Hidrológiai Közlöny 2009 (89. évfolyam)

4. szám - Balogh Edina: Szakirodalmi áttekintés a hazai belvizekről

BALOGH E.: Szakirodalmi áttekintés a hazai belvizekről 55 Vágás (1989) szerint fenti rendszer-tulajdonságok általánosságban nem alkalmazhatók a belvíz-rendszereke. Figyelembe kell venni ugyanis a szivattyúzás, ill. a tiltózások szabad vízkifolyást módosító hatásait. Megállapította, hogy e speciális átfolyási rendszerben a tárolt vízmennyiség és az elfolyási vízhozam között nincsen függvénykapcsolat. Belvíz-védekezési időszakban ugyanis a szivattyútelep teljes kapacitással üzemel, így az elvezetett víz mennyisége a szivattyúk teljesítőképességétől függ, a csatornákban és más tározóterekben lévő víz mennyisége ily módon közömbös. (Kivételt csupán az igen rövid kezdeti, ill. a belvízutánpótlás megszűnése utáni időszak jelent.) A szivattyús belvízrendszert tehát kisebb kivételektől eltekintve - az összegyülekező vizek mennyiségének alakulásától független vízkifolyás jellemzi, azaz a rendszer állapot-független. A hagyományos rendszerelméleti megközelítés helyett Vágás (1989, 2000) a belvízvédekezés hidraulikai feladatának azt a transzformációt tekinti, mely a rövid idő alatt nagy mennyiségben érkező vízhozamokat a szivattyúzás kapacitásának megfelelő kisebb vízhozamokká alakítja át, az elvezetés korlátozott lehetőségei szerint az érkezési időhöz képest hosszabb időszükséglettel, a várakozásra késztetett vízmennyiségeket a lehető legkisebb károkozást eredményező helyen tározva. A fő feladat ennek megfelelően a vízborítás eltűrhető időtartamaihoz és a tározás elérhető térszükségletéhez szükséges szivattyúkapacitás meghatározása. Vágás (1989) a lehullott csapadéknak a belvízrendszer végén, a szivattyútelepeknél megjelenő hányadát, az ún. hozzáfolyó vízhozamot tényleges adatokból, mégpedig az elszivattyúzott vízmenynyiségek időfüggvényének és az elöntött területek időbeli alakulásának ismeretében számítja. Elméleti úton levezeti továbbá, hogy a szivattyúkapacitások növelésével csupán az elöntési időtartam csökkenthető lényegesen, a tározótér-szükséglet jelentős mérséklésére nincs lehetőség. Az összes belvízként megjelenő vízmennyiség és a vízzel elöntött területek legnagyobb kiterjedéséhez tartozó belvízmennyiség között levezetett összefüggés szerint ugyanis az összes elvezetésre kerülő vízmennyiség 80-90 %-át mindenképp a vízgyűjtőn elhelyezkedőnek kell tekinteni. Ez az arány a szivattyúkapacitás irreális növelésével is csak 75 %-ra csökkenthető. A levezetett összefüggésből a főcsatorna méreteire s a szivattyútelep teljesítőképességére mértékadó vízhozam is meghatározható. Kozák (2003) ez utóbbi elméletet követve belvízi elöntések és elvezetések közötti kapcsolatokat határozott meg, korrelációs összefüggések formájában. Vizsgálatait az alföldi belvízi tájegységekre vonatkozóan végezte el, dekádonkénti belvízi adatok felhasználásával. A vizsgálatok eredményei alapján az elöntések és elvezetések közti kapcsolat a legtöbb esetben igazoltnak tekinthető. A korrelációs tényezők jellemzően a 0,50-0,75, ill. a 0,75-1,00 közötti tartományba esnek, és a mezőtúri tájegység kivételével stabilnak tekinthetők. A kapcsolatok megbízhatósága az alacsonyabb elvezetési és elöntési tartományokban csökkenést mutat, ennek oka valószínűleg az elvezetési folyamat egyértelműen meghatározott küszöbértékének hiánya. Pálfai (1989) szintén nem csapadékadatokból, hanem a tervezés tárgyát képező (vagy azt magában foglaló) vízgyűjtőn mért