Hidrológiai Közlöny 2008 (88. évfolyam)
4. szám - Rónaki László: A Tettye-forrás vízgyűjtő területe, barlangjai és szökevényvizei
24 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2008. 88. ÉVF. 4. SZ. mérési térkép sem ismert, de a Vízikönyvben található poligon pontok nélküli térképvázlat és metszet alapján (melynek készítője nincs feltüntetve) a következőket lehet megállapítani. A forrás vizének folyamatos szivattyúzásával elérték a szifon mélypontját. A karsztaknából kihajtott +207 m Afm. víztározásra kiképzett (vízzáró gáttal ellátott) 265 fm ún. rekonstrukciós vágat végéből fölfelé irányított csapoló fúrásokat lyukasztottak a forrás szifonra. Ezeken át a karsztakna felé csapolhatták a vizet, így a további kutatásokhoz nem volt szükség a szivattyúzásra. A fúrólyukak előtt és után egy-egy vasbeton zárógátat létesítettek a kezelő és csapoló nyílásokkal (NA 600 és NA 200-as csövekkel). A három csapoló fúrat a rekonstrukciós vágatban NA 200-as csőbe fogva tolózárral van felszerelve. A szifonjárat a gátaktól tovább mélyül, majd egyre emelkedve kisebb iránytörésekkel összesen mintegy 75 m hosszban +216 m-ig, csaknem a forrás eredeti kiömlési szintjéig emelkedik. A feltáró munka során a forrásház mellett attól Ny-ra +237,87 m Afm. bejárati főteponttal egy 60 fm hosszú +226 m absz magasságú táró kihajtására is sor került, (ld. 4. kép.) Ebből mélyített aknácskákon az omlásba jutott szifon barlangjárat további feltárását tervezték, melyre nem került sor. A táró vájvége tektonikus litoklázisban állt le, melyből 15° C hőmérsékletű feltörő vizet kaptak. E szerkezeti vonal azonos a rekonstrukciós vágatban feltárttal, mely annakidején iránytörésre késztette a vágathajtókat. A felszíni táróban 2 zárógátat építettek a szükséges szerelvényekkel, melyek a duzzasztásos vízkivétel építményeinek részét alkotják. E tárón át lehet megközelíteni a forrás aknát és a vízmű tizemét biztosító szerelvényeit. A feltárt barlang tehát végig eredetileg vízzel elárasztott szifonjárat, melynek feltételezett folytatása egy korábbi szakvélemény szerint (PUCHER-SCHMIEDER 1972.) a tektonikus litoklázisok révén lépcsősen tagolt, váltakozva emelkedő és süllyedő patakos barlang járatokból áll. A barlangterek elárasztásával 1993 óta duzzasztásos földalatti tározótérből történő tervszerűen működő üzemet hoztak létre. A duzzasztás tervezett max. üzemi szintje az eredeti forrás kilépéstől 70 méterrel magasabb. Ez az ország második legnagyobb (4000 m 3) földalatti tározója. A vizsgálatok és a megállapítások A kérdéskör elemzéséhez a korábbiak ismeretéből (RÓNAKI 1973.) kiindulva tudjuk, hogy a_Tettye karsztvízének szökevényei egyrészt a vízgyűjtő terület víztározó teréből oldal irányban, másrészt e térből a mélység felé távozó víz bizonyos hányadának vizsgálatára bontható. Az előbbi forrásokon átjut felszínre, míg utóbbi a mélykarsztból a területtől már távoli helyzetű mélyfúrások megcsapolásaival juthat a napvilágra. Vizsgáljuk hát az első tételt, ami egyrészt (esetünkben) a K-Ny-i csapású fekün át távozhat a szomszédos alsó triász kampili és szeizi repedésvizes rétegek felé, másrészt a Tettye-tér felé egyéb szomszédos (miocén és pliocén) összletekben megjelenő vizek utánpótlásaként. Dr. Szabó P. Z. szökevény karsztvízre vonatkozó nézeteit első esetben Rónaki (1966.) megkérdőjelezte, majd az eltérő