Hidrológiai Közlöny 2009 (89. évfolyam)
3. szám - Kiss Tímea–Benyhe Balázs: Geomorfológiai és a belvízi elöntés kapcsolatának vizsgálata egy mindszenti mintaterületen
18 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2009. 89. ÉVF. 3. SZ. lekednek, ezáltal a talaj jobban tömörödött, vagyis kevésbé vízáteresztő, mint a parcella többi területén. Az „A-B" jelű szelvény esetében ez egyértelmű volt, itt ugyanis a csatorna melletti kiemelkedést földútként is használták. Ilyen geomorfológiai és talajtani adottságok mellett a hátak komolyabb vízmennyiséget is képesek hosszabb időn keresztül visszatartani. 4. Összegzés A topográfiai térkép alapján elkészített domborzatmodell szerint a csapadék eredetű belvizek kialakulásának legfőbb helyei az alacsony árterek lehetnek. Leginkább az egykori, mára már feltöltődött medrekben, lecsapoló medrekben, övzátonyok közötti sarlólaposok mélyedéseiben, árvízi lapályokon fordulhatnak elő belvizek. A közel sík, geomorfológiai formákban szegény, de csatornákkal felszabdalt területeken a mikro-domborzatnak lehet igen fontos szerepe a belvizek létrejöttében. Ugyanis, bár a csatornák egyik elsődleges szerepe éppen a belvíz elvezetése lenne, a csatorna kotrásával létrejövő 25-50 cm magas kiemelkedések az összegyűlő belvizek lefolyását akadályozzák. Ezt a jelenséget esetenként erősítheti még a mezőgazdasági művelés során történő „odaszántás", mely növeli a hátak méretét, illetve a taposás, amely a rossz vízvetető képességű talaj tömörítésével tovább fokozza a problémát. így szögletes belvízfoltok alakulnak ki, hiszen a határokon futó földutak, ill. csatornák pereme a környező felszínből kissé kiemelkedik. Ahogyan arra már több szerző is rámutatott (pl. Licskó és Ditzendy 2003, Rakonczai et al. 2003), a helyszíni bejárással készült belvízi térképének nem alkalmasak a tényleges belvízi elöntések térképezésére. Ugyanakkor vizsgálatunk szerint a pontatlanság nemcsak az elöntési térképekre igaz, hanem vonatkozik a topográfiai térképre is, alkalmatlanná téve a l:10.000-es térképeket olyan domborzat-modellek előállítására, melyek a belvízveszély vizsgálata céljából használhatóak lennének. A domborzat geomorfológiai elemeinek figyelembe vételével ugyanakkor pontosabb térképeket lehetne készíteni, figyelembe véve a vízvezető funkciójú és összegyülekezésre alkalmas formákat. A vizsgált területen a belvíz szükséges és kívánatos elvezetése megoldható lenne a (1) a csatorna-peremi hátak (időleges) átmetszéseivel; (2) a csatornakotrás során a kikotort anyag alkalmasabb szétterítésével; (3) a meglévő vízelvezető átereszek mélyebbre helyezésével és (4) az átereszek karbantartásával. Ezek együttesen lényegeRelationship between inland water and micro-geomorphology Kiss, T. - Benyhe, B, The microforms of the surface could influence the formation of inland waters. The aim of the study is to evaluate the relationship between inland water and micro-relief forms. The study area is situated on the Lower Tisza Region, where the potential areas of inland water inundations are the aggraded paleo-channels, crevasse splays, swales and backswamps. The micro-relief plays important role in inland water formation on flat surfaces. Here the role of artificial ditches is to drain the inland water, however, during their dredging the material is piled along the ditch, thus 25-50 cm rise is enough to create a barrier for the inland water run-off. This micro-relief rise is made even more obvious by ploughing. The traffic of heavy agricultural vehicles along the ditches compacts the soil, therefore the