Hidrológiai Közlöny 2010 (90. évfolyam)

6. szám - LI: Hidrobiológus Napok: „Új módszerek és eljárások a hidrobiológiában” Tihany, 2009. szeptember 30–október 2.

29 A Dreissena lárvák tömegének változásai a Balatonban (1999-2009) G.-Tóth László

1, Laura Parpala

2, Baranyai Eszter

1'

1'

4, B.Muskó Ilona

1 és Balogh Csilla

1 'MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézet, Tihany 2Román Akadémia Biológiai Intézete, Bukarest 'Pannon Egyetem, Analitikai, Környezettudományi és Limnológiai Intézet, Limnológia Intézeti Tanszék, Veszprém 4Magyar Hidrológiai Társaság, Budapest Kivonat: Az elmúlt évtizedben a Dreissena lárvák egyedszámát, biomasszáját és produkcióját a Balaton vízszintjének 2000 és 2003 közötti drámai csökkenése, illetve a litorálban letelepedett, lárvatermelő vándorkagyló telepek tömeges pusztulása tartósan befolyásolta. Az 1990-es évek végén, magas vízszintnél jellemző 1,5 - 2,8 tonna százaz tömegű lárva és 0,04 - 0,08 tonna Balaton"

1 24 h'

1 lárvaprodukció 2000 és 2003 között közel 90%-al csökken és még napjaiban sem éri el a korábbi értékeket. A 14 - 18 mm-es balatoni Dreissena-k 22-24 °C-on átlagosan 990±610 lárvát termelnek naponta. A valóban aktív, fertilis nőstények lárvatermelése azonban ennek legalább kétszerese lehet. Kulcsszavak: Dreissena, veligera, egyedszám, biomasza, produkció, szaporodás. Bevezetés és célkitűzés A inváziós vándorkagyló (Dreissena polymorpha) életmódját világszerte meglehetős részletességgel kutatták, mert a pontokaspikus faj a XX. században a európai folyókban és tavakban szélesen elterjedt, és az 1980-es évektől Észak-Amerika nagy tavait is meghódította, komoly gazdasági és ökológiai problémákat okozva (pl. Siessegger 1969, Dermott and Munawar 1993, Domm és mtsai 1993, Reid és mtsai. 1995, Wacker and Elért 2003). A Balatonba egy dunai uszállyal jutott 1929 őszén, és 4 év alatt az egész tóban elterjedt (Sebestyén 1934). Azóta kolóniáinak egyedsürűsége a litorál szilárd vízalatti felületein 220 ezer ind m

2 -t is elérhet (Muskó and Bakó 2005, Muskó et al. 2007, Balogh és mtsai 2008), bőséges táplálékkal látva el a halakat és a vízimadarakat (Ponyi 1994, Speciár és mtsai 1997). A vándorkagyló 20-80 cm' egyed'

1 óra 1 tisztítási rátájával nagyban hozzájárul a tóvíz tisztításához is (G.-Tóth és mtsai 1999, Balogh és Muskó 2006, Balogh et al. 2008). A vándorkagyló 12°C feletti hőmérsékleten szaporodik. Lárvái planktonikusak, amelyek a megtermékenyülés után 6-12 órával kelnek ki, és kezdenek csillókkal úszni (héjatlan veligera), a második-negyedik napra már héjuk van (héjas veligera), és a hőmérséklettől függően 8-30 nap múlva telepednek le. Ezalatt 1-4 pm-es pikoplanktonnal és detritusszal táplálkoznak, és 70-80 pm-ről 220-300 pm-re, ill. 0,08 ugrói 0,80 pg száraz tömegre növekszenek (Nepala 1993). A vándorkagyló rögzült populációinak mennyiségéről a Balatonban részletes ismeretekkel rendelkezünk (pl. Sebestyén 1934, Ponyi 1994, Speciár és mtsai 1997, Muskó and Bakó 2005, Balogh és Muskó 2006, Muskó et al. 2007, Balogh és mtsai 2008). Tudjuk, hogy száraz tömegük a tóban 80-90 tonna, de ezt nagymértékben befolyásolja a vízállás amint azt a populációk 90 %-os pusztulása mutatta a vízszint, és a lakható litorális vizalatti felületek 2000-2003 közötti nagyfokú csökkenésekor (Muskó et al. 2007). A veligera lárvák tömegéről Entz és mtsai (1937), valamint Sebestyén (1934, 1953, 1960, Sebestyén és mtsai 1951) közöltek adatokat 1936-38-ból, 1947-1951-ből, és 1955-1959 évekből. Ezek alacsony, 5-20 ind lit"

