Hidrológiai Közlöny 2012 (92. évfolyam)

2. szám - Nagy László: 257 éves a Mirhó-gát

73 257 éves a Mirhó-gát Nagy László BME Ceotechnikai Tanszék, 1111. Budapest, Műegyetem rp 3. Kivonat: A Tiszántúl jelentős és nagyhatású ármentesítő munkája az akkori Heves- és Külső-Szolnok vármegye Tisza bal parti részén épült a Mirhó-gát, mint az első olyan létesítmény a Kárpát-medencében, mely nem csak lokális érdekeket képviselt, hanem hatása több vármegyére kiteijedt. 201 l-ben 257 éves a Mirhó-gát. árvíz-mentesítés, vízügyi történelem. Kulcsszavak: Az évente ismétlődő áradásokkor Pusztataskonynál a Mirhó-fokon lépett ki medréből a Tisza, és a Tiszántúlon a Körösőkig-Berettyóig hömpölygött végig az ár, s borította vízzel hónapokra - ha nagyobb volt az árhullám, a következő esztendőig - a lapályokat, helyenként egybefüggő és terjedelmes lápot, mocsarat eredményezvén. Azt a nem lényegtelen társadalomtörténeti összefüggést is hangsúlyozva, hogy a Mirhó-gát építését a jobbágyi kötöttségektől önmagukat 1745-ben megváltó nagykunsági redemptus közösségek kezdeményezték, s a szomszédos Heves megyei földbirtokosok, nomeg a Helytartótanács támogatását megnyerve, valamint a lakosság igen tetemes közmunkáját igénybe véve tudták végrehajtani. Tiszaszalóknál (ma Abádszalók) ágazik ki a Mirhó-fok, amely a Tisza árvizeit vezette ki a Kunság lapályai felé. A kifolyó vizek Kunhegyestől ÉK-re gyűltek össze, jelentős mocsárvidéket alkotva, ahonnan a Kakat-éren keresztül folynak tovább a Karcag, Kisújszállás környéki mocsarakat táplálva. Az első Mirhó-gát Gyolcsi öblözetként ismert területet a Tiszától elzáró Mirhó-gát hossza 490 öl (930 méter) volt. Építését azonban sokáig az 1770-es évekre, vagy újjáépítésének idejére, 1785 -re tették. Valójában azonban a Nagykunság - nevezetesen: Kisújszállás, Karcag, Kenderes és Kunhegyes - közerővel már 1754-ben megépítette az első, eléggé kezdetleges gátat, mely azonban csak néhány évig állt ellen az árnak. 1760-ban a kisújszállásiak kezdeményezésére, Kisújszállás, Karcag, Kenderes, Kunhegyes részvételével megalakult a "Kölcsönös szövetség a Mirhó-gát megépítésére", és a következő év tavaszán 1761-ben "közerővel" el is készült megerősítése — a Mirhó-fokon kitörő s az egész Gyolcsi lapost elöntő, majd a Kakat-éren és a Sebes-éren keresztül a Nagykunság jelentős részét veszélyeztető Tisza-árvizek kizárására. A közel 930 méter hosszú gát ezután 9 évig sikeresen feltartóztatta a tiszai áradásokat; persze nemcsak azért is, mert tavasszal és ősszel 60-70 szekeres, 100-150 kézi munkás erősítette a megrongálódott töltést. A Nagykunság érdekeivel azonosak voltak a taskonyi birtokos br. Orczy Lőrinc érdekei, aki 1767-ben továbbfejlesztette a Mirhó-gátat és a hullámverés ellen rőzsepokróccal, valamint védőfiizes telepítésével védte meg. 1770-ben, majd 1772-ben és 1774-ben viszont olyan nagy volt az ár, hogy a gátat elszakította, illetve meghágta. Ezen évek rendkívüli árvizeinek emelkedő maximumait a zonban a megye a tározótereket kizáró gátaknak tulajdonította, s amikor a gát ismételten átszakadt, az árvíz a megemelkedett árvízszintnek megfelelően nagyobb pusztítást okozott, mint korábban bármikor. A gátszakadást ezután csak két évvel később, 1776-ra állítottak helyre, ekkor viszont "egy értetlen esküdt és vízi tudományokban gyenge geometrának' relátiójára" tudatosan és önhatalmúlag vágták át. A túlparti Heves megyei földbirtokosok (és jobbágyaik) ugyanis úgy vélekedtek - vízmércék és vízállások hiányában nem tudjuk megállapítani gondolkodásuk helyességét -, hogy a pusztító áradat a bal parti gát miatt önti el a jobb parti földjeiket, fenyegeti falvaikat. Újabb tíz éven keresztül ismét szabadon csatangolhatott a víz a tiszántúli erekben, huzamosan víz alatt tartván a laposokat. De a gátépítésben érdekelt Kunság véleménye is megoszlott. A kevi tanács pl. 1780-ban testületileg foglalt állást a korábbi ártéri gazdálkodás mellett: „A víznek megtartásáért instálni kell, mivel a víz mindgyárt elmégyen, sok helyen alig vagyon térdig való víz, és ha ez a kevés árvíz nem lett volna, a militia számára szénát sem lehetett volna kaszálni, és barmaink most is egyedül ott élhetnek, ahol a víz a földeket megfutotta..." Azok a települések viszont, ahol a szántóföldi termelés jobban fejlődött, nehezen mondtak le az újonnan feltört területek hasznáról, de még a legelőkről sem. Súlyosan érintette a településeket az is, hogy a korábbi kb. 600 ölre nőtt hosszú, közösen épített és védett Mirhó-gát helyett több ezer ölnyi helyi gátakon külön-külön kellett védekezniük. 1776-tól se vége, se hossza az érdekeltek tiltakozásának és a gát helyreállítására irányuló kérvényeknek: „... a mostani őszi vetésünket és kaszáló rétjeinket nagyrészt a Tiszának árja elpusztítja - íiják a dévaványaiak 1776 végén - mivel különben is, mind a Körösöknek, mind a Berettyónak árjai a mi határunkban ütközvén meg a Tiszának árját magán felül bocsáttyák....egy egész év kell mire a víz teljesen levonul...." A második Mirhó-gát A gát felsőbb helyen történt újjáépítését a „Hatkunság" (Karcag, Kisújszállás, Kunhegyes, Kunmadaras, Kunszentmárton és Túrkeve) 1785-1787-ben hajtotta végre, „közerővel", Illéssy János nagykun kapitány vezetésével, a „vigyázó ingeniur" és minden helységből két-két molnár irányításával. A végzett munkákról összesítő nyilvántartás nincs, de az tudható, hogy Karcag 6501 gyalog- és 30196 szekeres, Madaras 1170 gyalog- és 611 szekeres, Kunhegyes pedig 1798 gyalog- és 1670 szekeres

