Hidrológiai Közlöny 2012 (92. évfolyam)
4. szám - Sümegi Pál–Molnár Dávid–Sávai Szilvia: A kisalföldi folyómeder-változások a jégkor végén az előzetes kronológiai, geológiai és őlénytani adatok tükrében
SÜMEGI P. - MOLNÁR D. - SÁVAI SZ.:A kisalföldi folyómeder változások 23 Ugyanis Sümeghy véleménye (Sümeghy, 1944) szerint mind a Magyar Kisalföld, mind a Nagyalföld esetében az aktív neotektonika irányítja a folyóvízi hálózat fejlődését, mégpedig oly módon, hogy a medencéken belül gyorsabban süllyedő részmedencék (eredeti szóhasználattal fióksüllyedékek, vagy más néven geológiai üstök) alakulnak ki (2. ábra). Ezek a részmedencék a gyorsabb neotektonikus süllyedések révén a vizsgált medencék legmélyebb részeit alkotva alapvetően befolyásolják és befolyásolták a folyómedrek mozgását, az alluvális folyóvölgyek kifejlődését (Sümeghy, 1944, Miháltz, 1953, Rónai, 1955, 1963, 1972, 1985, Úrbancsek, 1960, Molnár, 1963, 1977, Franyó, 1966). Ezek a vizsgálatok elsősorban a Magyar Nagyalföldre szorítkoztak, a Magyar Kisalföldről átfogó modellt nem alakítottak ki, mindössze egy igen hipotetikus vázlatrajz készült a Kisalföld déli részének fejlődéséről (Lovász, 2007). Munkánk során a régészeti feltárások során kialakított Győr és Csorna közötti mintegy 30 km hosszú, 70-140 méter széles, negyedidőszaki felszíni képződményeket feltáró, az épülő elkerülő út nyomvonalát követő régészeti szelvényeket, valamint az általunk lemélyített sekélymélységű régészeti geológiai fürások anyagait használtuk fel (Sümegi, 2011, 2012). Ugyancsak felhasználtuk a történelmi térképeket (osztrák katonai térképek), a területről készült digitális domborzati modelleket, a régészeti célból, robot-repülőgépekről különböző magasságban készített légi fotókat, valamint a területen korábban mélyített geológiai fúrások adatait, és ezek nyomán készült üledékvastagsági térképeket (Ferenczi, 1924, Jaskó, 1935, Szádeczky-Kardoss, 1938, 1941, Franyó, 1963, Franyó et al. 1971, Erdélyi, 1971, 1979, Wein, 1972, Korim, 1973, Bendeíy, 1977, Völgyesi, 1994). A vizsgálatok eredeti célja az volt, hogy a régészeti kultúrák egykori megtelepedési környezetét jellemezzük geomorfológiai oldalról is, de az elért eredmények alapján a terület hidrológiai rendszerének fejlődéséről nyertünk új eredményeket. 3. ábra: A negyedidőszaki folyóvízi összlet üledékvastagsága a kisalföldi területen a vízkutató fúrások alapján (Jaskó, 1935 nyomán) Vizsgálati eredmények A kavicstakaró-vastagsági térképek alapján egyértelműen megállapítható volt, hogy a területen nem egy üledékvas100-150 m Jégkoii folyómeder tagsági centrum rajzolódott ki, hanem két felhalmozódási maximum, azaz két süllyedék-centrum (3. ábra). A süllyedék-centrumok elhelyezkedése alapján a jelenlegi ÉNy-DKi irányú dunai lefutási irány (4. ábra) és az ezt követő délnyugatról északkelet felé forduló mellékfolyók (Rába, Rábca, Répce, Marcal), valamint a Győr környékén egyesülő mai bakonyi, bakonyaljai patakok eredetileg más lefutási iránnyal rendelkeztek . 4. ábra: A Duna és mellékfolyóinak jelenlegi lefutási irányai a Kisalföldön 5. ábra: A Duna és mellékfolyóinak jégkori lefutási irányai a Kisalföldön Ezt támasztja alá, hogy a Rába folyó bal partján található DK-ÉNy-i lefutású, a Rába, a Marcal, a Rábca folyók mai futási irányára merőleges, régészeti ásatások során és a robot-repülőgépekről készült felvételeken feltárt medersorozat is. Valószínű, hogy ez a fosszilis, és napjainkra már inaktív, a Csornai-síkon, Csorna és Enese, valamint Enese és Győr között található elhagyott és feltöltődött mederrendszer a Rába-Marcal vízrendszer jobb partján található bakonyaljai patakok (Gerence, Csikvándi-ér, Csángota-ér, Sokoró-ér, Pándzsa) DK-ENy-i irányú lefutással jellemezhető mederszakaszainak szerves folytatása. A morfológia, a légi fotó és a történelmi térképek alapján a Rába-Marcal vízrendszer jobb oldalán napjainkban még aktív patakok (Gerence, A 0-50 m 150-200 m folyóvízi összlet vastagsága 50-100 m 200-300 m
