Hidrológiai Közlöny 2009 (89. évfolyam)

5. szám - Dr. Mosonyi Emil emlékezete - Újraközlések: - Szentgyörgyi Zsuzsa: Beszélgetés Mosonyi Emil akadémikussal (1994)

MOSONYI E,: Vásárhelyi Pál, Széchenyi István vízgazdálkodási terveinek megvalósítója 25 letet nem tekintve, Paleocapa Péter, a neves nemzetközi vízügyi szaktekintély helyesnek ítélte Vásárhelyi tervét. Ha ez az előadásom nyomtatásban is megjelenik, az a kívánságom, hogy az olvasó ebben ne csak Széchenyi István és Vásárhelyi Pál, a magyar vízgazdálkodás fejlesztése érdekében kifejtett felbecsülhetetlen jelentőségű úttörő tevékenységének méltatását lássa, hanem egy vádiratnak is, egy vádiratnak azok ellen, akik minden rendszer-változásban törvényszerűen feltűnnek, hogy a zavarosban halásszanak; vádiratnak azok ellen, akik nemcsak a gazdasági életben, hanem a tudomány, művészet és technológia számos területén, tudatlanságból származó gátlástalan vakmerőséggel, feltűnési vágyból, vagy 180fokos pálfordulásuk takargatása céljából, a gáncsoskodás és rágalmazás semmiféle eszközétől sem riadnak vissza. Az árvízvédelmi és lecsapolási munkálatok kezdeményezői és végrehajtói, így Széchenyi István és Vásárhelyi Pál és utódaik környezetvédők voltak, csupán azzal a kiegészítéssel, hogy ezt a "titulust" egy évszázaddal elkésve vezették be. Ne felejtsük el, hogy az ember védelme is környezetvédelem! Meggyőződésem szerint, a tudomány, a művészet és a technológia bármely területén létrejött, a nemzet javát és boldogulását összhatásukban előmozdító, sőt egyes esetekben hosszú távlatra sorsdöntő kihatású művek alkotóinak érdemeit egy jottányit sem csorbíthatja az a körülmény, hogy a tudomány későbbi eredményei, a művészet újabb felismerései alapján, vagy éppen a közvéleménynek sokszor játékosan változó szemlélete szerint ezeket a műveket ma már nem lehet tökéleteseknek tekinteni. De ezzel szemben nem különös érdem az, ha valaki, a jelen fejlődést ajándékba kapva, álszent tudálékossággal kritikát gyakorol oly módon, hogy a múltba visszapillantva tökéletesebb megoldást tud "tervezni a jelenre". Engedjék meg, hogy a logikailag és morálisan el nem fogadható kritika jellemzésére elmondjam azt a hasonlatot, amelyet az 1983-ban, a karlsruhei városháza dísztermében, a Baden-Württemberg állam hidrológiai szolgálatának 100-éves évfordulójára rendezett jubileumi díszülésen tartott beszédemben, Johann Gottfried Tulla, a Rajna-szabályozás alkotója (tehát Vásárhelyi Pál német szak- és sors-társa) érdemeinek méltatásakor mondottam: Egy apa sétál a kisfiával a megáradt Rajna partján. A gyerek véletlenül bezuhan a vízbe, s az ár elsodorja. Egy arra járó fiatalember utána ugrik, s élete kockáztatásával kimenti. Amikor azonban sértetlenül visszaviszi a fiút apjához - az arcul vágja. "De hát miért ütött meg - hiszen kimentettem a fiát!" - mondja meglepetten a fiatalember. "Őt igen" válaszol az apa - "de a sapkáját, azt veszni hagyta!" Ez a hasonlat illik Tulla és Vásárhelyi tevékenységére egyaránt. Tagadhatatlan, hogy a tudomány és a technika legújabb vívmányainak ismeretében, továbbá a környezetvédelemnek a legutóbbi évtizedekben felismert és feltétlenül jogosult követelményei figyelembevételével, egyes részleteiben kisebb - s hangsúlyozom: csak kisebb korrekciókkal módosítani lehetne Vásárhelyi elgondolását. így például, helyenként a töltések vonalvezetésében, a