Hidrológiai Közlöny 2010 (90. évfolyam)

6. szám - LI: Hidrobiológus Napok: „Új módszerek és eljárások a hidrobiológiában” Tihany, 2009. szeptember 30–október 2.

94 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2010. 90. ÉVF. 6.. SZ. A balatoni hínárbogár (Macroplea mutica balatonica Székessy, 1941) elterjedésének vizsgálata Lőkkös Andor

1, Fábies Anita

1, Kondorosy Előd

1, Ferincz Árpád

2 3, Vári Ágnes

3, Rozner György

4 'Pannon Egyetem, Georgikon Kar, Allattudományi és Allattenyésztéstani Tanszék, Állattani és Aquakultúra Csoport, 8340. Keszthely, DeákF. u. 16. - 2Eötvös Loránd Tudományegyetem, Természettudományi Kar, Állatrendszertani és Ökológiai Tanszék, 1117. Budapest, Pázmány P. stny 1/c - 3MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézet, 8237. Tihany, Klebelsberg Kuno u. 3. - 4Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság, 8229. Csopak, Kossuth u. 16. Kivonat: A Macroplea mutica balatonica előfordulását a Balatonban Székessy közlése után sokáig rejtély övezte, a Vörös Könyvben is mint eltűnt fajt emiitik. Legutolsó publikált adata 1969-ból Zamárdiból származik. A 2002-2009 közötti gyűjtéseink során igazoltuk a faj általános elterjedését a Balatonban és első ízben került elő a Balaton nyugati medencéjéből is, valamint több vizsgált helyen is erős állományt találtunk. A jelenlegi eredmények alapján a korábban kizárólagosnak gondolt tápnövénye, a füzéres süllőhínár (Myriophyllum spicatum) mellett a fésűs- (Potamogeton pectinatus) és a hínáros békaszőlő (Potamogeton perfoliatus) is a balatoni hínárbogár tápnövényének tekinthető. Kulcsszavak: levélbogarak, Chrysomelidae, védett faj, Balaton, Magyarország. Bevezetés A Macroplea génuszba tartozó fajok a levélbogarak közül az egyetlen, teljes életciklusukban vízhez kötődő csoport tagjai. Hasonlóan a Donacia génusz képviselőihez lárváik víz alatt a tápnövényeik gyökerén, illetve hajtásain élnek, de ezekkel ellentétben imágóik is víz alatti életmódot folytatnak. A génusznak 3 faja él Európában, melyek közül kettő fordul elő hazánkban is. A Macroplea mutica a Keleti-, az Északi- és a Kaszpitenger part-menti vizeiben fordul elő, ezért alapvetően a brakkvizek fajának tekintik, előfordulását édesvízben a Balatonon kívül csupán Finnországban és Svédországban figyelték meg. Előfordulási területének nagy részén igen ritka. Tápnövényei a Balti-tengerben: Ruppia spp., Zannichellia palustris, Zostera marina, míg az édesvízi előfordulásoknál a Potamogeton pectinatus-t említi az irodalom (Medvedev L. N., 2006). A korábbi balatoni adatok kizárólag a füzéres süllőhínárt (Myriophyllum spicatum) említik a faj hazai tápnövényének (Székessy 1941, Kaszab 1962). A Macroplea mutica balatonica kizárólag a Balatonban előforduló alfaj (Székessy 1941), leírása jelentős morfológiai különbségek alapján történt, ezen kivül más a tápnövénye, mint törzsalaknak, valamint teljesen elszigetelt a faj északi és keleti populációjától. Ennek ellenére az alfaji rangot egyesek vitatják (Warchalowski, 2003), amit elsősorban annak tudhatunk be, hogy a korábban előkerült példányok száma olyan csekély, hogy alaposabb vizsgálatra nem volt mód. Az alfaj a vizsgálatainkat megelőző publikált adatai a következők voltak: Típuspéldányok: Balatonkenese, 1936.IV.04., 3 példány, Méhes Gy. Tihany, 1934.IV.24., 2 példány, Sebestyén O. Tihany, 1936.V.04., 1 példány, Sebestyén O. Tihany, 1937.IV. 19., 1 példány, Sebestyén O.