Hidrológiai Közlöny 2011 (91. évfolyam)
5. szám - Beszámoló a Magyar Hidrológiai Társaság 2011. május 31-i tisztújító közgyűléséről
66 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2011. 91. ÉVF. 5. SZ. 2004-2010. között az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség főigazgatója. Munkája során végig a vízügyi és környezetvédelmi jogszabályok előkészítésével és az alkalmazáshoz kapcsolódó hatósági feladatok irányitásával foglalkozott. Kiemelkedő érdemei vannak az 1995-ös vízgazdálkodási törvény és a hozzá kapcsolódó számos jogszabály előkészítésében, kidolgozásában. Tevékenységét számos kitüntetéssel ismerték el, többek között 2003-ban a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztjével. Elismerésre méltó oktatói tevékenysége, szakmai publikációi. A Magyar Jogász Egylet és a Magyar Közigazgatási Kamara tagja. 1997-től az MHT tagja. Kiemelkedő munkát végzett a Társaság Alapszabályát és Ügyrendjét kidolgozó bizottságban, annak elnökeként 1997-2010. között. Megszervezte és 12 éven irányította a Közgazdasági és jogi szakosztály munkáját. A Társaság tevékenységét 2005-ben Pro Aqua emlékéremmel ismerte el. Az MHT Kvassay Jenő díjat adományoz Karászi Gáspárnak. Karászi Gáspár vízépítő mérnök diplomáját 1973-ban szerezte meg a Budapesti Műszaki Egyetem Építőmérnöki Karán, ahol 1980-ban vízellátási- csatornázási, majd 1992ben igazságügyi szakértő szakmérnök diplomáját szerzett. 1982-ig a VIZITERV-nél dolgozott tervező mérnökként. 1985-ig a Dunántúli Regionális Vízműnél dolgozott mint műszaki vezető. 1985-től a Fejér Megyei Önkormányzati Víz- és Csatornaműveknél dolgozik különböző beosztásokban. Jelenleg a Fejérvíz Zrt. műszaki igazgatóhelyettese, közel 70 település, köztük Székesfehérvár vízellátásának, szennyvíz elvezetésének és -tisztításának, üzemeltetésének irányítása, koordinálása jelenti fő feladatát. 1992 óta tagja a Víz- és Csatornamű Vállalatok Országos Szakmai Szövetsége Műszaki Bizottságának, amelynek jelenleg a vezetője. Társaságunknak 1971-től tagja, 1996-2002 között, társaságunk alelnöke volt, folyamatosan tagja a Vízellátási Szakosztály vezetőségének, és 1993-tól a Közép-dunántúli Területi Szervezet vezetőségének. Aktívan részt vesz az MHT előadóülésein, vándorgyűlésein dolgozatokkal, előadásokkal, hozzászólásokkal segíti, esetenként felkért vezér-szónokként fejti ki véleményét a vízellátás-csatornázás műszaki, gazdasági, szakmapolitikai kérdéseiről. Az MHT Kvassay Jenő díjat adományoz Reich Gyulának. Reich Gyula 1969-ben szerzett építőmérnöki oklevelet a BME-n. Pályáját a VIZITERV tervezőjeként kezdte, majd 1972-86. között az Országos Vízügyi Hivatalban dolgozott. 1987-91. között a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság műszaki igazgatóhelyettese; 1992-94. között az ipari és kereskedelmi miniszter, majd a pénzügyminiszter kabinetfőnöke volt. 1994-től a Re We Stratégiai Tanácsadó Bt. ügyvezetője. Jelentős érdemei fűződnek az utóbbi évek rendkívüli dunai és tiszai árvizeinek széles körű társadalmi kommunikációjához, a vízügyi ágazat országos elismertségének növeléséhez. Alapító tagja az egyesületként 1989-ben létrejött Magyar Mérnöki Kamarának. Jelentős szerepe volt a Budapesti és Pest megyei Mérnöki Kamarának köztestületként való megalakulásában. A Vízgazdálkodási és Vízépítési Tagozatban alelnöki funkciót töltött be 2009-ig, azóta a tagozat elnöke. 