Hidrológiai Közlöny 2010 (90. évfolyam)

1. szám - Szentgyörgyi Zsuzsa: Bánki Dontás és a mérnök-szakma (150 éve született a nagy magyar mérnök)

SZENTGYÖRGYI ZS: Bánki Donát és a mérnök-szakma 57 megtestesítője volt az Amerikában oly jól ismert selfmade-man-nek. Az édesapja kovácsműhelyében szakmát tanult, ám diplomát sosem szerzett Csonka valódi műszaki lángelme volt, aki amellett igen fejlett üzleti érzékkel is bírt. Szabadalmait, kiterjedt munkásságát a Mérnöki Kamara azzal ismerte el 1924-ben, hogy a jeles műszaki szakembert 72 éves korában feljogosította a mérnöki cím használatára. Bánkit a vízgépek mellett erősen foglalkoztatták a gépkocsi-, sőt még a repülőgép- hajtómotorok is. 1890ben fejlesztették ki Csonkával a nevüket hordozó motort, ez a Ganz gyárnak nemzetközileg is versenyképes terméke lett. 1894-ben szabadalmi védettséget kapott a nagynyomású, a korszak motorjaival összehasonlítva lényegesen nagyobb hatásfokú Bánki-motor. Sajnos elterjedését a dízel-motor később legyőzte. Nagyon jelentős újítást hozott a századforduló után megvalósított gondolata a gépkocsik első-kerék meghajtására, mert akkor még a hátsókerék-meghajtás dívott. Talán a legismertebb találmánya a Csonkával közösen szabadalmaztatott karburátor, amelynek egyes elemeit a mai porlasztókban is használják. A műszaki legenda szerint a két feltaláló egyik este hazafelé sétált a Műegyetemről (Bánki szinte mindig gyalog járt, mert, állandóan égő szivarjával pöfékelve, járás közben gondolta ki ötleteit meg az előadásait), és meglátták, amint egy virágárus nő az áruját permetszóróval élénkítette. Kedves, kerek mese, de azért a műszaki megoldásokig még bizony nagyon hosszú, fáradságos út vezetett. Érdemes erre gondolniuk a ma is szép számmal tenyésző „zseniális" feltalálóknak, akik állandóan arról siránkoznak, hogy ötleteiket a gaz hivatalosságok nem karolják föl, de hát sajnos a gyönyörű ötlettől az eladható műszaki termékig rögös és sokszor igen hosszú út vezet. Bánkinak természetesen professzori munkája nyomán jeles elméleti müvei is születtek. A nem sokkal halála előtt megjelent Energiaátalakulások folyadékokban meghatározó jelentőségű alapműnek számított, amelyet már kortársai is magas kitüntetésben részesítettek. A Magyar Tudományos Akadémia pedig - megkésve, halála után öt évvel - az éves Nagyjutalommal díjazta a Bánki-turbináról szóló értekezését. Meglehetősen terjedelmes részt töltöttem meg Bánki munkásságának igencsak vázlatos ismertetésével, ám még így is nagyon sok mindent ki kellett hagynom. Ezért is megdöbbentő, hogy mindezt mai szemmel nézve rövid életút során hozta létre, hiszen mindössze 63 évet élt. Műszaki feltalálói és oktató tevékenysége mellett még arra is jutott ideje, hogy például részt vegyen a Pallas Nagylexikon írásában, vagy jeles feltalálóként cikkeket írjon a kor szabadalmi törvényjavaslatával kapcsolatban. Kikapcsolódást jelentett neki, hogy festegetett, és nem is tehetség nélkül. Mindenesetre az utókor, de már a kortársak is felismerték zsenialitását. Bánki nevét napjainkban három szakiskola és a Budapesti Műszaki Főiskola Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kara viseli, Budapesten utcát és parkot, sőt, a világűrben egy kisbolygót is elneveztek róla, és létezik Bánki Donát-emlékérem. 