Hidrológiai Közlöny 2010 (90. évfolyam)

4. szám - Papp Ferenc: Az öntöző vállalatok (1948. március 18–1956. július 1.)

PAPP F.: Az öntöző vállalatok (1948-1956) 9 dünk, melynek ápolása, ahol szükséges a javítása, a rajta élők legfontosabb feladata. A szakértelem hiányában elrontott talaj termőképességének visszaállítása akár 5-10 évet is igénybe vehet," figyelmeztetett bennünket. Az 1952. év sem volt problémamentes, pedig már az elmúlt 2 év tapasztalatai alapján sikerült jól előkészíteni. Szokatlanul hideg volt a tavasz, május 28-án hóviharban mentünk új öntözőtelep kijelölésére. Júniustól augusztus végéig aszály volt. Ismét működésbe lépett a vízkorlátozó bizottság. Szeptembertől folyamatosan esett az eső. Rettenetes körülmények között zajlott a rizs aratása. Gyoma határában - de másutt is - lóvontatású szánkótalpakon hozták ki a learatott rizst a kövesutakra. Az őszi búzát lóhátról vetették, mert még a lóvontatású vetőgéppel sem lehetett rámenni az átázott réti agyag talajokra. A mezőgazdaságra ez szörnyű esztendő volt. Az általánosan szervezett értekezletektől eltérően, 1952. október 6-ra országos konferenciát hívott össze az FM-be akkor már az Öntözési és Talajjavítási Főosztály vezetője, Magos Gábor. A konferencia résztvevői a két szovjet tanácsadón kívül a Műegyetemről Grimm János professzor és Lipták Ferenc, a VIZITERV-től Molnár Endre főmérnök és Mantuánó József főmérnök. Az OVH-tól Szászhelyi Pál, az FM-ből a főosztályvezető mellett Alcser Jenő. Részt vettek az öntöző vállalatok műszaki vezetői, agronómusai, valamint a Magtermelő Vállalat rizsfelügyelői, - mintegy 100 fő - akik akkor az ország komplex vízgazdálkodásában, fejlesztésében közreműködtek. A konferencia témája az elmúlt három év (1950-5152) tapasztalatai alapján a következő három év fejlesztéseinek meghatározása volt. Az előterjesztés számadatai jelentősen felülmúlták az ország akkori beruházási fejlesztő-képességét, amit nagy vita után sem lehetett elfogadni. A szakmailag alátámasztott tiltakozó érvek, a minőségi tervezési, kivitelezési kapacitás országos hiányára hivatkoztak. Az 1953. év az öntöző vállalatok életében az átszervezés éve volt. 1954. április 1-től két vállalathoz szerveződött a feladat: a budapesti, a debreceni és még egyéb vállalatok, röviden BUÖNT, DEÖNT. A BUÖNT igazgatója Macskási József, a DEÖNT igazgatója Szabó István (a görgős ekés). Az évek során jól működő, az öntözéses mezőgazdasági termelés szervezését, szakmai fejlesztését maximálisan kielégítő vállalatokat, megfelelő indokolás nélkül megszüntették. Mint ahogyan a beszámolóm elején írtam, Debrecenbe kerültem, és a DEÖNT megszűnése után a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóságnál dolgoztam. Innen 1980. január l-jén, 30 éves munkaviszony után mentem nyugdíjba. Az öntöző-vállalati élményeim megerősítettek abban, hogy a megfelelően megművelt termőföldön a napfénnyel, a kellő hőmennyiséggel és azt optimális vízmennyiséggel ellátva csodát lehet tenni. Ehhez hozzájárult a vállalat műszaki dolgozóinak szorgalma, akikkel az együttműködés mindig megfelelő volt. Szívesen emlékezem vissza azokra az áldozatkész gépészekre, akik messze a településektől, a szivattyúállások melletti fabódéban, önellátásra kényszerítve, a vízfolyások