Hidrológiai Közlöny 2008 (88. évfolyam)
6. szám - IL. Hidrobiológus Napok: „A Balaton és vízrendszere – a Balaton-kutatás története” és „A Duna-kutatás története” Tihany, 2007. október 3–5.
237 A Tapolcai-medence patakjainak halfaunisztikai vizsgálata Weiperth András 1, Keresztessy Katalin 2 'Eötvös Loránd Tudományegyetem, Természettudományi Kar, 1117. Budapest Pázmány Péter sétány 1/C, Postacím: 2092. Budakeszi, Csák József utca 48.,e-mail: weiperth@gmail.com 2Szent István Egyetem, Környezet- és Tájgazdálkodási Intézet, Halgazdálkodási Tanszék, 2103. Gödöllő, e-mail: keresztessy.katalin@mkk.szie.hu Kivonat: A Tapolcai-medence kisvizfolyásinak 2004-2006 között végzett halfaunisztikai vizsgálatainak eredményeit mutatjuk be. A vizsgált patakokon évente két alkalommal, tavasszal és ősszel végeztünk mintavételt. A Tapolca- és a Lesence-patakon két helyről gyüjtőttünk mintát. A patakokban összesen 23 halfajt sikerült kimutatnunk. Kiszámítottuk a tömegesen előforduló fajok biomasszáját. A gyűjtött halak között nagy számban fordulnak elő a kozmopolita fajok mellett a védett, és idegenhonos fajok. Kulcsszavak: kisvízfolyás, halfaunisztika, kozmopolita, védett, idegenhonos faj. Bevezetés Az elmúlt évtizedekben végzett kutatások bebizonyították, hogy a kisvízfolyások fontos szereppel bírnak egyes védett halfajok fennmaradásban (Bottá és mtsai 1981; Bíró és Paulovits 1994, Barta 1996). A kisvízfolyások halfaunisztikai feltárásait az 1980-as évektől végezzük (Bíró és mtsai 2001, Wanzenböck és Keresztessy 1995, Keresztessy 1986, 1993, 1998, 2002, 2003, Bíró, és mtsai 2001, Keresztessy és mtsai 2003). Ezekben a kisvízfolyásokban olykor védett, és ritkuló félben lévő halfajok képesek stabil populációkat fenntartani (Bíró és mtsai 2001). A védett fajok megóvása az élővilág sokszínűségének fenntartása szempontjából fontos! Az évenkénti két mintavétel eredményei alapján nyomon követhetők az egyes patakok halállományában bekövetkezett változások. A kisvízfolyásokon más jelenséget is tanulmányozhatunk. Ez pedig az egyes idegenhonos halfajok inváziója, melyek új kompetítorokat jelentenek az őshonos faunának. Mindkét jelenség megfigyelhető a Tapolcai-medence négy jelentősebb vízhozammal rendelkező patakjában. Anyag és módszer Vizsgálatainkat a Tapolcai-medencén átfolyó jelentősebb vízhozammal rendelkező kisvízfolyásokon végeztük. Ezek az Eger-víz, a Tapolca-, a Kétöles- és a Lesence patak. Mintákat vettünk a Tapolca-patak alsó és felső szakaszán, a Lesence-patak keleti és nyugati ágában, valamint a Kétölespatak és az Eger-víz egy-egy szakaszán. A halfaunisztikai gyűjtések alatt megmértük az élőhelyek fontosabb paramétereit is. Ezekkel a paraméterekkel jellemezhetők az adott élőhely habitatjait, és megadhatók a területen előforduló fajok élőhely preferenciái. Mértük a víz kémiai és fizikai paramétereit. A fizikai paraméterek közül a vízhőmérsékletet, a vízmélységet és a sebességet, míg a kémiai paraméterek közül a pH-t (HANNA ATC és Nagel pH mérővel), a vezetőképességét (WTW LF 95-ös konduktométerrel), és az oldott oxigén tartalmát (WTW 03-as oximéterrel, és Merck 11107-es terepkittel) határoztuk meg. Halak vizsgálata: A halak gyűjtéséhez elektromos kutató halászgépet (RADET IUP-12 típus) használtunk, mely pulzáló egyenáramot (4-15 A és 20-100 Hz) bocsát ki. Az elektromos