Hidrológiai Közlöny 2011 (91. évfolyam)

5. szám - Orlóci István–Szesztay Károly: A vízgazdálkodás tervezése

34 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2011. 91. ÉVF. 5. SZ. terület vízforgalmában összegződnek, és végül az egész vízforgalmi egységben (a beavatkozásoktól mind térben, mind időben igen távol) a vízkészlet csökkenését vagy minőségi romlását okozzák. Nyilvánvaló, hogy ez esetben a vizsgálatnak az egész hatásterületre, a természetes vízrendszerre kell kiteij ednie. A rendszeralkotás másik folyamata az, amikor a különféle víz iránti igények jelentkezésük helyén már nem elégíthetők ki, és térben folyamatosan növekvő vízgazdálkodási rendszereket építenek ki, amelyek különböző vízrendszereket, vízgyűjtőterületeket kapcsolnak össze (pl. vízpótlás vagy árapasztás más vízrendszerből, illetve másik vízhálózatba). A tervezés alap-feladata az összefüggések feltárása; ebből következik, hogy a vizsgálatoknak olyan területi egységet kell felölelnie, amely feltételesen zártnak, a lényegi folyamatok tekintetében rendszernek tekinthető. Egyszerűbben szólva, olyan terület lehatárolására kell törekedni, amelynél a kerületi feltételek kisszámúak és jól meghatározhatók. Számolni kell azzal, hogy a tervezés során a hatásterület változhat, és a vizsgálatokat ki kell terjeszteni: - a természetes tájakra (ökoszisztémák), - a gazdasági körzetekre, és - a politikai, közigazgatási területekre. Az ország határával osztott vízrendszereket tartalmazó régióknál különös figyelmet kell fordítani az országok közötti kapcsolatokra és az együttműködés lehetőségeinek feltárására. Az ország területe lényegében három nagy tájra tagolódik: a Dunántúlra, amit a Duna és az országhatár jól elkülönít, és vízgyűjtői többé-kevésbé egységesnek tekinthetők (Balaton, Kis-Alföld, Dráva és Duna közvetlen, Séd-Nádor vízrendszer, stb.). Hasonlóan viszonylag egyszerűbben tagolható az Északi Hegy- és Dombvidék (Bodrog, Sajó-Hernád, Mátra-Bükk, Zagyva-Tarna, stb.). Az Alföld régiókra bontása a legnehezebb, és valószínűen nem is célszerű. Ez esetben előnyös lenne a tervezést három lépcsőre bontani; először egy az egész Alföldre kiterjedő, a lényegi nagytáji feltételeket meghatározó vizsgálatot végezni, majd erre alapozva kell kidolgozni az egyes részterületek (Duna-Tisza köze, Jászság, Nagykunság, Nyírség, Körösök, Dél-AIföld stb.) tervét, és végül ezek következtetéseit egyeztetni kell a nagytájra vonatkozó megállapításokkal. A vízigény és a vízkészlet technológia-történeti vonatkozásai A természeti tényezők a technológiai ismeretek és eszközök által válnak az ember, illetve a társadalom számára különféle igényeket kielégítő készletté. Ilyen módon a természeti erőforrások, köztük a víz, mint természeti készlet, fogalmi és értékelési kategóriái technológia-történelmi korszakonként változnak. A víz valószínűleg az élővízi halászat forrásaként vált először az ember számára természeti készletté. Amikor a vadászat, halászat és gyűjtögetés mellett, illetve helyett, kezdetét veszi a növénytermesztés, a csapadékvíz is belép a hasznos és fontos természeti készletek kategóriáiba. Az egyiptomi, mezopotámiai és más „folyami civilizációk" kialakulásának és virágzásának a szabályozott vízellátású növénytermesztés és a vízi közlekedés volt a gazdasági alapja. A korai középkortól egészen a XX. század első két évtizedéig világszerte a víz és a szél volt a kézműipar, majd a gyáripar kialakulásának és fejlődésének energia bázisa. Az olaj, a szén és más meg nem újuló energiahordozók rendkívül gyorsan növekvő mértékű felhasználásán