Hidrológiai Közlöny 2008 (88. évfolyam)

6. szám - IL. Hidrobiológus Napok: „A Balaton és vízrendszere – a Balaton-kutatás története” és „A Duna-kutatás története” Tihany, 2007. október 3–5.

179 lis időjárási és hidrológiai helyzetet. Valamennyi vizsgá­lati helyről vízmintát is vettünk kémiai laboratóriumi vizsgálat céljára. Ennek során a víz Na +, K\ Ca 2 +, Mg 2 +, NH 4\ Cl", N0 2", N0 3, P0 4 3\ S0 4 2" koncentrációit Dion­ex DX-120 ion-kromatográffal mértük. A C0 3 2" és a HCO3" koncentrációkat titrimetriával határoztuk meg, a standard analitikai eljárások alkalmazásával. Eredmények és értékelés A Gemenci Terület vízellátása szinte teljes egészében a Duna főágából (Dl489) származik. A különböző funk­cionális típusú (para-, plesio- és paleopotamon) vízterek­be bekerülő főági víz fizikai-kémiai jellemzői a tartózko­dási idő függvényében változnak meg. A víz tartózkodá­si idejét az adott víztér hidrológiai sajátosságai mellett az aktuális időszak vízjárása határozza meg. A parapotamon jellegű vízterek (VDU, RDU) a főág­gal lényegében folyamatosan összeköttetésben vannak. Az ilyen mellékágakban a főágból beáramló víz lelassul, a tartózkodási idő függvényében lebegőanyag-tartalma részben kiülepedik, a fénybehatolás mélysége, a víz hő­mérséklete és gyakran vezetőképessége a főági viszo­nyokhoz képest nő (/. ábra). A lassabb áramlás, a fény­viszonyok és a hőmérséklet változása miatt a fitoplank­ton produkciója is általában nagyobb, ami az oxigéntar­talom és a pH emelkedésében is jól tükröződik (2. ábra) (Dinka és Bérezik 2005). Mindezen folyamatok végbe­menetelét a főági vízállás alapvetően meghatározza. Ma­gasabb főági vízállás (nagyvíz) esetén a mellékágakban az áramlási sebesség jelentősen növekedhet. Az áramlat a könnyebb üledékfrakciókat elragadva a medret „kitaka­rítja", illetve a partvonalon kívüli árteret elöntve a mel­lékág az egybefüggővé váló víztér részévé válik. A plesiopotamon jellegű vízterek (GDU) közepesnél alacsonyabb vízállás esetén csak a torkolatukon keresztül állnak kapcsolatban a főággal, ezért gyakran egyáltalán nem, vagy csak nagyon lassan - nem ritkán a torkolat fe­lől, visszafelé - áramlanak. A magas főági vízállások ide­jén leszámítva, ezekben a vízterekben a vízhőmérséklet, az oxigén-koncentráció és oxigén-telítettség, a pH és az elektromos vezetőképesség egyaránt magasabb, mint a főágban. A plesiopotamon jellegű vízterek a parapota­mon jellegű mellékágakhoz képest erősebb egyediséggel térnek el a főág vizének viszonyaitól. A paleopotamon jellegű vizek az év jelentős részében hidrológiai viszonyaikban és fizikai-kémiai paramétere­ikben is különböznek a fenti, para- és plesiopotamon jel­legű mellékágaktól és a főágtól. A főággal csak a magas vízállású időszakokban kerülnek kapcsolatba, ezért vizük fizikai-kémiai jellemzőit sokkal inkább a lokális adottsá­gok és a meteorológiai viszonyok (léghőmérséklet, nap­fénytartam) befolyásolják. Mindezek miatt vizük hőmér­séklete, vezetőképessége, pH-ja és oxigénviszonyai a fő­ágtól és a mellékágaktól általában függetlenül, gyakran jelentős mértékben változnak. Az egyes víztértípusok planktonikus kerekesféreg-e­gyüttesei nem csak fajösszetételükben, hanem az együt­teseket jellemző ökológiai paraméterekben is jelentősen eltértek egymástól (Schöll 2004). Az egyedszám, illetve biomassza-értékek általában a gyorsabban áramló vízte­rekben, tehát a főágban és az eu/parapotamon