Hidrológiai Közlöny 2009 (89. évfolyam)

2. szám - Kovács Ákos–Szilágyi József: Párolgásszámítási vizsgálatok hazai nagy tavainkon. - II.

^OVÁCS^^^SZILÁGYU^Páro^ 55 ennél jobb eredményt ér el, a korreláció erőssége R=0,618, míg a súlyozott Morton korrelációja R= 0,587. Mind a súlyozással becsült párolgás, mind a Morton és a súlyozott Morton párolgás átlagosan alábecsli az 1961 és 2000 közötti időszak páratlan éveire a tópárolgást, sorrendben 21 mm, 48 mm és 18 mm-rel. Bár itt csak januárban és októberben esett ki a tópárolgás a nedves környezeti párolgás és a Penman párolgás alkotta sávból, ennek ellenére ennél a tónál is megnéztük mi történik, ha az ai+a

2=l kritériumot feloldjuk. Az így kapott súlyozást a 7. táblázatban foglaltuk össze. 7. táblázat: A nedves környezeti párolgás (a,) és a Penman párolgás (a

2) súlyértékei a Velencei-tó esetében havonta, ha nincs kikötve, hogy a|+a

2=l hónapok ai 32 január 0,0000 1,0188 február 5,6000 0,8590 március 0,3455 0,5444 április 1.2327 0,0000 május 0,6789 0,3459 június 0,4037 0,5734 július 0,5330 0,4569 augusztus 0,6941 0,3411 szeptember 0,6034 0,5091 október 0,6989 0,7447 november 0,0000 0,8965 december 0,0000 0,8829 Ez az egy kritérium feloldása csekély mértékben javította az eredményt a kalibrációs időszak során, így a korreláció erőssége R=0,698-ra nőtt. Emellett az éves átlagos hiba -8 mm. A verifikációs időszakban azonban már kis mértékben rosszabb eredményt kapunk, mint az eredeti módszerrel. Ebben az esetben a korreláció R=0,567es erősségű, az éves átlagban 12 mm-rel becsüli alá a vízmérlegből nyert tópárolgást. Következtetések, összefoglalás Jelen tanulmányban magyarországi sekély nagytavaink havi párolgásait becsültük Morton WREVAP programja, ill. egy újfajta súlyozásos módszer segítségével. Bemutattuk, hogy a hónapok döntő többségében a tópárolgást jól behatárolhatjuk felülről a Penman egyenlet adta, alulról pedig a Priestley-Taylor egyenletből származó ún. nedves felszín párolgási értékeivel. Az egyenletek bemenő adatait egy regionális klímamodell (REMO) szolgáltatta az 1961-2000-es időszakra. A fenti két szélső érték hónaptól függő súlyozásával a Morton modell becsléseihez nagyon hasonló eredményeket kaptunk (Ä. táblázat). A súlyozásos, illetve a Morton módszer szintén közel azonos eredményt adott a Balaton ill. Velcncei-tó esetében alkalmazott empirikus képlet, illetve empirikus formulák által szolgáltatott becslésekkel is (8. táblázat). Ez azért is figyelemreméltó, mert az utóbbi módszerek valós állomásadatokat alkalmaznak, míg az előbbiek olyan regionális klímamodell adatokra épülnek, amelyek nyáron kis mértékben túlbecsülik a léghőmérsékletet, ill. a légnedvesség értékét alábecslik. Az eredmények azt is mutatják, hogy egyedül a Balaton esetében észlelhető jelentős hőtárolás (annak 3 m-es átlagmélysége miatt), ami ősszel a tópárolgás emelt szintjében, ill. a Penman és Priestley-Taylor egyenletek adta sáv leszűkülésében (tavasszal viszont kiszélesedésében) mutatkozik meg leginkább. Mindkét módszer (a Morton ill. a súlyozásos) a legjobb eredményeket a Velencei-tóra, míg a legrosszabbat a Fertő-tóra adta. Ennek okát igazából nem tudjuk, hiszen a Fertő-tó mind átlagmélységben, mind pedig területre nézve a másik két tó közé esik. Az egyetlen, amiben a Fertő-tó kitűnik a három vizsgált sekély tó közül (azon kívül, hogy környezete a leghüvösebb ill. legszelesebb), az a nádborítottság, amely itt a legmagasabb. Lehetséges, hogy ezért a felszíni energiamérleg számításánál a párolgásra .ill. szenzibilis hőáram részére rendelkezésre álló energiát nem a vízfelszínre figyelembe vett értékkel kellett volna alkalmazni, ahogy az mindhárom tóra történt, hanem valamilyen módosított értékkel. Egy másik lehetséges magyarázat az lehet, hogy míg a Priestley-Taylor egyenletnél a felszín növényfedettsége közömbös, addig a Penman egyenlet szabad vízfelszínre lett optimalizálva szélfüggvényének paraméter-értékei által, így nádassal benőtt tavakra téves párolgásértékeket adhat. Az is lehet persze, hogy a vízmérlegben rejlő hibák is nagyobbak itt, mint a másik két tó esetén. Jelen tanulmányunk célja nem az volt, hogy a meglevő, hazai gyakorlatban alkalmazott párolgásbecslő eljárásokat pontosítsuk, hiszen azt igazából nem is tehetnénk meg a rendelkezésünkre álló klímamodell adatok, mint bemenő adatok segítségével. Tanulmányunk célja csupán annak megvizsgálása volt, hogy miként lehet alkalmazni a nemzetközi irodalomban népszerű kétféle ún. „potenciális" párolgási egyenletet tópárolgások becslésére. Eredményeink igazolták azt a kiindulási hipotézisünket, hogy sekély tavak párolgása jól behatárolható a Penman ill. Priestley-Taylor egyenletek által, lévén, hogy az előbbi kis sekély tavakra lett kalibrálva (süllyesztett párolgási kádak alkalmazásán felül), míg utóbbi regionális kiterjedésű nedves területek párolgási szintjének leírására alkalmas. Az utóbbinál figyelembe kellett venni azt a tényt, hogy a vízfelszín energiamérlege eltér egy tipikus növényzettel borított felszínétől, így az energiamérleg az előbbi felszínre lett számolva Morton WREVAP programja segítségével. A három tó közül egyedül a Balatonnál (annak kiterjedtsége miatt) fordult az elő, hogy a nyári hónapokban a tó úgy viselkedett, mint egy regionális méretű nedves felszín, azaz, úgy tűnik, hogy a tó elég nagy már ahhoz, hogy legalábbis nyáron, amikor a párolgás a legintenzívebb, a felette lévő levegő nedvességét jelentősen befolyásolni tudja. Ez további vizsgálatok szükségességére mutat, hiszen valós körülmények között (ami nyilván függ a levegő stabilitási állapotától is) nem ismert, hogy mi is az a szükséges kritikus méret, ami már regionálisnak tekinthető, azaz a Penman-egyenlet a Priestley-Taylor egyenletre redukálódik. Ezen információ birtokában pontosabb tópárolgás-becslő eljárások kidolgozását várhatjuk, hiszen pl. Morton WREVAP programjában sem szerepel a tóméret, mint a becsült tópárolgás bemeneti változója.