2009 -ben az immár hagyománnyá nőtt Magyar Műszaki Értelmiség Napján nyitott a százötvenedik születésnapja tiszteletére rendezett Bánki Donát hónap. Nem pálya? Idézettel kezdődik ez a megemlékezés. E fejezet elé is kikerülhetne második mottóként egy mai újságcím. Ugyan már! Kármán Tódorhoz képest nevetségesen kisszerű az egyik napilapunkban minap megjelent cikkecske az egyetemi felvételikről, a címével együtt: Az érettségizők szemében a műszaki pálya nem pálya. Nem lenne méltó, hogy együtt idézzük a nagy mérnök mondásával. Jelen írásnak nem célja a szöveg- és stíluselemzés, de azért csak ki kell mondani: lehet, hogy a kommunikációs szakok valódi „pályák" a felvételizők szemében, ám ebből a kis napilap-cikkből úgy tetszik, e „valódi pályákon" a mesterség alapvető technikai követelményeit nem emelik túl magasra. De félre a dohogással, fontosabb a kérdés, végül is vonzó pálya-e a mérnöki, vagy sem? Ami a műszaki főiskolákra, egyetemekre jelentkezők számát és arányát illeti, meglehet, valóban nem túlságosan népszerű. Hiszen például az egyik egyetem kommunikáció szakának 18 helyére 2009-ben mintegy ötszáz iíjú ember próbált bejutni. A jogászi pálya kelendőségét pedig jól jellemzi, hogy a miskolci egyetem jogi karán 2007-ben 600 diplomás végzett, hogy növeljék a túltermelés gondjaival küszködő ifjú álláskeresők számát. Egyébként az újabban szépen felfelé ívelő, a gyökereit 1735-ig visszavezetni tudó, miskolci alapításának jelenleg hatvanadik évfordulóját ünneplő műszaki egyetem úgy menekülhetett meg az összeomlástól a rendszerváltozást követően, hogy bölcsész, jogász, sőt zenei karokat is integrált magába. Ennél fontosabb viszont, hogy Miskolcon az immár „modernizált" műszaki szakok - anyagtudomány, informatika, gépészet - egyre népszerűbbek és kelendők. De azért a műszaki szakmák valóban nem elsődlegesek a pályaválasztó ifjak és a szüleik szemében. Az esetek nagy részében jó, ha 2,5-4-szeres a jelentkezési arány, és a felvételi pontokkal közelítőleg jellemezhető minőség sem kielégítő. („Közelítőleg", mert önmagában a pontszám csak egy a jellemzők sokaságából, éppúgy, mint a vizsgajegyek is. Az életben megeshet, hogy eminens Steinmann, a „grófnő", közepes hivatalnokként tengődi végig az életét.) Ami pedig a jelentkezések arányát illeti, ne feledjük, egy műegyetemi évfolyam százas nagyságrendű, elérheti akár a 200-250-es létszámot is, és nem 18 fős, mint a példában említett kommunikáció szak. Tehát a műegyetemen az 500 pályázó legfeljebb két-háromszoros, míg az utóbbinál 25-szörös túljelentkezést mutat. Újabban mintha kezdenének érvényesülni a piac törvényei. Miközben meglehetősen nagy az állástalan diplomások száma, és ebben vezetnek egyes túlpreferált társadalomtudományi, bölcsész pályák, sőt újabban jogász, menedzser szakokon végzettek is szép számmal akadnak köztük, a műszakikat szinte lámpással keresik. Különösen nagy a hiány gépészekben, informatikusokban, közlekedési, erősáramú mérnökökben, akiket már végzés után igen szép fizetésekkel csábítanak a munkaadók. Szeretném azonban erősen hangsúlyozni, nem ez a lényeg, egyáltalán nem a pénz a legfontosabb. Nem szenvelgés mondatja velem, hanem az élettapasztalat. Egy szakma szépsége, vonzása, a kibontakozás, az alkotás lehetősége, a munkával elégedettség jelenti hosszú távon a legfontosabb tényezőt, a legerősebb érvet egy pálya