Hidrológiai Közlöny 2010 (90. évfolyam)
5. szám - Gribovszki Zoltán–Kalicz Péter–Szilágyi József: Talajvíz evapotranszspirációs számítása a vízhozamok napi periódusú ingadozása alapján
26 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2010. 90. ÉVF. 5. SZ. 1 CL J 5 & ET_qmax ET.3W + ET PM CO O CL (O ra (O C O > C E X a O E I1 C\J LU O o O May Jun Jul Aug Sep Oct 8. ábra. Havi átlagos párolgási értékek. ET qma x, az eredeti q ma x módszerrel számított ET, ET gw t az új módszerrel számított ET, ET P M, Penman-Monteith referencia ET. 3.6. Összehasonlítás a világ más tájain hasonló módszerekkel számított ET értékekkel Ha a q ma x módszer (0,16-0,67 mm/nap) által kapott eredményeket összehasonlítjuk más mérések eredményeivel, szem előtt kell tartanunk, hogy ezek a csapadékmentes időszakokban mért értékek havi átlagai. Ugyanezen időszakban a vízfolyás-menti zóna vízkészletváltozását felhasználó új módszer 1,61-11,83 mm/napos, a PM-féle módszer 2,3611,54 mm/nap-os havi átlagos értékeket számít. A hidegvíz-völgyi vizsgálati területen ugyancsak a Vadkan-árok esetében a ^„„-módszerrel a 200l-es vegetációs időszakra is a 2005-öshoz hasonló (0,11-0,69 mm/nap), a csapadékmentes időszakok kb. heti periódusaira vonatkozó, átlagos értékeket határoztunk meg (Kalicz et al. 2005). Ugyancsak az ún. ^„„-módszert alkalmazva 2005.07.0607.-én, egy a Vadkan árok vízrendszerének napi dinamikáját feltáró expedíciós mérés adatainak felhasználásával, a vízfolyás mentén 0,63-1,25 mm/nap-os ET értékeket számítottunk (Gribovszki et al. 2007). Kukléta (2007) a Vadkan-árok vízfolyás-menti területeire felállított vízháztartási mérlegéből, szezonális szinten (a telepített bukók lefolyási adataiból Id. 5. ábra), kalkulált a 2006-os év vegetációs időszakára vonatkozó átlagos napi ET-értékeket: 0,48-2,39 mm/nap. Megjegyezzük, hogy a számításnál konstans háttérhozamot feltételezett, ami nem biztos, hogy valós. Tschinkel (1963) egy a potenciális kiürülési görbe, és az aktuális napi átlagos vízjárás különbsége alapján számított napi felbontással ET1, amelyet a dél-kaliforniai San-Dimaspatak platán elegyes égeres erdőtársulású vízfolyás-menti zónájára vonatkoztatott. 1952 és 1954 vegetációs időszakára 0,44 és 1,75 mm/napos teijedelemben számította az ET-1. Reigner (1966) Észak-Kelet Pennsylvániában a Dilldown -patak vízfolyás-menti zónájára, az általunk ^„^-módszernek nevezett eljárással, a vízfolyás vízjárásának napi ritmusát felhasználva, 1955 és 1956 vegetációs időszakában (júliusban és augusztusban) 0,31 és 1,93 mm közötti napi ET-1 határozott meg. A vízfolyás-menti vegetáció juhar-tölgy dominanciájú keménylombos erdő volt, amelyben elegyben a fenyők is megtalálhatók voltak. Reigner (1966) a kalkulált ET adataihoz viszont megjegyzi, hogy ezen értékek jóval alatta maradtak a légköri jellemzők által számított potenciális ETnek (amely átlagosan a vizsgált időszakban 3,81 mm/ nap volt). Zecharias és Brutsaert (1988) az Appalache-hegység platóján fekvő 19 db. vízgyűjtő kiürülési görbéi alapján, a lineáris tározómodellt felhasználva, számítottak talajvíz ET-1. A vízgyűjtők egyike sem volt nagyobb 200 km -nél és 75 %ban az ottani humid klímára jellemző erdőtársulásokkal fedettek voltak. A kapott átlagos napi ET értékek a 0,00680,3099 mm/nap-os tartományban szóródtak. A számított