Hidrológiai Közlöny 2011 (91. évfolyam)

3. szám - Nagy László: Levadák – nyitott öntözőcsatornák

62 sére. A szivattyús energiatározó feltöltésére a szélenergiát kívánják használni, így, ha kis mértékben is de hozzájárulnak az európai kvóták teljesítéséhez. Az elvégzett munka különösen nehéz volt a benne rejlő műszaki problémák miatt. Csaknem 100 km hosszú csatorna épült 1000 m tengerszint feletti magasságban a gyakori ködök és erős esőzés zónájában. A vízierőmüvek feletti csatornákban 20 km alagútban van, melynek építésénél hely hiányában nem használhattak nagy gépeket. Alacsonyabb tengerszint feletti magasságokon a levadák öntözővizet szállítanak. Az ivóvíz ellátás biztosítására azt a vizet használják, amelyik már áthaladt az erőmű turbináin, ezek tározói 600 m-es tengerszint feletti magasság környezetében helyezkednek el. A legöregebb öntözőcsatornák közül néhány már teljesen eltűnt, még csak nyoma sem maradt. Mások, bár régiek, továbbra is betöltik feladatukat. De van számos újabb, és olyan, amelyiket csak ezután fognak megépíteni. A harmadik millennium első évtizedében az Atlanti óceán északi felének ezen a kis szigetén folytatódnak a víz utáni kutatás epikus erőfeszítései, mely 5 évszázada kezdődött, és amely az elkövetkezendő években is kell, hogy folytatódjék. Új perspektívát jelent a szigeten az árvízvédelem. Korábbi hirtelen árvizek (flash flood) tapasztalata mellett a 2010. február 20.-i felhőszakadás is ráirányította a figyelmet a létbiztonságra, a vízzel történő együttélés másik problémájára. Egyetlen nap alatt özönvíz és sárlavina árasztotta el a fővárost Funchalt, legalább 32 személy eltűnt, a kár több millió euró volt. Új öntözőcsatornák létesítésének támogatására az állam számos magán és közösségi tulajdonú levada irányítását átvette. Ez nem volt mindig éppen békés folyamat, a korábbi tulajdonosok egy része erőszakkal fordult a kormány ellen. A víz meghódítása számos drámát és több tragédiát idézett elő a szigeten. Eletek vesztek el, miközben hősiesen vágták a víz útját sziklás lejtőkbe, létrehozva egy nagyszerű emlékművet. Eletek vesztek el dicstelenül egy abszurd harcban, melyet azért folytattak, hogy egy kevéske vizük legyen egy kicsiny földdarab öntözésére. A szenvedélyek és konfliktusok közepette a víz tovább folyik lassan, csendesen, a levadák fala között, melyeket számos névtelen hős épített. Madeira rövid története Madeira a körülötte lévő kis szigetekkel portugál autonóm terület 250 ezer lakossal. A vulkanikus sziget (ahol az utóbbi 6000 évben nem volt vulkáni tevékenység) 520 kmre Afrikától és 1000 km-re Európától az Atlanti-óceánban helyezkedik el. Az első említés a szigetről az ókorból származik, Plinius mint „Bíbor szigetet" említi, mint a Szerencse-szigetek (Kanári-szigetek) egyikét. Quintus Sertorius Kr. e. 72-ben szintén beszámol a szigetekről (2000 km-re becsülte a helyét Afrika partjaitól), melyet a modern világ számára a portugál Tengerész Henrik szolgálatában álló Joäo Gongalves Zarco és Tristäo Vaz Teixeira 1419-ben fedezett fel, bár egy 1339-ben s egy 1351-ben megjelent olasz térképen is rajta volt Isola di Legno (Deszkasziget) néven. A sziget nevét a dús erdők után kapta (madeira magyarul fát jelent). Az első telepesek 1420-1425 között érkeztek néhány nemes vezetésével megalapítva Porto Santo-t (Szent Kikötőt), az első fővárost. A halászás mellett a szigeten cukornádat és később cukorrépát telepítettek (ez utóbbit Szicíliából genovai pénzügyi befektetők 1455. után hozták), ugyanis a cukor abban az időben nagyon keresett, ritkaság számba menő fűszer volt Európában. Nagy, L.: „Levada"-s HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2011. 91. ÉVF. 3. SZ. 3. kép Ez maradt a fő bevétele a szigetnek egészen a XVII századig. 1480-re a flamandok már 70 hajóval szállították el a cukrot további feldolgozásra Antverpenbe, 1490-re a cukortermelés megelőzte az addig vezető ciprusit. 1580-1640. között Portugália és vele együtt Madeira is spanyol fennhatóság alá kerül. A szigetet 1617-ben algériai kalózok rabolták ki, elhurcolva rabszolgának 1200 keresztényt Porto Santoból. A XVII. századra a brazil cukortermelés elnyomta a helyit, így Madeirának a legfontosabb export cikke a bor maradt. 1703: kereskedelmi egyezmény Angliával, innentől ők ellenőrzik a borkereskedelmet. A napóleoni háborúk alatt 1807-ben az angolok elfoglalták a szigetet, majd 1814-ben visszakerült a portugálokhoz. Az első világháborúban német tengeralattjárók kétszer is megtámadták Madeirát, bombázva a fővárost. A szigeten halt meg az utolsó osztrák-magyar uralkodó, (I., ill. IV.) Károly 1922. április l-jén. Az 1974. évi portugál demokratikus forradalom után Madeira 1976. július l.-jén kapott politikai autonómiát. (A kézirat beérkezett: 2011. január 14-én open irrigation-canals