(Székessy 1941). Zamárdi, 1969. VII.27., 2 példány, Palotás F. (Vig 1996). Ezek után mintegy 30 évig nem került elő újabb példány, ezért a fajt kipusztultnak tekintették, a magyarországi Vörös könyv is így említi (Rakonczai 1989). A faj újbóli megkerülése 2000-2002 közé tehető, amikor is egyrészt az MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézetének vizsgálataiban sikerült a faj néhány példányát fogni (B. Muskó 2009), másrészt Lőkkös Andor fogta a faj egy példányát Gyenesdiáson. A balatoni hínárbogár hazánkban védett, eszmei értéke 50 000 Ft. Sokáig eltűntként kezelték, ebből adódóan az alfaj elterjedése és biológiája is igen kevéssé ismert. Anyag és módszer Vizsgálatainkat a Balatonon 2002 és 2009 között végeztük. A faj gyűjtésére több módszert is alkalmaztunk, sok példányt hínárokról történő egyeléssel gyűjtöttük, de emellett előkerültek példányok vízi-hálózással, és elpusztult példányok a vízparti törmelék rostálásával is. Egyelés: Elsősorban a bábok és a még bábtokban lévő imágók gyűjtésére alkalmas módszer. A tápnövény gyökérzettel való kiemelése, majd alapos átvizsgálása során elsősorban a gyökerekhez tapasztott bábtokok találhatók meg. Esetenként lárva és imágó is fogható a módszerrel, mivel azonban mindkettő ledobja magát a zavarás hatására a növényről, a módszer hatásfoka alacsony. Vízi-hálózás: A hálózást ritka szövésű hálóval végeztük. Különösen hatásos volt a módszer a déli part sekélyebb vizeiben, elsősorban az alacsony fésűs békaszőlő állományokban, ahol a fűhálózáshoz hasonló módon lehetett a növényzeten gyűjteni. A nagyobb termetű hínárfajoknál és mélyebb vízben célszerű nagyobb átmérőjű hálót alkalmazni, azonban ennek kezelése nehézkes. Rostálás: A parti törmelék rostálás utáni átvizsgálása során is előkerült néhány példány, azonban a módszer hatásfoka rendkívül alacsony, valamint az így előkerült példányok származási helye is bizonytalan. A terepi mintavételezésnél a helymeghatározáshoz Garmin Geko 201 és Trimble Juno ST GPS készüléket, az adatok gy jtésére Arc Pad térinformatikai programot használtunk. A terepen gyűjtött GPS adatok feldolgozása ArcGis 8.0 térinformatikai programmal történt. Eredmények és értékelésük Kutatásaink első lépéseként a faj elterjedési viszonyait és a potenciális tápnövények kérdését kívántuk tisztázni. Különösen a déli part fésűs békaszőlő állományaiban találtuk nagy egyedszámban. Bár további hínárfajokon is fogtuk, a jelenlegi eredmények alapján a korábban kizárólagosnak gondolt tápnövénye, a füzéres süllőhínár (Myriophyllum spicatum) mellett a fésűs (Potamogeton pectinatus) és a hínáros békaszőlő (Potamogeton perfoliatus) is a balatoni hínárbogár tápnövényének tekinthető. Legfontosabb eredménynek azt tekintjük, hogy sikerült cáfolni a faj kipusztulását a Balatonból, ráadásul a fogási adatok jól mutatják a faj általános elterjedését a tóban. Annak ellenére, hogy a faj korántsem tekinthető tömegesnek, fontos eredmény, hogy több vizsgált helyen is erős állományt találtunk. Ez, valamint az a tény, hogy a tápnövényei a Balaton leggyakoribb hínárnövényei közé tartoznak, biztosítanak bennünket arról, hogy a balatoni populáció biztonságban van, és a jelenlegi ökológiai állapotok mellett megőrizhető a faj. Ez a tény természetvédelmi szempontból ön-