halászgép használatát a kíméletessége, és nagyfokú hatékonysága indokolta. Valamennyi gyűjtött egyednek lemértem a testhosszát (mm) és megmértem a testtömegét (g). A gyűjtött és megmért egyedek a vizsgálatok után kíméletesen, sérülésmentesen élőhelyükre visszahelyeztük. A halászgép anódjára szerelt 5><3 mm-es szembőségű hálóval az ivadék állomány nagy részét is meg lehet fogni. Biomasszát Chapman (1968) nyomán számítottuk. A biomassza a korcsoportokba tartozó példányok számával (.N), és átlagos testtömegének (ÍV) szorzatával egyenlő B = N.W. Eredmények Az eredményeket két táblázatban összegeztük. Az /. táblázat tartalmazza az összes kimutatott faj egyedszámát évekre lebontva. A patakokban gyűjtött fajok listáját, és a tömeges fajok tavaszi-őszi biomassza átlagait a 2. táblázatban foglaltuk össze. A vizsgálatok eredményeinek kiértékelései alapján megállapítható, hogy a vizsgált vízfolyások halegyütteseiben az évek során jelentős különbségek tapasztalhatók. Az évek alatt regisztrált egyedszám és átlag biomaszsza értékek növekedését az ősszel megfogott nagy mennyiségű ivadékkal magyarázzuk. Valamennyi vízfolyásban nagy biomasszával van jelen a bodorka (Rutilus rutilus), a vörösszárnyú keszeg (Scardinius erythrophthalmus), a küsz (Alburnus alburnus), a szivárványos ökle (Rhodeus sericeus), valamint két idegenhonos faj a naphal (Lepomis gibbosus) és az ezüstkárász (Carassius gibelio). A vizsgált kisvízfolyások közül a halban leggazdagabb a Lesence-patak nyugati ága. Figyelemre méltó, hogy a Lesence-patak mindkét ágában a lápi póc ( Umbra krameri), a réti csík (Misgurnus fossilis) és a vágócsík (Cobitis elongatoides) stabil állománnyal rendelkezik. A lápi póc átlagos biomasszája mindkét ágban magas (3,6-3,1 kg/ha), míg a két csíkfajnál ennél alacsonyabb értékeket kaptunk: réti csík 0,9 kg/ha, vágócsík 0,4 kg/ha. Valamennyi vizsgált patakra jellemző a szivárványos ökle magas biomasszája (1,2-5,8 kg/ha). Az idegenhonos halfajok közül a leggyakoribb a naphal és az ezüstkárász. E két faj valamennyi patakban előfordul és a többi fajhoz viszonyítva magas a biomasszájuk. Mindkét faj populációjának nagymértékű növekedése figyelhető meg a vizsgálat időtartama alatt. A naphal a patakok összes halbiomasszájának 3,4-16,3 %-át, míg az ezüstkárász 7,2-18,7 %-át adja. Mindkét fajt kimutattuk a Tapolca-patak felső szakaszán is, ahol már a reofil fejes domolykó (Leuciscus cephalus) és a fenékjáró küllő (Gobio gobio) dominál. Vizsgálataink során eltéréseket kaptunk a Tapolca-patak alsó és felső szakaszának halegyüttese között. Az alsó szakaszokon előforduló eurytop fajok a felső szakaszon ritkábbá válnak, és reofil fajok dominanciája figyelhető meg. A felső szakaszokon előkerült védett fenékjáró küllőből több korosztályt sikerült megfogni, ami bizonyítja a stabil állomány jelenlétét. A felső szakaszról előkerülő két szivárványos pisztráng (Oncorchynhus mykiss) valószínűleg a tapolcai halszaporító telepről szökött ki. Kimutattuk, hogy a Balatonból alkalomszerűen a befolyó patakokban felvándorolnak fajok: a dévérkeszeg ( Abramis brama), a süllő ( Sander lucioperca), a bálin (Aspius aspius) és a vágódurbincs (Gymnocephalus cernuus), folyami géb (Neogobius fluviatilis) is. Ezek a fajok bizonyítják, hogy egyes, a Balatonban tömeges fajok is használjak a befolyó vizek habitatjait.
