Hidrológiai Közlöny 2011 (91. évfolyam)

3. szám - Scheuer Gyula: A délnyugati Bükk karsztvizeinek és karsztos hévízeinek nyomelem vizsgálata és karsztvíz-földtani összefüggések a térség aktív lemeztektonikájával

^CHEUEl^CT^^^Íéln^ugat^ül^ 21 szulfát, amely 8,4-13,2 eé% közötti értékben jelentkezett. A fenti vizsgálati eredményeket értékelve a gyógyforrások oldott össz-sótartalom alapján Papp Sz. 1957ben történt besorolása szerint az egyszerű karsztos termális vizek típusába tartoznak. Továbbá rögzíthető még, hogy a 8 helyről vett vízminta makroelem összetételébenjelentős egyezés mutatható ki, amely a források azonos eredetére és genetikájára utal. E nyomelem-vizsgálat sorozat keretében harminc elem meghatározása történt meg, amelyeket már korábban is kimutattak a forrásvizekben és a környező kutakban. így lehetőség nyílt a korábbi és a jelenlegi rendelkezésre álló nyomelem-adatok összehasonlítására, illetve ezek pontosítására. A 2010 tavaszán begyűjtött vízminták nyomelem vizsgálatai a következő eredményeket szolgáltatták,, és ezeket a 4. táblázat tartalmazza. A táblázat csak azt a 19 elem vizsgálati eredményeit tünteti fel, amelyek mennyisége meghaladta a 0,09 jtig/1 értékhatárt. A Magyar Állami Földtani Intézetben (MÁFI) történt vizsgálatok szerint a gyógyvizekben és a környező kutakban az uralkodó nyomelem a stroncium, kivétel nélkül minden mintában. Mennyisége 7 mintánál megközelítően egyező, mert csak 266-282 pg/1 közötti ingadozást mutattak ki, míg a 2. sz. vízmű kútnál (21 térképi szám) kissé nagyobb 336 jig/1 mennyiséggel, így ennél kisebb kiugrás tapasztalható. Ebből megállapítható, hogy a gyógyvizek és a környező kutak, azaz az egri hévforrásterület vizei nyomelemek mennyisége és eloszlása alapján közel megegyezőek és a stronciumos típusú nyomelem tartományba sorolhatók, amelyen belül jelentős egyéb nyomelem feldúsulások is tapasztalhatók, így második leggyakoribb elem a vizekben a bór, amelynek eloszlása alapján a forrásterületeken belül két egymástól jól elhatárolható körzet különböztethető meg. A déli részen a Török-Tükör-forrásokban és a II kút vizében a legnagyobb a bór tartalom 101-173 pg/I közötti értékkel. Míg az északi területen a Bárány uszodai, strandi, József-források továbbá az I-III sz. kutakban a borban kisebb értékhatárok közötti ingadozás tapasztalható (72,2-89,8 pg/1). Ilyen kisebb menynyiségi eltérések, még kimutathatók többek között a lítiumban is. Ezeken az eltéréseken belül a forrásterületekre nyomelemek vonatkozásában kiegyensúlyozottság a jellemző, relatíve gazdag és változatos nyomelem-tartalom mellett. Az egri forrásterület nyomelem vizsgálatait értékelve a következők állapíthatók meg. 1. Az egri forrásterület vízkilépései és a kutak jelentősen gazdagabbak nyomelemekben, mint ahogy a makro elemek alapján elvárható lett volna. így az egri vizek gazdagabbak mind nyomelemekben mind makro elemekben. 2. A nyomelemek mennyisége és eloszlása egyaránt növeli a források gyógyászati értékét. 3. A forrásterület nyomelem adottságaira vonatkozóan megállapítható, hogy az előzőekben részletezett kisebb ingadozásokon belül a kiegyensúlyozottság a jellemző. Azaz az egyes források és kutak között nyomelemekben is közel egyezés tapasztalható így nem jelentkeznek alapvető eltérések. 4. Az uralkodó nyomelem alapján a forrásterület forrásai és kútjai a stronciumos nyomelem tartományba tartoznak. E fő nyomelem mellett említésre méltó még a bór, lítium, bárium, továbbá a kevésbé gyakori nyomelemek közül a rubidium, molibdén, jód, cézium és az urán. 5. Összehasonlítva a 2010-ben történt nyomelem vizsgálati eredményeket az 1973-76 közötti értékekkel, megállapítható, hogy jelentős eltérések mutathatók ki. A hivatkozott korábbi vizsgálatok az egyes vízkilépések között jelentős mennyiségi és minőségi különbségeket állapítottak meg nyomelemek vonatkozásában és erre alapozva azt valószínűsítették, hogy egyes önálló vízkilépésekhez különböző vízminőséget eredményező feláramlási pályák tartoznak. Ezeket a megállapításokat a 2010-ben készült nyomelem-vizsgálatok nem igazolták, mert a forrásterületen a nyomelemekben kisebb ingadozásokon belül egyezés állapítható meg. így a feláramlási pályák mentén mozgó vizek minősége között sem makro, sem pedig mikro elemekben lényegi eltérés nem mutatható ki, ahogy ezt már a 3. pontban leírtuk. 6. Megállapítható továbbá, hogy az újabb nyomelem vizsgálatok új eredményei tovább gazdagították a forrásterületre és a Délnyugati-Bükkre vonatkozó karsztvízföldtani ismereteinket. így ezeknek felhasználásával tovább bővíthetők, fejleszthetők és pontosíthatók a forrásterület kialakulására és működési sajátosságaira vonatkozó vízföldtani ismeretek, mert ezek sokkal bonyolultabbak és összetettebbek, mint ahogy azt korábban leegyszerűsítve feltételezték. Megjegyzem, hogy a 2010-ben történt nyomelemvizsgálatok nem terjedtek ki a források bróm és fluor tartalmára. 7. Az egri források gyógyászati jelentősége a vízzel együtt feltörő magas radon-tartalomnak is köszönhető. A legújabban végzett radon-vizsgálatok is azt bizonyították, hogy a forrásterületen belül a felszínre lépő források vizeiben a radonban sem mutatható ki lényegi eltérés. De eredete, származása még napjainkban sem teljesen tisztázott. A Délnyugati-Bükk karsztvíz-földtani adottságaihoz kapcsolódva a nyomelem vizsgálatok kiterjedtek a bükkaljai hévízrendszer vízkészletét hasznosító hévízkutakra is (/. ábra). Ez a vizsgált hévízrendszer az előző fejezetekben leírt bükki nagy szerkezeti egységen belül a jelentős elterjedésű és nagy vastagságú harmad negyedidőszaki képződményekkel fedett mélykarszthoz, és annak is a hegységi peremi zónájához kapcsolódik. E mélykarsztnak hévizeire vonatkozó földtani-vízföldtani ismeretek a huszadik század első felében még igen korlátozottak voltak, mert a fürások hiányában a rendszerre csak a hegységperemi hévforrásokból lehetett következtetni (Schréter Z. 1923) A mélykarsztos hévízrendszer megismerése szempontjából alapvető jelentőségű volt a kőolaj kutatásokhoz kapcsolódó geofizikai és feltárási munkálatok, amelyek alapvetően a kiemelt helyzetű szerkezetek megkutatását célozták (Csiky G. 1961). Ennek keretében vált először ismerté a Mezőkövesdnél a kiemelt helyzetű megfúrt karsztos mészkőtestből feláramló forró hévíz. A további Eger környéki kőolaj kutatások keretében végzett fúrásokkal tárták fel a bogácsi,