infiltration towards the ditches is also prohibited. In this way angular inland water patches will form, as the dirt roads and ditch edges rise over the fields. Inland water, geomorphology, micro-relief, run-off barriers egyetemi docens, az SZTE Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszékének oktatója (2008) környezetkutató geográfusként végzett az SZTE-n sen csökkenthetik a gazdasági kárt azáltal, hogy a belvízi során kisebb terület és rövidebb ideig kerülne víz alá, így a szántóföldi növényeknek nem kellene hosszabb időn keresztül pangó vízben állniuk. Irodalom Bach E. - Peter C. - Stuart N. 2000: Modelling river floodplaín inundation with high resolution digital elevation models. 4th International Conference on Integrating GIS and Environmental Modeling (GIS/EM4): Problems, Prospects and Research Needs. Banff, Alberta, Canada, Conference Papers Basu S.R. Sakar S. 1990: Development of alluvial fans in the foothills of the Darjeeling Himalayas and their geomorphological and pedological characteristics. In: Rachocki A.H. Church M. (edts): Alluvial fans: a field approach. Wiley, 321-335. Birkeland P.W. (edt) 1999: Soils and Geomoiphology. Oxford University Press, New York, 430. Bridge J.S. 2003: Rivers and floodplains. Blackwell, 1-13. Divényi P 2001: Topográfiai térkép: a háromdimenziós valóság. MFTTT Szombathelyi vándorgyűlése, http://www.fomi.hu/honla p /magyar/szaklap/2001 /12/5 .htm Gohain K. - Parkash B. 1990: Morphology of the Kosi Megafan in: Rachocki A.H. - Church M. (edts): Alluvial fans: a field approach. Wiley, 151-179. Goudie A. 1990: The human impact on the natural environment. Blackwell, Oxford. 215. Knighton D. 1998: Fluvial forms and processes: a new perspective. Arnold, London, 9-56. Lászlóffy W. 1982: A Tisza: vizi munkálatok és vízgazdálkodás a tiszai vízrendszerben. Akadémiai Kiadó, Budapest Licskó B. - Ditzendy A. 2003: A belvizek légifelmérésének tapasztalatai. Vízügyi Közlemények klnsz4, 305-316. Lóki J. 2006: A szántóföldi müvelés és kertgazdálkodás geomorfológiája. In: Szabó J. - Dávid L.: Antropogén geomorfológia. Kossuth Kiadó, Debrecen, 64-77. Mukeiji A.B. 1990: The Chandigarh Dun alluvial fans: an analysis of the process-form relationship. In: Rachocki A.H. - Church M. (edts): Alluvial fans: a field approach. Wiley, 131-151. Pálfai I. 2000: Az Alföld belvízi veszélyeztetettsége és aszályérzékenysége. In: Pálfai I. (szerk): A víz szerepe és jelentősége az Alföldön. Nagyalföld Alapítvány, Békéscsaba, 85-95. Pálfai I. 2001: A belvíz definíciói. Vízügyi Közi. 83/3, 376-392. Pásztor L. - Pálfai I. -Bozán Cs. - Kőrösparti J. - Szabó J. - Bakacsi Zs. - Kuti L. 2006: Spetial stochastic modelling of inland inundation hazard. 9th AGILE Conference on Geographic Information Science, Visegrád, Hungary, 139-143. Patchett J.M. - Wilhelm S.G. 1999: The ecology and culture of water. In: Great Cities Institute/Illinois-Indiana Sea Grant College Program; Urban Water Resources Conference Proceedings, 80-105. Rachocki A.H. 1981: Alluvial fans. Wiley, Chichester, 161. Rakonczai J. 2000: A környezet hidrogeográfiai osstefüggései az Alföldön. In: Pálfai I. (szerk): A víz szerepe és jelentősége az Alföldön. Nagyalföld Alapítvány, Békéscsaba, 16-26. Rakonczai J. - Csató Sz. - Mucsi L. - Kovács F. - Szatmári J. 2003: Az 1999. és 2000. évi alföldi belvízelöntések kiértéklelésének gyakorlati tapasztalatai. Vízügyi Közlemények klnsz IV, 317-336. Srtahler A.N. 1975: Physical geography, Wiley, New York, 643. A kézirat beérkezett: 2009. január 7-én Abstract: Keywords: KISS TÍMEA BENYHE BALÁZS