Hidrológiai Közlöny 2011 (91. évfolyam)

2. szám - Hajdu Dezső: Az 1970. évi tiszai árvíz a Csongrádi Szakaszmérnökség területén

4 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2011. 91. ÉVF. 2. SZ. Az 1970. évi árvíz idején nálunk a védtöltésen mintegy két kilométeres szakaszon volt útburkolat, Bőidtől a Szt. Jánosig terjedő részen. A töltésen korábban gépjármű forgalom alig volt, többnyire lovas fogattal szállítottak. Gyakorlatilag az 1960-as évektől jelent meg a töltéseken a gépjármű, annak is a legnagyobb károkat előidéző változata, a traktor, pótkocsival. A fatermelés termékeinek beszállítását, az építési anyagok fuvarozását és a fenntartási munkákat már gépekkel végezték, melyek különösen rossz időjárás esetén a felázott töltéskoronán hatalmas károkat idéztek elő. Egyrészt széttaposták a koronát, másrészt a tömörítés nélküli töltés teteje összenyomódott, kátyúk keletkeztek, melyeket a helyben nyesett földből állítottak helyre, tovább csökkentve a töltés magasságát. Természetesen az időjárás, az erózió sem volt előnyös hatással a töltésmagasságra. A töltés alacsonyodott, kissé szélesedett, ugyanakkor a felső 40-50 cm-es réteg tömörödött, és a nagyobb járműforgalom közlekedését is lehetővé tette. A 70-es árvíz idején a magasságvesztés több szakaszon a 80 centimétert is elérte. Az 1970es árvíznél sok gondot okozott a töltéskorona járhatatlansága. A korona állandó karbantartást igényelt. A töltés keresztszelvényi méreteinek kialakítására központi ajánlás volt. Sajnos, szerencsétlen volt a csongrádiak döntése, mely szerint 1922 után a vízoldali meglévő 1:3 rézsüt 1:4-esre építették át. A mai ismereteink szerint sokkal hatékonyabb lett volna a védelem szempontjából, ha a mentett-oldali részt növelik meg ugyanannyi köbméter földdel. Az 1:3-as rézsű munkavégzésre már biztonságos, ugyanakkor a töltés megtámasztásában, a szivárgás elleni védelemben a mentett oldali töltéstömeg, ill. terep magasság az egyedüli hatékony segítség. A védtöltés talaja és építési technológiája A töltés viselkedése és az előforduló jelenségek, továbbá azok kezelése szempontjából fontos kérdés. A töltéstest abból az anyagból készült, melyet a közelben találtak. Abban az időben a talajmechanika (talajok fizikai tulajdonságának és viselkedésük kiszámíthatóságának feltárása) még gyermekcipőben járó tudomány. Talajvizsgálat nem volt, így a töltésalapjául szolgáló, valamint a töltéstestnek beépítendő anyagok vizsgálata elmaradt. A helyben fellelhető anyagból készült a töltés. Ha a töltés helyének anyaga alkalmatlan a töltés építésére, akkor a közelben lévő anyag sem alkalmas. Talajcsere szóba sem jöhetett, hiszen a kubikos talicskás szállítással távolról beszállítani az anyagot haladatlan és igen drága lett volna. Az anyagnyerő helyeken lévő talaj is igen változatos, melyet alkalmasság szerint kellett volna felhasználni. A töltésépítésre használható anyagok szeparálása, egy esetleges altalaj csere rendkívül megdrágította volna a munkát. Az építéskor felhasznált talaj csak egyik tényezője a töltés árvízi viselkedésének. A másik fontos tényező az építési technológia. Az akkori előírás szerint a töltés alapját fel kellett szántani, előtte a növényzettől - az anyagnyerő helyet is - meg kellett tisztítani. A föld behordása talicskával történt, tömörítés nélkül. Előírás volt, hogy pallót járóútként, vagy tömörített föld járó-utat nem volt szabad használni, hanem "váltó nyomon " kellett tolni a talicskát. Ez a tömörítés egy vizet tartó gát számára elégtelen. Egyes építési szakaszoknál