2 napszámmal vett részt az építésben. A beépített földmennyiségről pedig a gát méretei adnak fogalmat: a felsőbb helyen újjáépült gát hossza már kb. 720 öl (1350 m), magassága a terepviszonyoktól függően 2,0-2,5 öl (3,8^1,75 m), talpszélessége 20 öl (38 m)

3, ko1 Litzner János Heves megyei mérnökre gondoltak. 2 Ha elfogadjuk, hogy egy szekér egy nap alatt 10-szer fordult, és tudjuk, hogy a terhelhetősége -350 kg volt, akkor egy szekér egy nap alatt 3500 kg földet épített be, ami körülbelül 2 m

3-t ad. A három város öszszesen kb. 32500 szekeres napszámot teljesített, vagyis mintegy 65000 m

3 föld került a gátba. Tekintettel arra, hogy a közerővel végzett munkáknál nem tépték szét magukat az emberek abban az időben sem, ez a gát térfogatánál a felső határnak becsülhető. Ugyanakkor, ha a gátméretekből indulunk ki, lényegesen több talajra lett volna szükség. A 65000 m

3 egy a szélei felé laposodó gátnál a leírtaktól eltérően csak 10 méteres koronával, 1:2 rézsűhajlással csak mintegy átlagosan 3 méter magas gát építhető. 3 Ha igazak a méretek, 1:2,5 rézsűhajlás kellett, hogy legyen. Ez azért kicsit meglepő, mert még 100 évvel később sem volt a rézsűhajlás 1:2nél laposabb.