1997-től tagja a Magyar Hidrológiai Társaságnak. Kamarai tisztségéből adódóan, illetve a Global Water Partnership Magyarország Alapítvány kuratóriumának alapító elnökeként jelentős szerepet játszott a legnagyobb vizes érdekszövetségek együttműködési alapelveinek, a „Bökényi nyilatkozat"nak a kidolgozásában és elfogadtatásában. Fontos szerepe volt a nyilatkozat aláírói közös állásfoglalásának kialakításában. A 2007-ben az MHT és a Magyar Mérnöki Kamara Vízgazdálkodási és Vízépítési Tagozat között született együttműködési megállapodás, illetve folyamatos és hatékony együttműködés egyik motorja. Kiemelkedő jelentőségű a szerepe a Kamara és a Magyar Hidrológia Társaság közötti együttműködés egyik legfontosabb területén, a jogosultság megújításához szükséges továbbképzési lehetőségek biztosításában. A vízgazdálkodásért végzett szakmai tevékenységét és a vízgazdálkodási együttműködés érdekében végzett szervező munkáját Kvassay Jenő díjjal ismerjük el. Az MHT Schafarzik Ferenc emlékérmet adományoz Huszár Lászlónak. Huszár László 1971-ben általános mérnöki oklevelet, majd acélszerkezeti szakmérnöki oklevelet szerez a Budapesti Műegyetemen. Acélszerkezet tervezői elő élete után, 25 éven át a VIZITERV irányító tervezője, osztályvezetője, majd irodavezető helyettese, az elmúlt két évtizedben pedig, a KONSTRUKTŐR Mérnökiroda Kft. ügyvezető igazgatója. Tervező és fejlesztő munkái során több munkája életművének tekinthető, így többek között a Kiskörei Vízlépcső és a Sió torkolati mű hajózsilipéinek elzáró szerkezetei; a hazai vízépítési nagyműtárgyak rekonstrukciós koncepciótervei; a Nicki-, Békésszentandrási-, Békési-, Gyulai duzzasztóművek és a Kiskörei Vízlépcső rekonstrukciós tervezése. Irányításával készült a Vásárhelyi-terv keretében az árvízi tározók vízbeeresztő műtárgyainak koncepcióterve és a cigándi árvízi tározó vízbeeresztő- és vízvisszavezető műtárgyainak tervei. A Társaságban a Vízépítési Szakosztálynak két évtizede vezetőségi tagja. Szakmai munkáiról mind a vándorgyűléseken, mind központi- és kihelyezett előadóülésen számos előadást tartott. Az MHT Schafarzik Ferenc emlékérmet adományoz Kumánovics Györgynek. Kumánovics György 1969-ben szerzett geológus-mérnöki oklevelet a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen. Ezt követően a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Vízgazdálkodási osztályán kezd el dolgozni, majd csoportvezető, 1985-től osztályvezető. 1990-ben szakmérnöki diplomát szerez. 1992-ben műszaki igazgató-helyettesé nevezik ki, mely beosztásból 2010-ben vonul nyugdíjban. Szakmai munkája elsősorban a felszín alatti vízgazdálkodás területén bontakozott ki, jelentős szerepe volt, a Dunántúli Középhegység bányászati vízkivételek miatt, kialakult felszín alatti vízgazdálkodási problémák megoldásában,a Hévízi-tó megmentésében majd a bánya bezárások szakmai előkészítésében. Vezetői tevékenysége során a vízbázis-védelmi feladatatókban, az ár és belvízvédelmi munkálatok területén és a Balaton, a Velencei-tó vízminőség védelmi feladatainak irányításában végzett magas színvonalú és elkötelezett munkát. Jelentős szakirodalmi munkássága során, sokszor publikált különböző folyóiratokban. Alapító tagja volt a Gaja Környezetvédő Egyesületnek és a Magyar Vízkútfúrók Egyesületének elnöke. Az MHT-nak 1968 óta tagja, 3 cikluson keresztül a Közép-dunántúli Területi Szervezet vezetőségi tagja, az előző ciklusban pedig elnöke volt. Az MHT Schafarzik Ferenc emlékérmet adományoz Szlabóczky Pálnak. Szlabóczky Pál 1964-ben szerzett bányageológus mérnöki oklevelet a Miskolci Nehézipari Műegyetemen. Szakmai