Hidrológiai Közlöny 2008 (88. évfolyam)

6. szám - IL. Hidrobiológus Napok: „A Balaton és vízrendszere – a Balaton-kutatás története” és „A Duna-kutatás története” Tihany, 2007. október 3–5.

156 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2008. 88. ÉVF. 6. SZ. Ezekkel a napi értékekkel számolva a Keszthelyi-medencében július-szeptemberben a fitoplankton összes nitrogénkötése meghaladhatta a 200 tonnát. Ugyanebben az időszakban a Zalával a medencébe érkező oldott nitrogénformák mintegy 8 tonnát tettek ki. Siófok • ammónia-N • nitrát-N H karbamid • N-kötés 2.2 206.41 1% 62% Keszthely 2. ábra. A fitoplankton nitrogénfelvételének mennyisége (mg N m'

2 nap

1) és a különböző nitrogénformák aránya (%) a Siófoki- és a Keszthelyi-medencében 2006-ban 400.4 63% 365.7| 35% • ammónia-N • nitrát-N B karbamid • N-kötés augusztus szeptember 3. ábra. A fitoplankton nitrogénfelvételének mennyisége (mg N m'

2 nap ') és a különböző nitrogénformák aránya (%) a Keszthelyi-medencében 2006-ban Megbeszélés A kinetikai paraméterek közül (pl. K

s, V

ma

x) a maximális tápanyag-ellátottságra vonatkoztatott felvételi sebességgel jellemezhetjük legjobban a nitrogénfelvételt. Ez a féltelítési konstansnál - amelynek nagysága V

max értékével általában nő (Takamura és mtsai 1987) - pontosabban meghatározható és függetlenebb mutatónak tekinthető (Lomas és mtsai 1996). A V

ma

x értékei mindkét medencében és valamennyi felvételi kísérletünkben az ammónium esetében voltak a legnagyobbak, amelyeket a karbamid maximális felvételi sebességei követtek. A felvételi görbe kezdeti meredekségét (a), amely a maximális felvételi sebesség és a féltelítési konstans hányadosának értéke, ugyancsak jobb indikátornak tartják a tápanyagokért folytatott versenyben, mint egyedül a féltelítési konstans nagyságát (Harrison és mtsai 1989, Cochlan és Harrison 1991). Ezen mutató (V

ma

x/K,) szerint is az ammónium volt a legpreferáltabb nitrogénforma, ahogy azt korábbi vizsgálatainkban is találtuk (Présing és mtsai 1996, 1998, 1999, 2001). Az ammónium után kivétel nélkül a karbamid következett. A karbamid hozzájárulása a fitoplankton napi nitrogénigényéhez a nitrát és az ammónium közötti, általában az ammónium jelentőségéhez hasonló (Takamura és mtsai 1987, Mitamura és mtsai 1995) és elérheti a napi nitrogénfelvétel 70-80 %-át is (Glibert és mtsai 1991). Messze elmaradva a két redukált nitrogénforma mögött, a nitrát következett. Ez a preferencia-sorrend megegyezik az egyes nitrogénformák felvételéhez szükséges növekvő energiaigénnyel, mely szerint a légköri nitrogén kötése is kedvezőbb, mint a nitrát felvétele. A nitrogénkötő kékalgák nitrogénért folytatott versenyképességét tovább fokozza, hogy az általában alacsony koncentrációban jelenlévő ammóniumot is hatékonyan, kis koncentrációkban képesek felvenni, míg nitrát-felvételük nem jelentős (Blom-qvist és mtsai 1994). A felvétel fényfüggésének mérésénél hasonló eredményeket kaptunk. A sötétben mért felvételi sebességek szintén a nitrát < elemi nitrogén < karbamid < ammónium sorrendben emelkedtek, ill. az l

K értékek csökkentek. Egész évet átfogó vizsgálataink során (Présing és mtsai 1999) hasonló eredményeket kaptunk. A fényadaptációs paraméter csökkenését a cianobaktériumok részarányának növekedésével korábbi vizsgálatainkban is tapasztaltuk. Ez jó összhangban van azzal az általános megállapítással, hogy fényigényük az eukariótákhoz képest alacsonyabb. A Keszthelyi-medencében a nitrogénkötés jelentősége és mértéke nem a legmagasabb algabiomassza idején augusztusban, hanem annak kialakulásakor júliusban, a megnövekvő tápanyagigény idején volt a legnagyobb. A hirtelen fellépő nitrogénigényt sem az ammónium-regenerációból származó belső, sem pedig az ehhez képest általában jelentéktelen, főleg a Zala által szállított külső terhelés nem fedezhette. Az alapvető és meghatározó