Hidrológiai Közlöny 2008 (88. évfolyam)

2. szám - Muszkalay László: Kutatási tapasztalatok összefoglalása

MUSZKALAY L.: Kutatási tapasztalatok összefoglalása 41 lást igényel. A románok ezt kifogásolták. Sajnos változó méretre nem lehet illeszteni közvetlenül, stabil méretű alkatrészt. A különböző vitorlák sorozatának, azonos műszeren való hitelesítése 1,5 %-on belül azonosak voltak. Különböző minőségű műszereken (esetenként rossz csapágyazású) hitelesítve sem találtak 3 %-nál nagyobb eltérést (ez volt a vállalt követelmény). Ennek ellenére ezt kifogásolták (csehszlovákok). Hazai vonatkozásban sérülékenységét (törését) kifogásolták. A kérdéses darabok azonban nem a javasolt anyagból készültek. Az eredeti darabokat ráugrálással sem sikerült tönkre tenni. Rendkívül szívós, kopásálló anyag (hordalékos vízben egy hetes folyamatos használat irtán sem volt kimutatható súlyveszteség, kavicsnak ütközve a széle 2-3 óra után kirojtosodott, de azok eltávolítása után a súlyvesztesége 0,1 mg körül volt és az új hitelesítés változást nem mutatott ki. További hazai kifogás volt, hogy a müanyagvitorla időnként szemrevételezéssel gyorsabban forog, mint a fémvitorla, tehát hibásan mér. Ok és okozat felcserélése, hiszen a műanyag sem örökmozgó, hogy gyorsabban tudjon forogni, mint ahogy a vízsebesség megköveteli. Viszont a nagyobb tehetetlenségű vitorla tud lassabban gyorsulni a tehetetlenség miatt, és a víznél sokkal lassabban lassulni, mivel a víz meghajtó tömege lényegesen nagyobb, mint a fékező tömege (vitorla átmérőjű, hosszú vízhenger, illetve a vitorla által befogott, fél, illetve harmad menet-emelkedésnek megfelelő hosszúságú vízhenger + víz-víz súrlódás a vitorla kerülete mentén). (72) (79) 99. A műszerezettségben a pillanatnyi világszínvonalhoz való igazodás lehetetlen. Sehol sem építik át az észlelőhálózatot évente a fejlődésnek megfelelően. Legalább 10 évre hagyományos, kipróbált eszközöket kell alkalmazni, és legfeljebb egy-egy kísérleti példányt telepíteni az újakból a régiek mellé és ne helyettük. A berendezéseknek igen szélsőséges klímaviszonyokat kell elviselniük (-30 C°-+70 C°, tűző napon, 0-100 % relatív nedvesség, mindenben csurog a víz az őszi harmatképződéskor, állatok-emberek kártételei.). Mechanikus (por, hordalék, kopás), kémiai (korrózió) és biológiai (pókok beszövik, madarak guanóval tömik el, benövik, elalgásodik) károkkal szemben az egyszerű, jól választott anyagból készített mechanikus berendezések a legellenállóbbak. Az átlagos elektronikus berendezések nagyon érzékenyek (félvezető megengedett üzemhőmérséklete: +4 C°-+30 C°, relatív nedvesség max.: 70 %), a tápláló elemek C° alatt gyakorlatilag nem működnek, tűző napon vagy trópusi klímán tönkremennek, a csatoló elemek, kapcsolók korrodálódnak, az átlagosan szigetelt kábelek átnedvesednek, zárlatosak lesznek, a vízbenyúló elektronikus érzékelők elalgásodnak, a változások észlelésére alkalmatlanná válnak. Az OVH az ilyen észrevételeket haladásellenesnek minősítette, pedig a helyi tapasztalatok (Hydra és elődei) és az Ott cég által végeztetett 2 éves nemzetközi nyúzópróba is ezt igazolta. Természetesen az elektronika a legszélsőségesebb körülmények között is működőképes, de a költsége ebben az esetben az átlagosnak lO-lOO-szorosa és sok esetben nem hozzáférhető (COCOM-lista) (1980.). (83) 100. A Vadása tavon létesített, kötélpályás úszóműre szerelt hitelesítő 1 m/s-os sebességig megfelel a kívánalmaknak. Nagyobb sebességek esetében az úszómű bukdácsol, a kötélpálya rángat az egyenetlenné váló terhelés (az úszómű áramlási ellenállása) miatt. (A berendezés vontatási