Hidrológiai Közlöny 2008 (88. évfolyam)
6. szám - IL. Hidrobiológus Napok: „A Balaton és vízrendszere – a Balaton-kutatás története” és „A Duna-kutatás története” Tihany, 2007. október 3–5.
179 lis időjárási és hidrológiai helyzetet. Valamennyi vizsgálati helyről vízmintát is vettünk kémiai laboratóriumi vizsgálat céljára. Ennek során a víz Na +, K\ Ca 2 +, Mg 2 +, NH 4\ Cl", N0 2", N0 3, P0 4 3\ S0 4 2" koncentrációit Dionex DX-120 ion-kromatográffal mértük. A C0 3 2" és a HCO3" koncentrációkat titrimetriával határoztuk meg, a standard analitikai eljárások alkalmazásával. Eredmények és értékelés A Gemenci Terület vízellátása szinte teljes egészében a Duna főágából (Dl489) származik. A különböző funkcionális típusú (para-, plesio- és paleopotamon) vízterekbe bekerülő főági víz fizikai-kémiai jellemzői a tartózkodási idő függvényében változnak meg. A víz tartózkodási idejét az adott víztér hidrológiai sajátosságai mellett az aktuális időszak vízjárása határozza meg. A parapotamon jellegű vízterek (VDU, RDU) a főággal lényegében folyamatosan összeköttetésben vannak. Az ilyen mellékágakban a főágból beáramló víz lelassul, a tartózkodási idő függvényében lebegőanyag-tartalma részben kiülepedik, a fénybehatolás mélysége, a víz hőmérséklete és gyakran vezetőképessége a főági viszonyokhoz képest nő (/. ábra). A lassabb áramlás, a fényviszonyok és a hőmérséklet változása miatt a fitoplankton produkciója is általában nagyobb, ami az oxigéntartalom és a pH emelkedésében is jól tükröződik (2. ábra) (Dinka és Bérezik 2005). Mindezen folyamatok végbemenetelét a főági vízállás alapvetően meghatározza. Magasabb főági vízállás (nagyvíz) esetén a mellékágakban az áramlási sebesség jelentősen növekedhet. Az áramlat a könnyebb üledékfrakciókat elragadva a medret „kitakarítja", illetve a partvonalon kívüli árteret elöntve a mellékág az egybefüggővé váló víztér részévé válik. A plesiopotamon jellegű vízterek (GDU) közepesnél alacsonyabb vízállás esetén csak a torkolatukon keresztül állnak kapcsolatban a főággal, ezért gyakran egyáltalán nem, vagy csak nagyon lassan - nem ritkán a torkolat felől, visszafelé - áramlanak. A magas főági vízállások idején leszámítva, ezekben a vízterekben a vízhőmérséklet, az oxigén-koncentráció és oxigén-telítettség, a pH és az elektromos vezetőképesség egyaránt magasabb, mint a főágban. A plesiopotamon jellegű vízterek a parapotamon jellegű mellékágakhoz képest erősebb egyediséggel térnek el a főág vizének viszonyaitól. A paleopotamon jellegű vizek az év jelentős részében hidrológiai viszonyaikban és fizikai-kémiai paramétereikben is különböznek a fenti, para- és plesiopotamon jellegű mellékágaktól és a főágtól. A főággal csak a magas vízállású időszakokban kerülnek kapcsolatba, ezért vizük fizikai-kémiai jellemzőit sokkal inkább a lokális adottságok és a meteorológiai viszonyok (léghőmérséklet, napfénytartam) befolyásolják. Mindezek miatt vizük hőmérséklete, vezetőképessége, pH-ja és oxigénviszonyai a főágtól és a mellékágaktól általában függetlenül, gyakran jelentős mértékben változnak. Az egyes víztértípusok planktonikus kerekesféreg-együttesei nem csak fajösszetételükben, hanem az együtteseket jellemző ökológiai paraméterekben is jelentősen eltértek egymástól (Schöll 2004). Az egyedszám, illetve biomassza-értékek általában a gyorsabban áramló vízterekben, tehát a főágban