alapuló mai ipari, mezőgazdasági, lakóhelyi és közlekedési technológiák korszakában a víz, mint természeti készlet fogalomköre elsősorban a nagyméretű városi és regionális vízellátó rendszerek, hőerőművek hűtővíz szolgáltatása, az ipari vízellátás, a hulladék elhelyezés, továbbá a vízi üdülés és az idegenforgalom sajátos igényei szerint bővül, illetve módosul. Ilyen módon változik a vízigény és a hasznosítható vízkészlet fogalma a korra, illetve a helyre jellemző technológiai ismeretek és eszközök szintje, illetve a hozzáférhetőség szerint. Erre vonatkozóan a 4. táblázat foglal össze néhány jellemző példát. A vízkészlet fogalmat módosító technológiai tényezők szerepe különösen fontos ma, a minden korábbinál gyorsabban bővülő tudományos ismeretek és technológiai eszközök korszakában. A táblázat hét, egymástól jól elkülöníthető vízhasználati igényt tekint át: 1. Lakóhelyi vízellátás, 2. Növénytermesztés, 3. Ipari vízellátás és használt víz elhelyezés, 4. Vízerőmű hasznosítás, 5. Vizi közlekedés, 6. Halászat, 7. Vizi üdülés. Az igény kielégítéséhez felhasznált eszközök szerint mind a hét csoporton belül három technológiai szintet célszerű megjelölni. Az első szint az eszközfelhasználásban legegyszerűbb (történelmileg általában legkorábbi) igény kielégítési módozatra utal. A harmadik szint a ma alkalmazott legfejlettebb és eszközigényesebb megoldásokra, a második pedig egy közbensőnek tekinthető szintre utal. A táblázat jobb oldala minden technológiai szinthez megadja a hasznosítható vízkészletet meghatározó főbb fizikai és műszaki jellemzőket. A bemutatott példákból általánosítható, hogy: a) a legtöbb vízhasználat esetében a vízkészlet fogalom kialakításában a víz mennyisége (térfogata, vagy időegységenkénti utánpótlódása) mellett - vagy helyett - a víz-előfordulás számos más tulajdonsága is fontos szerepet játszik (a víz kémiai összetétele, hőfoka, élővilága, a vízfelület kiterjedése és alakja, a vízfolyás sebessége és esése, a vízmélység, a part alakja és anyaga, a környező táj sajátosságai, stb.); b) a technológiai ismeretek és eszközök bővülése - bővíti és differenciálja a készletek és az igények jellemzőinek körét (lásd különösképpen a 2. 4. 7. jelű vízhasználati csoportnál utalt példákat); - tágítja a hasznosítható vízkészletként tekinthető vízelőfordulásokat, illetve azok földrajzi kiteijedését (lásd különösképpen a 1.3. és 5. jelű vízhasználati csoportokat); - csökkenti az igény egységnyi volumenére vonatkoztatott készlet-szükségletet, és ugyanakkor növeli a fajlagos energiai szükségletet (lásd különösképpen a 3. és 6. jelű vízhasználati csoportnál utalt példákat). A készlet feltárás hidrológiai alapjai Fizikai tartalmát tekintve a vízkészlet elsődlegesen hidrológiai tényező. A különböző vízelőfordulások közötti kapcsolatokból adódóan a Földnek lényegében egyetlen vízkészlete van: a teljes hidroszféra. Ezen belül gyakorlati szempontból ma még általában önálló fizikai alrendszernek tekinthetőek a szárazföldek felszíni és felszín alatti vízrendszerei, illetve a vízgyűjtő területükön kialakuló hidrológiai folyamatok. Hangsúlyozni kell, hogy a vízkészlet fogalom a vízháztartási és vízminőségi jellemzőkön kívül - a felmerülő igények és a technológiai adottságok szerint - a vízföldrajzi adottság más (morfológiai, hidraulikai stb.) tulajdonságaira is kiteljed. Bár a vízkészlet fogalom tartalmára vonatkozó vizsgálatok a vízhasználatok adottságaiból és kívánalmaiból indulnak ki, ez nem jelenti a hidrológiai rendező elv háttérbe szorulását. Arról van mindössze szó, hogy a hidrológiai