lefolyási és elöntési adatokból kiindulva határozza meg a mértékadó fajlagos belvízhozamot. Módszere alapja azon egyszerűsített vízháztartási feltevés, miszerint „a belvízi csúcsidőszakban képződött öszszes belvíz a lefolyt belvízből és a felszíni elöntésben tározódott belvízből áll." A módszer lényege, hogy az erőteljesebb elvezetés esetén az elöntés csökkenéséből eredő lefolyási növekményt a mért lefolyási csúcshoz hozzáadva minden évre vonatkozóan, a kapott adatsor eloszlása megegyezőnek tekinthető a jövőben várható lefolyási csúcsok eloszlásával. A kapott eloszlásból kiválasztható a mértékadónak tekintett előfordulási valószínűségű érték. A számítások során a természeti adottságok mellett az emberi beavatkozások mértéke, azok lefolyásra gyakorolt hatása is figyelembe vehető. Amennyiben a mért adatok nem a vizsgált vízgyűjtőre, hanem annak rész-vízgyűjtőjére vagy egy azt magában foglaló nagyobb vízgyűjtőre vonatkoznak, akkor a mért adatokból kapott alapértéket korrigálni szükséges a vízgyűjtők eltérő geometriai adottságaitól, és az esetlegesen eltérő beszivárgási-vízbefogadóképességi viszonyoktól függően. Előbbiek a belvíz levonulási idejével, míg utóbbiak a lefolyási tényezővel jellemezhetők. Irodalom BME (2006): A Tisza árvízi szabályozása a Kárpát-medencében. NKFP-3/ A 0039/2002. Zárójelentés. Bp. Műszaki és Gazdaságtud, Egyetem HAKJ (2008): A Halászati és Öntözési Kutatóintézetben folyó FVM támogatású vízgazdálkodási kutatások. Projektleírások. Halászati és Öntözési Kutatóintézet, Szarvas. Kienitz G. (1968): Vízgyűjtők rendszervizsgálata és a belvízjelenség. Vízügyi Közlemények, 1968. 2. ffizet, 219-244. Kienitz G. (1970): A belvízhullám-leképezés gyakorlati felhasználásának kérdései. Vízügyi Közlemények, 1970. 4. füzet, 457-473. Kontur 1. (1983): Belterületen keletkező felszíni víz számítása. Vízügyi Közlemények, 65. évf. 3. füzet, 400-417. Kozák P. (2003): Az alföldi belvizek elvezetése. Hidrológiai Közlöny, 83. évf. l.sz., 51-61. Lászlóffy W. (1982): A Tisza. Vízi munkálatok és vízgazdálkodás a tiszai vízrendszerben. Akadémiai Kiadó, Budapest. Pálfai I. (1985): A síkvidéki vízrendezés időszerű kérdései. Vízügyi Közlemények, 67. évf. 3. füzet. Pálfai I. (1989): A mértékadó belvízhozam számítása lefolyási és elöntési adatokból. Vízügyi Közlemények, 71. évf. 2. füzet, 262-275. Pálfai I. (2001): A belvíz definíciói. Vizű. Közi., 83. évf. 3. füzet, 376-392 Pálfai 1. (2003): Magyarország belvíz-veszélyeztetettségi térképe. Vízügyi Közlemények, 85.évf. 3. füzet, 510-524. Pálfai 1. (2006): Belvízgyakoriság és belvízkárok Magyarországon. Hidrológiai Közlöny, 86.évf. 5. sz., 25-26. Salamin P. (1942): Tanulmány a hazai belvízrendezésről. Hidrológiai Közlöny, 1942. l-ő.sz. Somlyódy L., szerk. (2000): A hazai vízgazdálkodás stratégiai kérdései. MTA Vízgazdálkodási Kutatócsoport, Budapest. Vágás I. (1989): A belvíz elvezetése. Hidrológiai Közlöny, 69. évf. 2. sz., 77-82. Vágás 1. (2000): Belvizeinkről ismét - aligha utoljára. Magyar Tudomány, 2000. 6. szám, 688-698. Vágás I. (2003): Alföldi belvizeink elvezetése: Hozzászólás Kozák Péter hasonló című tanulmányához. Hidr. Közlöny, 83.évf. 1. sz., 62-64. A kézirat beérkezett: 2009. április 9-én BALOGH hUlINA Oki. építőmérnök (2UUJ). jelenleg azMIA Vízgazdálkodási Kutatócsoportjának tudományos segédmunkatársa. Kutatási területe: árvízi kockázatok elemzése numerikus hidraulikai módszerekkel. A summarization from the inland waters in Hungarian technical literature Balogh, E.