jellegű vi­zekben voltak a legkisebbek (Dl489, VDU), a lassabban áramló, plesiopotamon, para-plesiopotamon (GDU, RD­U bizonyos szakaszai) jellegű vizekben pedig a legna­gyobbak (3. ábra). Az általában állóvizű, makrofitákkal borított paleopotamon jellegű vízterekben az egyedszám és a biomassza értékek is kisebbek voltak, mint a főággal állandóan kapcsolatban lévő vízterekben (Schöll et al. 2006). A jelenséget részben magyarázza, hogy 0,4 m/s áram­lási sebesség felett a víztestben a kerekesférgek nem, vagy csak igen korlátozott mértékben képesek szaporod­ni, ezért a víztest hidrológiai jellege közvetett és közvet­len módon is hat az együttesek struktúrájára (Rzoska 1978). A hosszú tartózkodási idővel jellemezhető vízte­rekben a biotikus hatások szerepe nő, a hosszabb generá­ciós idejű Crustáceák alkotják a Zooplankton állomány nagyobbik részét (Kiss 2006). A legnagyobb abundanci­ájú kerekesféreg állományok olyan vízterekben alakul­hatnak ki, ahol az áramlás erőssége, illetve az „áramlási esemény" gyakorisága nem akadályozza a szaporodásu­kat, viszont a víz tartózkodási ideje nem olyan hosszú, hogy a lassabban szaporodó, de a biotikus hatásoknak (exploitatív és interferencia kompetíció) jobban ellenálló planktonikus Crustaceáknak kedvezzen. A mellékágak áramlási sebességét meghatározó főági vízállás és parapotamon jellegű vízterek együtteseinek e­gyedszáma között igen erős negatív korreláció állt fenn. Ez az alacsony vízállás idején fokozottan lelassuló áramlással állhat összefüggésben, mivel a lassabb áramlás jobb lehető­séget nyújt a kerekesférgek szaporodására, valamint a víz felmelegszik, a fénybehatolás mélysége nő, így javul a táp­lálékként szolgáló fitoplankton szervezetek szaporodási le­hetősége is. A turbiditás hatását a kerekesféreg-együttest befolyásoló biotikus tényezőkre más nagy folyók esetében is kimutatták (Lair 2005) A turbiditás csökkenése a kere­kesférgekkel kompetitív viszonyban álló planktonikus Crus­táceáknak is kedvez, az áramlás zavaró hatását azonban a kerekesférgek jobban tolerálják. A teljes vizsgálati időszak adatait figyelembe véve a parapotamon jellegű vízterek diverzitása az eu- és plesi­opotamon jellegüeknél egyaránt nagyobb (4. ábra). A főág és a mellékágak együtteseinek diverzitása közötti különbség az áramlás limitáló hatásával (erős és állandó zavarás) és a főág kisebb élőhelyi diverzitásával jól ma­gyarázható. A plesiopotamon jellegű vizekben tapasztalt alacsonyabb diverzitást a gyengébb főági kapcsolat miatt kisebb mértékben bekerülő allochton fajok aránya nem magyarázhatja. Ezekben a vizekben közepes és alacsony vízállás idején néhány domináns taxon által uralt, alacso­nyabb diverzitású együttes alakul ki. Ennek oka az igen gyenge, vagy hiányzó áramlás (zavarás). Mindezek alap­ján planktonikus Rotatoria együttesek esetén a legna­gyobb diverzitás a közepesen zavart (lassú, de állandó á­ramlással jellemezhető) parapotamon jellegű élőhelye­ken alakulhat ki. Az erősen zavart, általában forrássze­gény főágban az abiotikus környezettel szemben kevésbé igényes, az áramlást jobban toleráló fajok vannak jelen, a diverzitás általában alacsony, akár 0 is lehet. A forrás­gazdag, kismértékű zavarással jellemezhető, azaz csak időszakonként áramló, plesiopotamon jellegű vízterek­ben egyes fajok rendkívül dominánssá válnak, a diverzi­tás ezért itt is alacsony (Schöll 2004).

Next

/
Thumbnails
Contents