1 körüli egyedszámokat mutattak valószínűleg azért, mert a korabeli gyűjtőhálók 120-200 pm lyukbőségűek voltak, és a héjatlan veligera-k felismerése nehéz a magas szeszton-tartalmú balatoni zooplankton mintákban (Németh és mtsai 2002). 1999 és 2009 között intenzív Zooplankton monitorozást folytattunk a Balaton hossztengelye mentén. Jelen munkánkban a veligera-k tömegviszonyairól számolunk be a fenti tíz évben, és ismertetjük a felnőtt vándorkagylók lárvatermelésére irányuló laboratóriumi kísérleteink eredményeit. Anyag és módszer 1999-2009 években április és október között 2-3 hetes gyakorisággal vizsgáltuk a veligera lárvák tömegét öt állandó tóközépi mintavételi helyen vett Zooplankton mintákban: Keszthelynél (1. medence), Szigligetnél (2. medence), Balatonakaii - Zánkánál (3. medence), Tihanynál (4. medence) és Siófoknál (5. medence). A Zooplankton mintákat 6-9 egymás alatti vízrétegből vettünk 58 (ím lyukbőségü hálóval ellátott 50 cm magas és 34 liter térfogatú Schindler-Patalas mintavevővel. A gyűjtött zooplanktont 100 cm

1 térfogatban tömörítve 3,5 % végkoncentrációjú formalinnal tartósítottuk, majd Zeiss-Opton fordított plankton mikroszkóppal számoltuk meg a héjas veligera lárvákat. Megállapítottuk a literenkénti egyedszámot, a biomasszát, és Stanczikowska (1966) nyomán a nettó produkciót. Az utóbbiaknál 0,41 mg száraz tömeget vettünk figyelembe, illetve az aktuális vízhőmérsékletet. A biomasszát és a produkciót az egyes tómedencékre fejeztük ki tonnában, illetve tonna medence"

1 24 h '-ban, hogy a veligera tömeg jelentőségét tavi léptékben értékelhessük. Ennek során a tó aktuális vízszintjét figyelembe véve számoltuk ki azt, hogy mekkora víztömeg van az egyes medencékben, (Misley 1988). A vándorkagyló egyedek veligera termelésének vizsgálatára egy 14 napos és egy 21 napos laboratóriumi kísérletet végeztünk nyáron, 22-24°C-on. Ennek során 30 db. Tihanynál frissen gyűjtött 14-18 mm méretű vándorkagylót helyeztünk 0,75 literes üvegkádakba 3 párhuzamban, amelyekbe felül folyt be és alul folyt el gumicsövön át szűrt balatonvíz 3 liter h"

1 átfolyási sebességgel. Azaz, a kádak vize óránként négyszer újult meg, A tóvízet, mielőtt egy felül elhelyezett 50 literes műanyag hordóból gravitációsan a kádba ért, előzőleg 24 órán át ülepítettük, a letisztult vizet pedig egy 200, 58, 30, és 10 Gm lyukbőségü hálósorozaton is átfolyattuk azért, hogy minden 10 pm-nél nagyobb plankton szervezetet, így a tavi veligera lárvákat is eltávolítsunk. A szűrés hatékonyságát mikroszkóppal ellenőriztük. Az elfolyó vizet egy újabb 10 pm-cs hálón engedtük keresztül, amelyet a visszatartott lárvákkal 12 óránként 1 ml szűrt tóvízbe helyeztünk (mostunk) és egy csepp lugollal, és 3,5 % végkoncentrációjú glutáraldehiddel konzerváltunk, majd a veligera lárvákat Zeiss-Opton plankotn-mikroszkópban számláltuk x 500 nagyítás mellett. A kísérleti állatok etetésére 12 óránként egy órára megállítottuk az átfolyást, és olyan sűrű Selenaslrum capricornutum zöldalga szuszpenziót öntöttünk rájuk, amelyben milliliterenként 1-3 millió algaegyed volt. Az átfolyás újraindítása előtt az algaszuszpenziót leengedtük és a kísérleti edényeket az állatokkal szűrt tóvízzel átmostuk. Eredmények és értékelésük A veligera lárvák tömegére és produkciójára az elmúlt tíz évben rányomta bélyegét a Balaton vízszintjének 2000 és 2003 közötti drámai csökkenése, illetve a letelepedett, lárvatermelő vándorkagyló telepek tömeges pusztulása a leapadt litorális övben. A vándorkagyló tömeg ebben az időszakban 80-90 tonnáról 10 tonna alá esett és csak 2006-