ET értékek a teljes vízgyűjtő-területre lettek vonatkoztatva. A valóságban viszont a hegy- és dombvidéki vízgyűjtők esetében, a talajvizet elsősorban a vízfolyás-menti területek fogyasztják, amelyek általában, durván a teljes vízgyűjtő 5%át teszik ki. így újraszámítva az előbbi ET értékeket 0,146,2 mm/nap-os terjedelmet kapunk, amely már sokkal közelebb áll a realitásokhoz. A Vadkan-árok vízhozam adatai alapján a Zecharias és Brutsaert (1988) által kifejlesztett módszert alkalmazva is számítottuk a vízfolyás-menti területek £T-ját. A 2005. év vegetációs időszakának száraz napjaira vonatkozóan 0,7214,5 mm/nap terjedelemben 6,75 mm/nap átlagos értékkel kalkuláltuk az ET1 (Gribovszki et al. 2008b). Az adatokhoz megjegyezzük, hogy nem vethetőek direktben össze a vízfolyás-menti zóna vízforgalmán alapuló módszerekre vonatkozó eredményekkel, mert az értékelhető napok nem voltak azonosak. Wittenberg és Sivapalan (1999) a Harris-folyó délnyugat Ausztráliában fekvő 384 km 2-es vízgyűjtőjén számítottak a lefolyási adatokból ET-1, a nemlineáris tározómodellt felhasználva. A területet borító vegetáció őshonos eukaliptusz ( Eucalyptus marginata) erdő volt, amely képes igen nagy, akár 35 m-es mélységben húzódó talaj vízkészletet (a vizsgált vízgyűjtőben a talajvízszint a felszínt alatt kb. 10 m-es nagyságrendű mélységben húzódik) is felhasználni. Az 1984-es év vegetációs időszakában számításaik alapján a talajvízből származó ET 0,03-0,26 mm/nap-os tartományban változott. A számítás itt is a teljes vízgyűjtőre vonatkoztatva történt, de a nagy mélységből a vizet felszívni képes erdőállományok jelenléte miatt az előző durva korrekciós (vízfolyás-menti területek 5%-os területfoglalása) számítás végrehajtása a vízfolyás-menti zónára való vonatkoztatás céljából bizonytalan lenne, így azt nem tesszük meg. Boronina et al. (2005) a Ciprusi 300 km 2-es Kouris-vízgyűjtő vízfolyásának lefolyási adatsorit felhasználva számította, a <7„„„-módszer egy egyszerűsített változata alapján, a vízfolyás-menti területek talajvízből származó £T-ját. Az általa meghatározott ET adatok a 2001. év vegetációs idejének végére érvényesek, és 0,9-4,3 mm/nap értékkel voltak jellemezhetők a vízfolyás-menti zónára vonatkoztatva. A vízfolyás-menti vegetáció nyár (Populus nigra), platán (Plataneus orientális) és éger (Alnus orientális) fajokból állt. Az előbbi irodalmi adatok szerint a vízhozamok alapján számított ET értékek általában alacsonyabbak az általunk a vízfolyás-menti zóna vízforgalma alapján meghatározott ET értékeknél, és közelebb állnak az ún. q ma x módszer alapján meghatározott ET értékekhez. Viszont ezen számítások sokszor a teljes vízgyűjtőt tételezik fel aktív felületként az evapotranszspiráció szempontjából, másrészt a vízfolyás-menti területek vízkészletváltozása legtöbbször nem szerepel a módszerekben. A vízfolyás-menti zóna vízmérlegét felhasználó módszerek mellett szól egyes szerzők, pl. Reigner (1966) korábban említett azon megállapítása is, hogy a vízhozamok alapján meghatározott talajvíz ET sokkal alatta marad a területre más módszerekkel számított potenciális £T-nek. A vízfolyás-menti zóna vízmérlegével dolgozó módszer helyessége mellett szól az is, hogy a hidegvíz-völgyi vízgyűjtőben a Penman-Montieth módszerhez nagyon hasonló értékeket ad a 2005-ös évben.
