Hidrológiai Közlöny 2012 (92. évfolyam)
5-6. szám - LIII. Hidrobiológus Napok: „A hidrobiológia szerepe a víz-stratégiákban” Tihany, 2011. október 5–7.
19 csaknem egyidejű kirepülése. Néhány nappal később a G. flavipes zárta a sort, amikor viszont az O. cecilia és az O. forcipatus kirepülése még javában tartott. faj esetében igaznak bizonyult (4. ábra). A hímek kezdeti nagyobb arányú kirepülése kisebb vagy nagyobb mértékben az EM 5 0-értékekben (min. I, max. 6 napos különbség) is megmutatkozott. A protandria oka valószínűleg abban kereshető, hogy a hímeknél a gyorsabban kirepülő, ezáltal hamarabb szaporodásra kész egyedek vannak előnyben, míg a nőstényeknél a hosszabb lárvális fejlődés tekinthető kedvezőbbnek, hiszen ez nagyobb testméretet és ezzel együtt nagyobb fekunditást eredményezhet (CORBET 1999). 2. táblázat A folyami szitakötők fenológiája a Tisza jándi szakaszá n 80 • 70 • 2 60 • 1. 2. 3. (kőszórásos) Gyűjtőhely • G. vulgatissimus • O. cecilia • O. forcipatus ^G, flavipes 1. ábra. Az exuviumok száma az egyes gyűjtőhelyeken A szakirodalomban tavaszi típusú fajként számon tartott G. vulgatissimus (SUHLING és MÜLLER 1996) a jándi folyószakaszon is tipikus tavaszi fajként viselkedett, vagyis a lárvák kirepülése korán kezdődött, rövid ideig tartott és szoros szinkronizációt mutatott (2. táblázat; 2. és 3. ábra). A szinkronizáció mértékét jól jelzi az EM 5 0-érték (az az idő, ami alatt a populáció 50%-a kirepült), ami a G. vulgatissimus esetében csupán 8 nap volt. A tavaszi fajoknál ez a szoros szinkronizáció annak tulajdonítható, hogy esetükben a kirepülést megelőzően a lárvák túlnyomó része az utolsó stádiumban telel át. Ezzel szemben a nyári típusú fajok lárvái korábbi lárvastádiumokban töltik a telet, így a tavaszi típusú fajokhoz képest kirepülésük rendszerint később kezdődik, kevésbé szinkronizált és elnyújtottabb (CORBET 1999). A nyári típusú fajként leírt G. flavipes (SUHLING és MÜLLER 1996) későn kezdődő és kevésbé szinkronizált kirepülésével (EM 5 0 = 16 nap) a jándi folyószakaszon is a nyári típusú fajok kirepülési jellegzetességeit mutatta, bár a kirepülési időszak nála is viszonylag rövid ideig (36 napig) tartott. Ezzel szemben a korábbi adatok alapján szintén nyári típusú fajokként számon tartott O. cecilia és O. forcipatus (FERRERAS-ROMERO és GARCÍA-ROJAS 1995; SUHLING és MÜLLER 1996) a Jándnál tapasztalt csekély EM 5 0-értékeik (6 és 7 nap), ill. rövid kirepülési periódusuk (33 és 24 nap) alapján inkább mutatták a tavaszi típusú fajok kirepülési sajátosságait, mintsem a nyáriakét. Az utóbbi fajok esetében eredményeink így megerősítik azt az elképzelést (CORBET 1999), mely szerint a tavaszi, illetve a nyári típusú fajként történő viselkedést több tényező is befolyásolhatja (pl. lárvasűrüségben, táplálékellátottságban vagy vízhőmérsékletben fennálló különbségek), így ugyanannak a fajnak az egyedei bizonyos feltételek mellett viselkedhetnek nyáriként, más feltételek mellett pedig tavasziként is (SUHLING 1995). A folyami szitakötőkkel kapcsolatos közleményekben a kirepüléskori ivararány tekintetében - más nagyszitakötőkhöz hasonlóan - rendszerint a nőstények számbeli fölényét állapították meg (SUHLING és MÜLLER 1996). Saját eredményeink a kirepüléskori nősténytöbbletet nem erősítették meg (3. táblázat). Az ivararány egyik faj esetében sem különbözött szignifikánsan az 1:1 aránytól, ráadásul a nőstények nagyobb arányú előfordulása is csupán a G. vulgatissimus és az O. cecilia esetében volt megfigyelhető. A folyami szitakötőkre szintén jellemzőnek tartott protandria (SUHLING és MÜLLER 1996) viszont mind a négy 2. ábra. A folyami szitakötők kirepülési görbéje a Tisza jándi szakaszán 3. táblázat. A folyami szitakötők ivararánya a Tisza jándi szakaszá n Taxon Hím Nőstény Nőstény% 2 z df P G. flavipes 28 26 48,15 0,074 1 0,785 G. vulgatissimus 29 37 56,06 0,970 1 0,325 O. forcipatus 17 12 41,38 0,862 1 0,353 O. cecilia 16 24 60 1,6 1 0,206 A lárvák által a vízszegélytől megtett távolságokat tekintve az egyes fajok között lényeges eltéréseket tapasztaltunk. A kirepülés helyéig a víztől legmesszebb - mind vízszintesen, mind függőlegesen - a G. vulgatissimus lárvái másztak el (4. táblázat). Ezt követték az O. cecilia lárvái, a legkisebb és egymáshoz elég hasonló távolságértékek pedig az O. forcipatus és a G. flavipes lárváira voltak jellemzőek. A fenti jelenségre még nem létezik pontos magyarázat, de elképzelhető, hogy a G. vulgatissimus lárvái által megtett nagyobb távolság a sikeres vedlést veszélyeztető áradások miatti elsodródást segít elkerülni (FARKAS et al. 2011). Ugyancsak változatosnak bizonyult az egyes fajok kirepülési aljzatválasztása (5. ábra). Ezek az eltérések jól magyarázhatók azokkal a különbségekkel, amelyek az egyes fajok lárvái által megtett távolságtartományon belül a lehetséges aljzatok arányában mutatkoztak. így például abban a távolságtartományban, amit a G. vulgatissimus lárvái tettek meg, a zöld újulat, levél volt a leggyakoribb aljzat, ebből adódóan a választott aljzatok között is ez dominált. Ezzel 100 í? 90 | so '2 70 M U 60 *0 5 50 2 40 h Z 30 a 20 4J a ío inmmm'vi \c ^ ^o r-tDátum ~ •-(*; vulgatissimus cecilia forcipatus -c^G.flavipes „ Kirepules EM 5 0 I axon . . tartama kezdete (nap) (nap) G. vulgatissimus 05.12. 8 30 O. cecilia 06.03. 7 33 O. forcipatus 06.04. 6 24 G. flavipes 06.10. 16 36
