Hidrológiai Közlöny 2009 (89. évfolyam)
1. szám - Rátky István–Rátky Éva: Lehetőségek a Tisza vízszállító-képességének javítására
R^IO^^^^^nO^^^^hetöségel^^nszavízsz^ 41 Néhány megjegyzés az eredményekhez: - Hangsúlyozni kell az eredmények közelítő jellegét. Mint említettük, még az egydimenziós nem-permanens hidrodinamikai modell sem veszi figyelembe kielégítően a főmeder és a hullámtér közötti vízforgalmat. - A táblázatban adott értékeket nagyon szóródó pontokra illesztett görbék alapján becsültük. - Az értékek csak a számításnál felvett, a 3. ábrán bemutatott simasági együtthatók esetén érvényesek, simább hullámtér biztosan lényegesen többet szállítana. Érdekes, további gondolatokat ébreszthet: az 1846. évben Pietro Paleocapa a töltéseket egymástól 900-1500 m távolságra kívánta építeni (Dunka-Fejér-Vágás 1996). Természetesen az akkori, elsősorban legelővel és erdővel borított hullámtéren, jelentősen több vízszállítás mellett. 2.2 2.0 A vízszállító-képesség javítás hatása a vízszintekre A vízszállító-képesség (a vízhozam) az (1) összefüggés szerint a K mellett az 'A hatványon lévő vízfelszín eséstől, VS-től is függ. Mint említettük a vízfelszín-esés - a Q mellett a k, B és H h (vagy R) helyi értékeitől (további morfológiai és egyéb tényezőktől) és hossz-menti változásuktól függő, - 'eredő' mennyiség. Mivel a K is elsősorban ez utóbbi három paraméter függvénye, logikus, hogy közel konstans vízhozam esetén az S=í(K) kapcsolatot is megvizsgáljuk. Az elméleti kapcsolat az (1) egyenlet alapján S= (Q/K)~. A Tisza Kisköre és Szeged közötti szakaszán jelentős vízhozamot szállító mellékág csak a Hármas-Körös, amely 2006. április 22.-én (Szajol alatti szakaszon a tetőzésnél) -550 m'/s-ot szállított a Tiszába. Ez ekkor a Kisköre felől érkező hozam (~ 2200 mVs) 25 %-a volt. Tehát a Kisköre-Szeged közötti szakaszon a tetőző vízhozam nem tekinthető közel konstansnak. Ezért a mellékág fölött és alatti szakaszt az esés vizsgálatához külön- külön kell kezelni. 1.8 5 1.6 4 1.4 i, 1.0 0.8 0.6 192 280 288 X, fkm 7. ábra. K lfm+hl )/K lfmthlK m hossz-menti A 6. ábrán Kisköre-Csongrád és Csongrád-Szeged közötti Tisza-szakaszokon az S- f(A^ m +/, y) kapcsolatokat szemléltetjük. A trendek egyértelműek, minél nagyobb a fajlagos vízszállító-képességi együttható, annál kisebb a vízfelszín-esés. Az esésváltozások a felszín-görbén is jól láthatók (7. ábra). A 7. ábrán Nagyrév és Algyő közötti folyószakaszon (K lfm+hl )/ K (fmlht) m) = f(x) és Z= fU) jelleggörbéket adtuk meg. Látható, hogy a fajlagos vízszállító-képesség növekedése az esés csökkentésén keresztül csökkenti a vízszintet. Ebből - a különben ismert tényből - néhány lényeges következtetés vonható le: > Általában rövid szakaszon - akár nagyon jelentősen - növelve a K értékét, nagy vízszint (Z) csökkentés nem érhető el. eloszlása és számított felszín-görbe > Kivéve a hirtelen szükületek, akadályok (pl. hidak) okozta helyi ellenállás megszüntetését, ahol eredetileg néhány 10 m-re koncentrált nagy esés van. > Minél hosszabb folyószakaszon tudunk kis esést biztosítani, annál jelentősebb vízszint csökkenést érhetünk el. > Az eredetileg is jó vízszállító-képességű, kis esésű szakaszokon történő K növelés csak kis mértékben csökkenti a Z-t. (Viszonyítva más helyeken történő K javítás hatásához). Ezt tapasztaltuk az alpári-öblözetre végzett korábbi vizsgálatunknál is (BME 2004). 2D hidrodinamikai modellel végzett számításunk eredményeinek összefoglalásában megállapítottuk: „Figyelemre méltó (AZ> 810 cm-es) vízszintcsökkenés érhető el a levezető-sávok vízvezető-képességének javításával. ... Számottevő (AZ
