Hidrológiai Közlöny 2011 (91. évfolyam)

4. szám - Nováky Béla: A meder-vízháztartási mérleg módszertani kérdései

44 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2011. 91. ÉVF. 4. SZ. is. A szélsőségesen nagy havi csapadékok és a magas vízállás (azaz nagy vízfelület) találkozása esetén a havi közepes vízhozam 2-3 m

3/s növekedése lenne várható, ugyanezen csapadékmennyiség szélsőségesen alacsony mederteltségnél legfeljebb 0,5 m

3/s vízhozam többletet jelentene. A vízhozam többletnek az éves vízszállításhoz viszonyított aránya mind a szélsőségesen magas, mind a szélsőségesen alacsony mederteltség esetén 0,1 % alatti, s még kisebb a csapadék alacsonyabb értékei mellett. Az éves csapadékok vonatkozásában a haviéhoz hasonló kép adódik. Sokévi átlagban a Vásárosnamény-Záhony közötti folyószakaszra hulló csapadék 620-630 mm, csak szélsőséges években emelkedik 900-950 mm-re. Másfelől a vízfelület éven belüli súlyozott átlagos kiteijedése nyilvánvalóan alatta marad egy szélsőségesen magas vízállású (1970. május) és felette egy szélsőségesen alacsony vízállású hónapra (1976. november) jellemző közepes vízfelület értéknek, azaz az éves közepes vízfelület nagysága minden évben, így sokévi átlagban is, a 8-30 km

2-rel lehatárolt értékek között marad. Ez viszont azt jelenti, hogy még a szélsőségesen magas évi csapadék sem ad 0,5-1,0 m

3/snál nagyobb vízhozam többletet a Tisza Vásárosnamény-Záhony közötti szakaszán, ami a teljes évi vízszállítás kevesebb mint 0,1-0,2 %-a. Tájékozódó számítások szerint a közvetlenül a vízfelületre hulló csapadékból eredő vízhozam többlettel az éves és a hónapos bontású mérlegekben el lehet hanyagolni a Tisza esetében, s ez annál inkább is megtehető, mert ezt a többletet az azonos nagyságrendű szabad felszíni párolgás többnyire fel is emészti. Napi elszámolású konkrét vízháztartási mérlegekben a vízfelületre hulló csapadék hatásával számolni kell, és a konkrétan számított eredmények alapján dönteni elhanyagolásukról vagy a mérlegben való figyelembevételéről. A csapadékkal kapcsolatos tájékozódó vizsgálataink a Tisza jelenlegi, természetesnek nem nevezhető állapotára vonatoznak. Az emberi hatások, elsősorban a tározók létesítése ebben is változást okozhattak. A szabályozást megelőzően a medréből kilépő Tisza a síkvidéken szétterült, állandó vagy az év nagy részében tartós vízborítást okozott. Az állandóan vízborított felületeket 16000 km

2-re lehet becsülni (Károlyi, 1981). E vízfelület az ideérkező vizek párologtatója lehetett: a vizek felületéről elpárolgó, a lehulló csapadékot meghaladó vízmennyiség sokévi átlaga közel 2 milliárd nV-re becsülhető, ami mintegy 85 m

3/s-nak felel meg éves vízhozamban. A Tisza szabályozása egyebek mellett ezt a természetes állapotot szüntette meg, s ez az Alföld területéről tovább folyó vizek egyfajta növekedéséhez vezetett, amelynek nagyobb részét a szabályozott Tiszának kell elszállítania. A szabályozott Tiszán a tározók kiépítése növeli a vízfelületet. Tekintve, hogy a Tisza hazai szakaszán a szabad felszíni párolgás meghaladja a csapadékokat, a tározók kiépítése miatt növekvő vízfelületi párolgás a mederben lefolyó vízmennyiség csökkenéséhez vezet. Tájékozódjunk ezek értékéről is! A kiskörei tározó felületéről elpárolgó víz és a tározóra hulló csapadék különbségének sokévi átlaga 2-3 m

3/s-ra becsülhető, így a tározóhatás az éves elszámolású vízháztartási mérlegben elhanyagolhatónak tekinthető. A tározók hatása jelentősebbnek ítélhető a havi vízháztartási mérlegekben: egy meleg, kis csapadékú hónapban - s ilyen előfordulása az Alföld vonatkozó térségében nem ritka - a párolgás többlet elérheti, sőt meg is haladhatja a 10 m

3/s nagyságrendet. A napi elszámolású vízháztartási mérlegekben viszont a napi nagycsapadékok okozhatnak, esetenként a 10 m

