Hidrológiai Közlöny 2011 (91. évfolyam)

2. szám - Nagy László: Szándékos károkozás árvízvédelmi gátaknál

28 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2011. 91. ÉVF. 2. SZ. útcáról tolult be a víz, utcákba, házakba, istállókba. A meglepetés miatt kezdetben kissé gyámoltalanul működő nép, hatalmasan mentette házat, vagyonát. A fokon túlról ugyan most még nehezebb volt valamit áthozni, mint előbbi nap, mert a víz (kivéve az én fokajtóm elejét, hol teher nélküli embert valahogy megbírt) sehol másutt nem volt elég erős a teherhozatalra vagy gyalog átjárásra. De egyebütt száraz helyen is, sőt úgy szólván minden udvarban hányták ganaj- s rőzséből a számtalan töltést. Volt aztán ezek miatt handabanda. Akiknek házait a töltésecske víznek szorította, minden mód iparkodtak azt elvágni: az érdekelt felek pedig egész halálig oltalmazni. Utoljára is Tóth Lajos főbíró, hajdani tanulótársad, ki rólad is emlékezett, s ki ekkor egy hétig az ár által Foktőbe szoríttatott, kénytelen volt kiadni a kidobolt parancsot, hogy a "helységben bent levő töltések háborgatóit szabad agyon csapni." Ily módon az apróbb töltések segítségével (hol még azután is vasvillával s eget rázó káromlásokkal álltak szembe a haragos felek) sikerült a helységnek egy harmadánál nagyobb részeit szárazon tartani, hova a többi részekből kimenekültek is folyamodhattak. E száraz perifériába tartozott az én jegyzői szállásom is. Minő szárazság, a többiek mintájául leírom. Fok felől istállóimat víz mosta. Fokajtóm küszöbalját be kellett tömködni. Hátulsó szomszédom udvarára mászott fel a víz. Pincémben felfakadt; de még jókor felhempergettem hatalmas bogyiszlói boromat, melyből szeretnélek mielőbb megkínálni. Előttem szomszédomnak korábban töltögetett udvarából az enyimbe már ömlött a víz. Az utca felől pedig mintegy négy öl térség választott az előcsúszó víztől. Azonban végveszélytől nem féltem; házam jól feltöltve, hallomás szerint kőből, - még legalább kétlábnyira kellett volna a víznek emelkedni, hogy küszöbömet felérje. Ganaj udvaromon annyi, hogy a hozzám menekülni készülők segélyével ajtóimat könnyen eltorlaszolhattam volna. Két hétig tartott e nagy ár parányi apadással. Eleinte néhány napig jégen azután ladikon közlekedtünk Kalocsával; ma már lehet szárazon is menni keserves úton. Egy hónapja, hogy földeink egy része víz alatt van. Leginkább félünk őszi vetéseink kiveszésétől. Segedelem jön talán aránylag túl bőven is. A másképp is proletárrá leendett nép nem igen akar még napszámért is dolgozni, mert ingyen kap élelmet. Ház nálunk összedőlt mintegy 55; igen sok pedig megrongáltatott. Munkácsi írja, hogy Úszód, Benedek, Géder, Ordas, Bátya sokat szenvedtek; de a legkisebb faluban is maradt 3040 ház szárazon s Paksra csak nagyobb veszélytől félvén menekültek, de már egy hét óta (azaz február 1. óta) a menekvők mind hazatakarodtak. Pakson már száz ház ledőlt." 3. Történelmi adatok A Kárpát-medence árvízvédekezésének történelmében többször előfordult, hogy emberi gondatlanság, tudatlanság, vagy rosszindulat okozott súlyos károkat az ártéren élőknek. Jellegzetes események a következők: - A belvíznek az öblözetből történő kivezetésére megnyitották a gátat. Ez bevett módszer volt arra, hogy a belvizet a folyóba vezessék azokban az időkben, amikor még nem voltak zsilipek, szivattyútelepek. Ha hirtelen áradás jött és nem volt megfelelő az éberség, a megnyitott gátszakaszon keresztül a mentesített ártér víz alá került (ld. pl. 1. táblázat néhány esete). - A hatóság illetékességi jogkörének túllépése gyakorlatilag kétféle lehet: úgymint területi illetékesség (pl. 1855. évi sulymosháti szakítás az 1. táblázatban megfogalmazottak szerint, illetve amikor egy alacsonyabb rangú tisztviselőnek nem volt döntési joga a gát megnyitásával kapcsolatban - Szennyvízcsatornák hiányos elzárása miatt betört víz több alkalommal okozta a település részleges vagy teljes elöntését. Ezek az esetek a 2. táblázatban szerepelnek. - Szándékos károkozás, mely az emberi butaságból és félelemből táplálkozik. Valamilyen oknál fogva az ártéren élők lelkébe beleívódott, hogy a gát megnyitásával csökken a vízszint és csökken a gátra nehezedő terhelés is. Természetesen senki nem a saját földjeit akarta elárasztani, hanem a túlpartot

2. Az, hogy ezzel másoknak kárt okoz, azért nem érdekelte, mert bízott abban, hogy nem tudódik ki, hogy a gát külső behatásra ment tönkre, másrészt abban is bízott, hogy a tettes nem derül ki. Az erőszakos átvágás lehetősége olyan mélyen gyökerezik az ártéren élőkben, hogy még a XX. század végi árvizeknél is volt olyan, aki a túlpart megnyitását javasolta. Ezen elképzelések és tettek ellen csak a leghatározottabb fellépéssel és a törvény erejével lehetett szembe szegülni, elmagyarázva, hogy a túlparton is emberek élnek. - A katonai szempontok, hadi események többször is fontosabb elemek voltak, mint az árvízvédelmi biztonság. Azonban voltak olyan események is, melyeknél az árvíz bizonyult erősebbnek. Például Perczel Mór tábornok seregét 1848 novemberében a Dráva árvize szorította ki a Muraközből (Kovács). Kétségtelen tény, hogy egyes hadi eseményeknél az árvízvédelmi gát még a XX. század közepén is előre gyártott védelemként szolgálhatott nem csak gyalogosoknak, de páncélozott jármüveknek is. Ha a hadi eseménnyel egy időben árvíz is volt, kétségtelen, hogy felmerülhetett az ellenség kiöntésének lehetősége (ld. pl. 1919. évi tiszai árvíz Tiszasas). Azonban volt, amikor csak fedezékül használták az árvízvédelmi gátat, mint például 1849-ben Gyulai (1896) leírása alapján. „A vágdunai töltéseket a császári hadsereg több helyen kinyittatta, sánc hányattatott: dodvági, gadóci határban 150 öl hosszan, Gutornál több helyen." Természetesen nem állították helyre a dúlást. Ugyancsak a Csallóközben történt a Komárom elöntésével kapcsolatos eset. A Vág-Duna felől a Komáromot védő jobb parti gát 1809. február másodikán éjjel egykor átszakadt. A város vezetői szerint a várost védő töltést báró Wimmer ezredes ásatta le (aki a várerősítési földmunka vállalkozója volt). Hosszában és magasságában meggyöngített töltést könnyű volt az árvíznek átszakítani. Báró Wimmert életében nem vonták felelősségre, de halála után 1827. szeptember 28-án vegyes-bizottság ült össze az 1809 évi árvíz kivizsgálására (Gyulai 1896). A katonaság a szintezési eltérések elismerésével kvázi elfogadta, hogy Wimmert ezredes hibázott. 1. kép. A Tiszasasi gátszakadás kopolyája (2006.) 2 A XIX. században a folyó még inkább elválasztotta a két parton élőket, mint összekötötte.