mederszabályozás geometriájában, az átvágások kialakításában lehetne csekély eltéréseket javasolni a Vásárhelyi-féle, illetőleg a megvalósított szabályozással szemben. De ismétlem, hogy ezek a terv egységes koncepciója szempontjából nem lényegesek. Ezek azok a sapkák, amelyeket az életmentőtől a víz árja elragadott, mert ő az áramlástanban nem volt még olyan járatos, mint mi, s az ökológiai és a környezetvédelem szószólói még nem éltek, hogy tanácsot adjanak neki. Kinek jutna eszébe Semmelweis Ignácot és korának más kitűnő orvosát megvádolni, hogy műtéteik sikeresebbek lettek volna, ha nem mulasztották volna el a penicillin, vibramicin, vagy más hatásos antibiotikum alkalmazását. Tiltakoznom kell azoknak a felelőtlen álmodozóknak a képzelgései ellen, akik az ártérben való romantikus pákászás, vagy a zsombékokban lehetséges róka- és farkas szaporítás érdekében feláldoznák számtalan Tisza-völgyi település, falvak és városok lakosságának élet- és vagyonbiztonságát, nem beszélve az árvíz-elöntéssel sújtott területeken a mezőgazdaság és ipar veszteségeiről, a közlekedés akadályoztatásáról. A jó szándékú, becsületes nép félrevezetése, a közvélemény megtévesztése az emberiség történetének minden korában súlyos következményekkel járt; politikai téren háborúkba és országok összeomlásába, nemzetek lezüllésébe torkollott. Számos ilyen katasztrófának voltunk résztvevői az utóbbi évtizedekben és vagyunk éppen most is szemtanúi. A dezinformáció és az objektív viták megakadályozása - a tudomány és a gyakorlati alkalmazás bármely területén - a fejlődésben megtorpanást, visszamaradást, s végül is súlyos gazdasági károkat okozhat, nem beszélve arról az erkölcsi veszteségről, ami az igazság elhallgatásából származik. De a kár más is lehet, amint azt Vásárhelyi halálának a története is bizonyítja. És most, amikor Széchenyi Istvánnak a messze jövőbe tekintő, az ország fejlődésre sorsdöntő vízgazdálkodási irányelveit áttekintettük, és Vásárhelyi Pálnak, a népéhez hü, képzett tudósnak és mérnöknek az életútját végigkísértük, akkor vonjuk le magunk számára a tanulságokat. A tanulság egy kényes kérdés volt mindig az emberiség történetében. Erre példa az alábbi eset: Egyszer, már nagyon régen egy színielőadás végén a főszereplő színművész ezt kérdezte: mi a tanulság? S azután, a függöny leeresztésekor kissé szomorúan azt mondta: Tanulság nincs! . Kívánom szívből, hogy a mai ünnepélyünket ne kövesse egy ilyen lemondó megállapítás. Amint én távolról szemlélem az eseményeket, követem az mformációs médiumok egyes közleményeit, nem tudok attól az érzéstől szabadulni, hogy hazánkban tárgyilagos szakmai viták a 150 évelőtti mozgalmas időszak vitáihoz hasonlóan még nehezen folytathatók; de szeretném remélni, hogy rövidesen helyreáll az. Objektív vizsgálódáshoz és a korrekt kritikához nélkülözhetetlen szellemi és erkölcsi egyensúly. Azt kívánom, és arra kérem a vízgazdálkodásban, a környezetvédelemben és az egyéb érintett szakterületen tevékenykedő tudósainkat és szakértőinket, hogy együttműködve - tehát mint munkatársak és nem, mint ellenfelek - készüljenek fel a hazai vízgazdálkodás még előttünk álló számos feladatának megoldására, éspedig a közvélemény korrekt tájékoztatásával. Ha ezt elérjük, akkor a magyar jövendőt hűen szolgáljuk, s Széchenyi István és Vásárhelyi Pál emlékét a nekik járó tisztelettel megőrizzük.