Hidrológiai Közlöny 2008 (88. évfolyam)

4. szám - Faludi Gábor–Nebojszki László: A Mohácsi-sziget kialakulása és vizeinek történelmi változásai

52 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2008. 88. ÉVF. 4. SZ. Duna felé. Tavai közül legnagyobbak voltak a Riha-tó, a Sirokabara és a kiterjedt Földvári-tó; területét számos fok hálózta be: Bakóta, Debrina, Écs, Gaics, Kanda, Kácsa, Kónyica, Kutas, Kútsebes, Lassú, Lök, Prokop, Rasztoka, Sárfok, Telek, Topolovác, Verse a legjelentősebbek közülük. A Ferenc-csatorna építésére és üzemeltetésére létrejött Magyar Hajózási Társaság a részvényeseknek magas osztalékot juttatott, de a karbantartásokat elhanyagolta, és így a csatorna jelentősen feliszapolódott. Az állam végül 1842-ben saját kezelésbe vette a csatornát, ám a tervbe vett helyreállítási munkákat a rosszabbodó gazdasági helyzet és a szabadságharc bukása akadályozta. Az 1867. évi kiegyezést követően számos honfitársunk tért vissza szülőföldjére és többségük igyekezett kapcsolatait-tudását a haza javára fordítani. Az Olaszországból visszajött bajai születésü Türr István

7 a Ferenc-csatorna újjáépítésére és továbbfejlesztésére - angol tőke bevonásával részvénytársaságot szervezett (Faludi-Kubatov, 1975, 1976). Az 1870-ben meginduló munkák során a feliszapolódott torkolatú hajózóút megfelelő vízellátását a Baracskai-Duna-ág medrének részbeni felhasználásával, átvágások, kiásandó új szakaszok és műtárgyak építésével kialakítandó Baja-Bezdáni tápcsatornával kívánták biztosítani (Andrássy, 1878). A tájat átszabó vízrendezések óta a sziget legészakibb pontja már nem Bátával szemben fekszik (itt 1870-ben elzárták a Baracskai-Duna-ág felső torkolatát), hanem a Sugovicához kapcsolódó Deák Ferenc zsilipnél, Baján. Ekkor a zárógáttal összekötötték a szigeten addig épült töltéseket, és Bajától Bezdánig húzódó összefüggő dunai védvonal alakult ki, amely védelmet nyújtott a kisebb árhullámok ellen. Több kisebb elöntés, de különösen az 1876-os dunai jeges árvíz óriási káraival (Fölkér, 1900) szükségessé tette, hogy új alapokra helyezzék a szigetet elöntő vizek károkozása elleni összefogást. „Nevezetesen az 1877. évben megalakult az egész Margitta-sziget területére kiható jog- és cselekvési körrel egy védgáttársulat, mely feladatául tűzte ki védtöltések épitése, fentartása és állandó szakszerű árvédelmi intézkedései által a Margitta-sziget óriási területét (52.000 katasztrális hold) a pusztító árvizek ellen megvédelmezni" (Fölkér, 1900). A költséges apparátussal megszervezett társulat a lakosság számára elviselhetetlen terhet jelentett, így az érdekeltség minden lehetséges eszközt felhasznált a feloszlatásához. Rövid idő múlva, még az érdemi tevékenység megkezdése előtt, a társulat - mintegy 70000 Ft igazgatási költséget okozva - feloszlott. A továbbiakban magánérdekeltségi töltések készültek: például a mohácsi Rosenfeld Simon vállalkozó építette meg 106295 forint 8 krajcár költséggel a Moháccsal szembeni, megfelelő méretű szigeti védtöltést (Fölkér, 1900). Kardos Kálmán kormánybiztos 1885 márciusában újabb kísérletet tett a szigeti védgáttársulat megalakítására, azonban a mohácsi képviselő testület ellenkezése ezt meghiúsította. A Dunaszekcső szigeti településrészénél történt 1890. évi gátszakadás ismét károkat okozott a Mohácsi-szigeten, majd az 1891. márciusi mohácsi jégtorlódás idézett elő veszélyes helyzetet, de 1897. augusztusában is előállt árvízveszedelem. A hasonló helyezetek megelőzésére végül a földművelésügyi miniszter 1899-ben hivatalból rendelte el a Margittaszigeti Ármentesítő és Belvízelvezető Társulat megalakítását, amelynek élére Tormay Károly Baranya vármegyei alispán személyében miniszteri biztost állított. Küzdényi Szilárd

