Bizottsága alapító tagja, egy évtizeden át elnöke, a VITUKI nyugdíjas főigazgatója. Alföldi, L.: A little brain storming from the water