és az eu/parapotamon jellegű vizekben voltak a legkisebbek (Dl489, VDU), a lassabban áramló, plesiopotamon, para-plesiopotamon (GDU, RDU bizonyos szakaszai) jellegű vizekben pedig a legnagyobbak (3. ábra). Az általában állóvizű, makrofitákkal borított paleopotamon jellegű vízterekben az egyedszám és a biomassza értékek is kisebbek voltak, mint a főággal állandóan kapcsolatban lévő vízterekben (Schöll et al. 2006). A jelenséget részben magyarázza, hogy 0,4 m/s áramlási sebesség felett a víztestben a kerekesférgek nem, vagy csak igen korlátozott mértékben képesek szaporodni, ezért a víztest hidrológiai jellege közvetett és közvetlen módon is hat az együttesek struktúrájára (Rzoska 1978). A hosszú tartózkodási idővel jellemezhető vízterekben a biotikus hatások szerepe nő, a hosszabb generációs idejű Crustáceák alkotják a Zooplankton állomány nagyobbik részét (Kiss 2006). A legnagyobb abundanciájú kerekesféreg állományok olyan vízterekben alakulhatnak ki, ahol az áramlás erőssége, illetve az „áramlási esemény" gyakorisága nem akadályozza a szaporodásukat, viszont a víz tartózkodási ideje nem olyan hosszú, hogy a lassabban szaporodó, de a biotikus hatásoknak (exploitatív és interferencia kompetíció) jobban ellenálló planktonikus Crustaceáknak kedvezzen. A mellékágak áramlási sebességét meghatározó főági vízállás és parapotamon jellegű vízterek együtteseinek egyedszáma között igen erős negatív korreláció állt fenn. Ez az alacsony vízállás idején fokozottan lelassuló áramlással állhat összefüggésben, mivel a lassabb áramlás jobb lehetőséget nyújt a kerekesférgek szaporodására, valamint a víz felmelegszik, a fénybehatolás mélysége nő, így javul a táplálékként szolgáló fitoplankton szervezetek szaporodási lehetősége is. A turbiditás hatását a kerekesféreg-együttest befolyásoló biotikus tényezőkre más nagy folyók esetében is kimutatták (Lair 2005) A turbiditás csökkenése a kerekesférgekkel kompetitív viszonyban álló planktonikus Crustáceáknak is kedvez, az áramlás zavaró hatását azonban a kerekesférgek jobban tolerálják. A teljes vizsgálati időszak adatait figyelembe véve a parapotamon jellegű vízterek diverzitása az eu- és plesiopotamon jellegüeknél egyaránt nagyobb (4. ábra). A főág és a mellékágak együtteseinek diverzitása közötti különbség az áramlás limitáló hatásával (erős és állandó zavarás) és a főág kisebb élőhelyi diverzitásával jól magyarázható. A plesiopotamon jellegű vizekben tapasztalt alacsonyabb diverzitást a gyengébb főági kapcsolat miatt kisebb mértékben bekerülő allochton fajok aránya nem magyarázhatja. Ezekben a vizekben közepes és alacsony vízállás idején néhány domináns taxon által uralt, alacsonyabb diverzitású együttes alakul ki. Ennek oka az igen gyenge, vagy hiányzó áramlás (zavarás). Mindezek alapján planktonikus Rotatoria együttesek esetén a legnagyobb diverzitás a közepesen zavart (lassú, de állandó áramlással jellemezhető) parapotamon jellegű élőhelyeken alakulhat ki. Az erősen zavart, általában forrásszegény főágban az abiotikus környezettel szemben kevésbé igényes, az áramlást jobban toleráló fajok vannak jelen, a diverzitás általában alacsony, akár 0 is lehet. A forrásgazdag, kismértékű zavarással jellemezhető, azaz csak időszakonként áramló, plesiopotamon jellegű vízterekben egyes fajok rendkívül dominánssá válnak, a diverzitás ezért itt is alacsony (Schöll 2004).