véleménynek bizonyítva adott hangot a későbbiek során is (RÓNAKI 1973.). Kézzelfogható bizonyítékként álljon itt az akkori dolgozat egyik térkép mellékletének részlete, (Id. 1. ábra.) mely a korabelitől annyiban tér el, hogy ott még feltételesen szerkesztett (de közelítően helyesen ábrázolt) karsztvíz izohipszák jelezték az elképzelt karsztvízszintet, míg jelen ábrából azt törölve a legújabb adatokkal (BÖCKER H. 2003.) a valós helyzetet ábrázoltuk. A dolgozat másik ábrája „A Deindoli terület idealizált hidrogeológiai szelvénye" (Ld. Itt a 2. ábra, szerk: R. L. 1973) címet viseli. E keresztszelvényen látható, hogy a fekü repedésvize magasabb szintet foglal el a karsztvíznél és így abból a víz áramlás a karszt felé mutat. A D-i lejtőn az alsó triász és egyéb képződményekből (szeizi- alsó kampili gipszes palás agyag, dolomitmárga, anhidrit, agyagmárga és trachidoletit) feltörő források vizének utánpótlási területe a karszt feküjét alkotó réteges repedésvizes összlet. E szerint tehát az E-i dőlésű karsztos tömeg feküjét alkotó kampili, rétegek fölött kialakult „karszt csatorna" (valójában barlang folyosó!) mentén 2001-ben mélyült karsztvízszint észlelő fúrásokban mért értékek (+ 273 és + 301 m absz. mag.) kijelölik a lehetséges átszivárgás magasságát. E szerint tehát a Mecsek oldal kutakkal és forrásokkal sűrűn behálózott területe (Ld. pl. a Mecseki forráskataszter 1987.) a jelzett magasság fölött nem kaphat vizet a karszt felöl. Mint a '73-ban készített szakvélemény 7. oldalán olvasható „ ... a kampili lemezes mészkő statikus vízszintje magasabb a karsztvíz szintnél, .... kommunikáció csak a karszt felé irányulhat. " Tekintsük át mindenekelőtt e térség forrásainak magassági adatait: - A Tettye forrás eredetileg + 233,32 m-en lépett a felszínre, de a vízmű jelen üzem körülményei ezt 30 m-rel magasabb duzzasztási szinten, vagy több 10 m-es depresszió mellett is működtetheti. - A Tettye akna vágatai + 207,4 Afm. szinten indulnak. A Gyuri úti ürítőjét + 195,3 m-es szinten találjuk. A Gyuri úti vágatban egyébként tektonika mentén állandó szökevény karsztvíz megjelenés van. (A Tettye-1 sz. fúrás megfestése bizonyította a forrás tágabb teréből a vízáramlást a Tettye aknához. Ld. RÓNAKI 2007. míg a forrás felöl érkező vízről bizonyítottan nincs tudomásunk.) - A Petőfi-forrás + 220 m-es szinten lép ki, mely a közeli karsztvízszintnél alacsonyabb, vagyis a szökevény karsztvíz megjelenése itt nem zárható ki. A környezeténél magasabb hőmérséklete figyelmet érdemel. (A Tettye festései során nem észleltek festék megjelenést, ami a szivárgási úton bekövetkező adszorpcióval is magyarázható.) - A Tettye ismert hajdani árvízi forrása a Pince-barlang (vagy hajdani karsztcsurgó, esetleg árvízi forrás !) a Francia emlékmű közelében + 306 m-es szinten ismert. - A nagyszkókói Szent János-forrás (-kút) a Petőfi-f.-tól Ny-ra 1 km-re +260 m-en az alsó triász képződményekből lép ki. (Bizonyítottan nem szökevény-karsztvíz, 6. ábra.) - A Szamárkút a jura vízzáró összlet és a pannóniai homokos üledékek között nyomozható szerkezeti vonalon van. A foglalási helytől levezetett kilépési szintje + 208 m. (A T1 jelű karsztvízszint észlelő fúrásba juttatott fluoresceinnel festett víz itt sem jelentkezett.) - A rigóderi Szent János-kút a pannon homok víztartó képződményből ered, Szamárkúttól DK-re, +166 m-es kilé-