volt olyan előírás, hogy a tervezett szinttől 10-15 %-kal megnövelt magasságra kellet építeni a szelvényt a várható süllyedés ellensúlyozására. A talajoknak a tömöríthetőségüket illetően van egy jellemző tulajdonsága: a víztartalmuk. A tömörítésre alkalmas optimális víztartalomnál a talaj a relatívan legkisebb munkával tömöríthető, míg az ennél nagyobb, vagy kisebb víztartalom vagy nagy munka befektetést igényel, vagy egyáltalán nem tömöríthető állapotot idéz elő. A töltésépítésnél nem volt víztartalom-mérés, így az optimális tömöríthetőséget biztosító locsolás sem. Legfeljebb a talicska tolását ellehetetlenítő víztartalom esetén vártak a felszáradásig. Csongrád város töltésének építéséhez a város menti hullámtérről csak a kiserdő területéről tudtak anyagot szállítani. A többi hiányzó földet a hullámtéri földnyeréssel, sárhajóval történő szállítással irányozták elő. Különösen a Dong-ér környéki tiszai és dong-éri töltések környezetében a töltések nyomvonalán és az anyagnyerő helyeken is találtak folyós homokot (finom szemcséjű homok, melyet a nyomás alatti víz magával ragadva pillanatok alatt kimos és a helyén támadó üregbe a felette lévő építmény beszakad), de talajcsere itt sem volt. A Dong-ér menti töltés altalaja, és így természetesen a töltés anyaga is diszperzitásra hajlamos. A talajmechanika nem régi felfedezése a diszperzitás. A talaj nátrium tartalma magas. Tartós vízterhelés hatására az egyébként szárazon kemény talaj pillanat alatt folyóssá válik, és lavinaszerűen szétesik. Lehet ebből a talajból is töltést készíteni, de gondosan tömörített, nagyméretű szelvénnyel, benne szűrőréteggel. A mi dongéri töltésünk magas, kis terpesztésű, tömörítetlen, talicskáskordés munka, szivárgó nélkül. Különös figyelmet igényel. Ezen a töltésen egy alkalommal tapasztaltuk, hogy a töltés tetején lévő, kerékpárosok által használt út közepe a töltés hosszanti irányában megrepedt. A csapadék ebben a repedésben eltűnt. Kíváncsiságból a repedést feltártuk, és alatta 1,2 m mély és kb. lxl m alapterületű boltozatos üreget találtunk. A befolyó víz a töltés anyagát elmosta, nyom nélkül eltűnt. Ezt követően a rendszeres ellenőrzés mindig talál több kisebb-nagyobb lyukat A különböző talajféleségek eltérő mértékben reagálnak a vízborítottságra, és más-más jelenségnek lehetnek hordozói. Láttam a terepszint alá 3 méter mélységig átvágott, ill. a koronaszint alá 2-3 méter mélységbe bevágott töltést, melynek anyaga rögösen összeszáradva, köztük ujjnyi hézaggal, alkották a töltéstestet. Van olyan töltés-menti terület, és csernozjom talajból készült töltés, mely nyáron úgy kiszárad, hogy a benne keletkező függőleges repedésekbe bebocsátott meszelőnyél eltűnik. Nem elégséges a töltésre árvízkor kimenni, hanem vele együtt kell élni, és minden jelenséget békeidőben is figyelemmel kell kísérni. A védelemben résztvevőnek kell eldöntenie, mi okozza a jelenséget, és mi az elhárítás módja. Tudást és tapasztalatot igénylő feladat. Állítom, ha az ember beleláthatna a töltéstestbe és módja lenne annak hibáit látni, nem akadna, aki a védelem irányítását elvállalná

. 1970-es ÁRVÍZ CSONGRÁDI VÍZÁLLÁS GRAFIKONJA -MM*(cm| véd*k»iő létitim, vidaka^il foksaatok -S mV. mS ? stier SHVA " \j\ (\ 1 \ I KV " 7 V 20<0 "" ZmT, ,<»«« ! V —fi, .J-t—<rt'- ir-sV« ^ in. . j- t rí- v- « k i—ím Az 1970. évi árhullám vízállás görbéje Csapadékos időjárás esetén ismerőseim gyakori, félig tréfás kérdése: mekkora árvíz lesz tavasszal, vagy éppen a közeljövőben. Ha valaki megmondja, hogy a Tisza vízgyűj-