egyenetlensége kisebb volt, mint az akkori VITUKI régi berendezésé, és ott nem volt „falhatás", a jelenlegi 3-5 %-os hatással szemben. (Szakvélemény) 104. Az új hitelesítő csatorna betonozása olyan volt, hogy a függőleges falak és a fenék kígyózásának mértéke dm nagyságrendű volt. Kifogásolásnál hivatkoztak a betonszabvány mérettürésére, ami a hossz függvényében adja meg a tűrést. Ők a csatorna 75 m-es hosszát vették viszonyítási alapul, amivel építészeinket majdnem meg is győzték. (Mintha a vasút nyomtávjának tűrése a vasútvonal hosszától függne.) Pedig ismert lehetett volna a tiszaörvényi csatornahíd mozgó fémzsalus építése, ahol mm-es mérettűrést értek el. Mérési szempontból ez a kígyózás azt jelentette, hogy teljesen egyenletes vontatás esetén is a faltávolság változása miatt a sebességmérő műszerre ható erő relatív ingadozása az adott keskeny csatornában megközelíti a 10 %ot, ami már igen erős pulzáló vízmozgásnak felel meg (az átlag 5 % alatt van). A fal közelségének hitelesítésre gyakorolt hatását a század elején, Bécsben vizsgálták. Ezek alapján a csatorna kis széle miatt eleve 3-5 %-os szabályos hiba várható, és ezt tetézte volna a 10 %-os véletlen jellegű ingadozás is. Ennek 3 % alá való csökkentése érdekében a kígyózás mértékét cm-nél kisebb értékre kellett csökkenteni. A számítást a bécsi kísérletek eredménye tette lehetővé. (Szakvélemény) 113. Lászlóffy W.-Fejér L.: A hidrometria magyarországi fejlődése című könyv lektorálása során megállapítottam, hogy nincsen új a nap alatt. Újra és újra fel akarjuk találni a dolgokat, mivel elhanyagoljuk elődeink sokkal alaposabb ismeretanyagát. Újításainkkal az alapismeretek hiányában általában csak rontunk, a megbízhatót elegánsabbra („modernebbre") cseréljük. Pl. az eredeti, madzaggal működő Woltmann-szárny ma is a legmegbízhatóbb sebességmérő (az Ott cég ma is gyártja expedíciós célokra, mivel sem a telepek, sem a számláló környezet-érzékenységére nem kell számítani). Az elektronika igen hasznos, de csak rendkívül költségesen védhető meg a mostoha környezet hatásaitól, és sok esetben olyasmit mér, ami nincs is (pl. az elektronikus sebességmérők 2-3-szor annyi frekvenciát határoznak meg, mint a vízsebesség ingadozásának a frekvenciája és amenynyit a mechanikus műszerek mérnek). Az elektronikus jelszámolók elveszik a mérő közvetlen ellenőrzési lehetőségét hangjelzés nélkül (csengőjellel hallhatja az áramlás mikéntjét, az esetleges műszer elakadást, miközben szemmel, figyelemmel kísérheti a rúd tartását és az áramlás felszíni jelenségeit). Észlelt hiba esetén ismételheti azonnal a mérést, nem úgy, mint amerikai kollégánk, aki csak otthon jött rá, hogy a Balatonban magnóval regisztrált adatait nem tudja előhívni, s munkájához végül is a régi, mechanikusan rögzített adatainkat kellett használni. Igaz, hogy a kölcsönzött, norvég gyártmányú áramlásmérő telemetrikusan, mérés közben is folyamatosan ellenőrizhető, de milyen költséges, és mérőeszköze ugyancsak mechanikus. Emellett adatai 30 mp-es átlagok, amiből olyan következtetések vonhatók le, hogy az áramlás ingadozásának jellemzői kicsik. Pedig, ha figyelembe vesszük, hogy az ingadozási jellemzőket mp-es időalapra kell vonatkoztatni (jelen esetben a mért adatok ingadozását 73Ö-cal kell szorozni), akkor észrevehetjük, hogy a műszer jelentősen csillapította a tényleges értékek ingadozását, s sok vizsgálatból tudjuk, hogy a csillapítással együtt az átlagérték is változik. Összefoglalóan az a véleményem, hogy aki a hidrometriát érteni akarja, vagy főleg, ha változtatni akar valamit, az olvassa el értően előbb ezt a könyvet.