mellett töltöttek el évente 5-6 hónapot. Szívesen emlékszem Macskási József igazgatóra, Sióréti Józsefre, Kaffka Lajosra, Réti Mihályra, a vállalat vezetőire. Jó barátaim voltak Sáfián József, Hajdú Béla, akikkel a vállalatnál megalakítottuk a munkás-paraszt-értelmiségi szövetséget. Az OVH-tól Rajczi Kálmán, Szászhelyi Pál, az FM osztályvezetői Konvalinka László, Magos Gábor, Járányi György, akik sokat tettek a vállalat jó működése érdekében. Meg kell emlékezni az agronómusok szakmai támogatóiról, elsősorban Kállai Kornélról, Némethy Zoltánról, a rizstermelés hazai atyáiról, Trümmer Árpádról, dr.Szelényi Ferencről, akik szakkönyveikkel szereztek hírnevet már a két háború között. Ismert rizstermelő agronómusok voltak (a teljesség igénye nélkül.): Csorna Lajos, Horváth Gyula, Marsalkó Gábor, Náf József, Szőke Ferenc, Szűcs István... Az Állami Gazdaságok, Tszcs-k, egyéni termelők rizstelep kezelői szívesen fogadták szakmai támogatásunkat, szívesen megosztották velünk tapasztalataikat. A tanfolyamokon, a tapasztalatcseréken részt vettek. Szakmai alapon kialakult jó kapcsolatnak is köszönhető volt az évenként elért 8-10 q-ás holdankénti nettó terméseredmény. Abban az időben érdemes volt a rizs termelésével foglalkozni, mert a világpiacon keresett árú volt a Magyarországon termelt rizs. így utólag is büszke vagyok a Körös-vidéki Öntöző Vállalatnál eltöltött négy évi munkámra. A fiatal mérnökök számára az öntöző vállalatok, mint munkahelyek nem voltak előnyösek, a tradícióval rendelkezző munkahelyekkel szemben, és akik vállalták, inkább szülőföldjük közelsége miatt tették. Ilyen fiatal gépészmérnökök voltak Kiss József és Baráth Lajos, akik pályakezdőként Kunhegyesről indultak, és szorgalmukkal fontos beosztást érdemeltek ki az országos hírűvé vált Vízgépészeti Vállalat fejlesztésében. A térséghez való kötődésem hasonló gépészmérnök barátaiméhoz. Az öntöző vállalatokhoz való kerülésemnek előzménye volt, hogy már 1943-ban a Középtiszai Ármentesítő Társulatnál dolgoztam, az ártéri járulékot nyilvántartó osztályon. Ezt a társulatot a háború vihara elsodorta Tiszaroffról. A háborút követően az érettségi után (1949) kerestem egy munkalehetőséget, amely akkor a Kunhegyesi székhelyű Tiszafüredi Öntöző Nemzeti Vállalat volt. Itt a rizstelepek vízdíj-beszedéséhez alkalmas területfelméréssel foglalkoztam együtt az idős vízmesterekkel és a vízmester iskola akkori növendékeivel (Lovas János, Wilnrotter Vilmos...). Közben jelentkeztem a Műszaki Egyetem Mérnöki Karára, ahová a munkahelyi ajánlást kérésemre Csepesz István vállalati igazgató adta. Egyetemi éveim nyári szünetében rövidebb ideig a vállalatnál dolgozgattam. Az egyetem befejezése után (1953) a munkába állás akkor eligazítási alapon történt. Az eligazító Rajczi Kálmán főigazgató volt. Budapesten senki nem maradhatott. Esetemben ez nem jelentett problémát, mert szakmailag kérésem az öntözés szakterülete volt, munkahelyileg pedig Szolnok térsége. A két szempont magában foglalta a Szolnok székhelyű Közép-tiszai Öntöző Vállalat-ot. Ennek ekkor már Kunhegyes a kirendeltsége volt. (A korábbi Tiszafüredi Öntöző Nemzeti Vállalat már átszerveződött...) Szolnoki munkahelyemen olyan vezetőkre találtam, mint Varga József igazgató, Sióréti József főmérnök.