3/s-ot is jóval meghaladó vízhozam többletet. A tározók hatása a konkrét vízháztartási mérlegekben az elszámolási időszak csökkenésével növekszik, ezeket a hatásokat a vízháztartási mérlegekben figyelembe kell venni. 1.4. A vízkivételek és vízbevezetések A Tiszán mezőgazdasági, ipari és lakossági célú vízkivételek egyaránt előfordulnak, a vízbevezetések többnyire a belvizek vagy szennyvizek beeresztése. A mezőgazdasági (öntözési) vízigények a vegetációs időszakban, főként július és augusztus hónapokban jelentkeznek, erősen ingadoznak az egyes évekre a meteorológiai viszonyoktól függően. Az öntözési célú vízkivételek egy része a folyótól távolabbi területekre vezeti el a vizet. Az ipari vízigények nagyjából egyenletesen oszlanak meg éven belül. Az öntözési igényeket a helyi meteorológiai viszonyok határozzák meg, ezzel szemben a készleteket a felsőbb vízgyűjtők időjárási viszonyai. A két térség meteorológiai helyzetében jelentős eltérések lehetnek: az öntöző-vízigény szempontjából és a vízkészlet szempontjából kivételes évek egybeesése nem törvényszerű. Ez egyfajta biztonságot ad az öntözés kielégítésében. A vízbevezetések nagyobb hányadát a belvízi csatornahálózattal összegyűjtött, gravitációsan bevezetett vagy szivattyúkkal átemelt vizek jelentik. A belvizekből eredő vízbevezetések éven belül változnak, legnagyobb értékei tél végére, tavasz elejére esnek. A meteorológiai viszonyok évenkénti ingadozása következményeként a belvízi elöntések és ezzel együtt a Tiszába vezetett vízmennyiségek változnak. A belvíz mellett egyéb eredetű vizek (elsősorban ipari szennyvizek) bevezetése is előfordul. A különböző célú vízkivételek és -eredetű vízbevezetés nem jelentkezik azonos súllyal a Tisza mentén. A Felső-Tisza vidéki VÍZIG adatai szerint az országhatártól Záhonyig teijedő szakaszon számottevő felszíni vízkivétel vagy vízvisszavezetés nincs (Illés L., 1980). A Közép-Tiszavidék térségében megnő az öntözővíz kivételek jelentősége (Vajk, 1980), és jelentős a belvizek bevezetése. Az Alsó-Tisza vidéken a belvízi bevezetések jelentősebbek, de számottevő az öntözővíz-kivétel is (Márfai, 1980). A Közép-Tiszavidék Tiszafüred-Csongrád közötti szakaszán - leszámítva a három nagy, a tiszafüredi, a jászsági és nagykunsági átvezetést - például az 1980. évi állapotnak megfelelően 20 m

3/s volt a vízjogilag engedélyezett vízmennyiség összesen 16 vízkivételre. Ez a sokéves szolnoki vízhozam 1,8 %-a, a tényleges vízkivétel ennél minden bizonnyal kevesebb. Az Alsó-Tiszavidék Csongrád-Szeged közötti szakaszán az 1970-1979 időszak 10 éves átlagában az összes vízkivétel 1,3 m

3/s volt, a mindszenti vízhozam alig több mint 0,2 %-a. A vízátvezetések nagyobbak. A Közép-Tiszavidék 3 nagy, a kiskörei tározóhoz csatlakozó vízátvezetése (Jászsági, Nagykunsági és Tiszafüredi) összesen 107 m

3/s-ra van engedélyezve, s ez a szolnoki sokévi átlagos vízhozam kb. 20 %-ával egyenlő. A Keleti-főcsatorna 56 m

3/s engedélyezett vízkivétele 10 %-át teszi ki a Tisza adott szakasza sokéves vízhozamának. Ezek az értékek tájékoztató jellegűek lehetnek, hisz a tényleges vízforgalom kevesebb az engedélyezett és kiépített kapacitásnál, másfelől változó is. A vízkivételek és vízbevezetések súlya a rövidebb elszámolású időszakokban megnövekszik. A Közép-Tiszavidéki VÍZIG adatai szerint az 1975 és 1979. évi augusztusi tényleges vízkivételek 20,1 illetve 20,7 m

3/s voltak, ami az évi augusztusi közép-vízhozam 6,0 illetve 4,3 %-át tette ki. Az AlsóTiszavidéken az utóbbi 10 évben július hónapban a vízkivételek a júliusi közép-vízhozam értékének átlagosan 1,2 %-át tették ki. Az egyes éveket tekintve a júliusi vízkivételek legnagyobb súlya 1976-ban volt, ekkor elérte a Csongrád-Szeged közötti Tisza-szakasz vízhozamának 4,3 %-át. Az éves bevezetések az Alsó-Tiszavidéken Csongrád-Szeged között az utóbbi 10 év átlagában 7,5 m /s-t tettek ki, az átlagos éves vízhozam 1,3 %-át. A hónapok 10 éves átlagát tekintve a bevezetések súlya februárban a legnagyobb, 2,3 %, konkrét hónapokat tekintve, 1970. januárjában a részarány elérte a 3,4 %-ot. A vízkivételek és vízbeeresztések röviden elemzett értékei egyértelműen meggyőznek arról, hogy figyelembe kell vennünk azokat a vízháztartási mérlegekben. Nem kétséges az sem, hogy a konkrét vízháztartási mérlegek összeállításában kizárólag a tényleges, tárgyidőszakbeli vízkivételek és vízbevezetések adatai szolgáltathatnak alapot, s csak ezen adatok részletezettsége mértékéig van lehetőség a mérlegek kidolgozására. A meder-vízháztartási mérlegek összeállításának elsődlegesen fontos feladatai közé tartozik a tényleges, helyhez és időponthoz egyaránt köthető vízkivételek és vízbevezetések idősorának rekonstrukciója.