8 igazgató főmérnök és Nendtvich Gyula szakaszmérnök irányítása alatt 1900-190l-ben elkészült a védőgátak nagy része (Matolay-Zsadányi 1930). Német Lipót személyében a Társulat 1902-ben új miniszteri biztost kapott, aki 1907-től az I. világháború végéig társulati elnökként tevékenykedett, 1903-tól pedig igazgató főmérnök Porgányi Lajos lett. A továbbiakban 1904 és 1906 között újabb védőgátak készültek, megtörtént a fő belvízcsatornák kialakítása, majd a mély fekvésű területeken összegyűlő belvíz átemelésére előbb 1904-ben a karapancsai (Nebojszki, 2003) és a bezdáni (az addig megszokott gőzgépek helyett hazánkban itt használtak először szívógáz motorokat), végül 1926-ra a hercegszántói szivattyútelepet építették meg. A munkák befejezése után szükségessé vált a földbirtokok árvédelmi és belvízrendezési hozzájárulási költségének megállapítása, amelynek mértékét Baranya vármegye alispánja 7098/1910. számú határozatában a szigeten elfoglalt magassági helyük szerint állapított meg (Halász, 2000). Az 1913-as „Árvédelmi beosztás" szerint az árvédelmi központ a mohácsi 6. számú gátőrház lett, míg az 54802 méter hosszú védvonalat négy fő részre osztották: a szeremlei (szeremlei, bátmonostori és erősalji), a dunaszekcsői, a mohácsi és a sirinai-bezdáni (darázsi, kiskőszegi és bezdáni) határban fekvő gátszakaszra. Az első kettőhöz két, a többihez három gátőrjárás tartozott. Védekezésnél különösen figyelemmel kísérték a homokos altalajú részeket, a korábbi repedések helyét és a zsilipek környezetét. Megjegyzendő, hogy 1927-től szakaszmérnökként, majd 1937 és 1948 között igazgató főmérnökként dolgozott itt Ihrig Dénes, akinek tevékenysége alatt lett az itteni az ország egyik legjobban működő Társulata, amely nagyban hozzájárult a sziget agrárgazdálkodásának sikerességéhez. Az állandó cselédségnek és a számos napszámosnak megélhetést biztosító uradalmak szerteágazó gazdálkodással, a szigeti vizek melletti tanyáikon élő kis és középparasztok szántóföldi növénytermesztéssel, ill. erre épülő állattenyésztéssel, gyümölcs- és zöldségtermesztéssel foglalkoztak. Lehetőségeiket jól egészítette ki a méhészkedés, a kisszerszámos halászat éppúgy, mint a téli hónapokban az uradalmi erdőkben végzett fakitermelés és a nádvágás. A nagybirtok gazdálkodásában meghonosított növény- és állatfajták, az ott alkalmazott művelési technológiák ugyanakkor kedvező hatást fejtettek ki a parasztgazdaságokra, ami hozzájárult fejlődésükhöz. Kitűnő termőképességü földhöz, a természet objektív viszonyaihoz jól igazodó hagyományos termelési kultúra (pl. az alma és körte termesztés) jól használta ki a napsütéses órák és a fagymentes napok magas számát. A XIX. század végén a Mohácsi-szigeten nagyjából 200 tanya állt mintegy 1000 állandó lakossal; az ármentesítés, ill. a belvízrendezés után, az 1920-as évek végére közel 600 tanyát több mint 3000 állandó lakossal számoltak össze (Kenessey, 1931). Az első világháborút lezáró trianoni békeszerződés a Mohácsi-sziget déli végét az akkori Szerb-Horvát-Szlovén Királyságnak (a későbbi Jugoszlá-