Hidrológiai Közlöny 2007 (87. évfolyam)

1. szám - Scheuer Gyula: Az egyiptomi Nyugati-sivatag platókarsztos területei, depressziói, forrásai és nevezetes karsztformái

8 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2007 . 87. ÉVF. 1. SZ. pressziókat komplex folyamatok együttesen alakítot­ták ki, amelyben a felszíni és felszín alatti karsztosodás is szerepet játszott. Kialakulásuk kezdete a pliocén elejé­re tehető és mai arculatukat - felszíni formáikat az azóta változó éghajlatok mellett a platókarszton lezajlott és be­folyásolt felszínfejlődési folyamatok hozták létre termé­szetesen a korábbi korok (oligocén, miocén) formáinak átöröklődésével. A szakirodalom és a helyszíni bejáráson szerzett ta­pasztalatok és megfigyelések alapján az egyes depresz­sziókat a következőkben ismertetem. Ezen belül különö­sen támaszkodtam Ramly I. M. (1969), Korim K. (1992), Molnár B. (2004), Vivian C. (2003), megjelent közleményeikre. 3.1. Wádi Nátron Ez a depresszió az egyike a legkisebbeknek, mert csak 100 km 2 nagyságú és Kairótól északnyugatra fekszik kb. 70 km-re. Nevét az itt előforduló nátron tavakról kapta. A tavak oldott sótartalma meghaladja a 60.000 mg/dm 3 mennyiséget. A tavakat a mélyből felszálló kis oldott sótartalmú (600 mg/dm 3 felett) felszín alatti vizek táp­lálják. A náriumkarbonát, a szóda mellett a vizek egy része nátrium kloridos típusba sorolhatók, de vannak ebből eredően a kettő keveredéséből kialakult összetételű (mixed types) vizek is. Környezetében jelentős elterje­désben futóhomok takaró borítja az idősebb kőzeteket. A feltörő alacsony oldott sótartalmú források vizét főleg öntözési célokra hasznosítják. Ez az oázis az északi miocén mészkő fennsík keleti oldalán található és annak egy érdekes karsztos süllye­dék területét képviseli, amely egyben a térség erózió bázisa is. Ez a karsztos depresszió teszi lehetővé a mio­cén mészkövön feláramló mélységi víz megjelenését for­rások formájában a karszt keleti oldalán. 3.2. Qattara depresszió Ez a Nyugati-sivatag legnagyobb és legmélyebben fekvő depressziója, mert talpszintje a tengerszint alatt fekszik 133 m-el. Nagysága 19.500 km 2 és egy nagy és több kisebb részdepresszióra tagolódik, amelyek külön megnevezést is kaptak. Keleti oldalán helyezkedik el az Maghra oázis, míg a nyugati részen a Qara oázis terül el. A depresszióban holocén sós mocsári agyagok kelet­keztek, míg a depresszió északi peremi részein oligocén és alsó - miocén kavicsos, homokos rétegek vannak és a fedőben pedig, megjelenik a középső - miocén mészkő is. Az idősebb képződményekre nagy területeken futóho­mok települ. A depresszióban kisebb nagyobb sós ta­vak vannak, amelyek egy része időszakos. A sós tavak oldott sótartalma meghaladja a 200.000 mg/dm 3 értéket. Pl. a Sitra Lake sótartalma 204.295 mg/dm 3 és a víz nátriumkloridos típusú, jelentős magnézium és szulfát tartalommal. A Bahrein Lake sótartalma 256.000 mg/ dm 3 és ez is nátriumkloridos, meglepően magas magné­zium tartalommal (8138 mg/dm 3). A depresszióban szá­mos forrás fakad, amelyeknek rendszerint relatíve magas a sótartalmuk, mert a rendelkezésre álló vegyészeti vizs­gálatok szerint 1500 - 7000 mg/dm 3 értékek között inga­dozik, típusukat tekintve nátriumkloridos, esetenként jelentős kalcium és szulfát tartalommal. Ez a depresszió a Nyugati-sivatag két tájegységének az északi miocén mészkő fennsík és a központi eocén mészkőből álló fennsík érintkezése mentén alakult ki. I­vásra és öntözésre felhasználható források csak az előző­ekben már említett két oázisnál törnek fel és csak ezek lakottak. 3.3 . Szíva depresszió és oázis Ez a depresszió a vizsgált tájegység nyugati részén, közel a líbiai határhoz fekszik az északi miocén plató kb. 200 m magas letörésénél, amelynek iránya közel nyugat - keleti és ez a kb. 80 km hosszúságú sziklafal képezi a depresszió északi határát. E depresszió 82 km hosszúsá­gú, és szélessége 9-28 km között változik. így nagysága 750 km 2 és legmélyebb talpszintje a tengerszint alatt fek­szik -17 m-rel. Tehát ez is a mélyebb depressziók sorába tartozik, továbbá dél felé nyitott, mert hiányzik az oázist határoló morfológiai perem. Az oázis felszíne tagolt, mert felszínéből több kisebb - nagyobb táblahegy és kónuszos domb emelkedik ki (2. ábra.). 2. ábra. A Szíva oázis áttekintő' helyszínrajza 1. Depresszió pereme, 2. Kónuszos dombok, 3. Tábla hegyek, 4. Források, 5. Sós tavak. Az oázis talpszintjén a sós mocsári lerakódások és a futóhomokos felszín alatt eocén mészkő fordul elő. E depresszió nyugati oldalán kezdődnek a Nagy homok­tenger düne sorai. Az oázisban több kisebb-nagyobb sós tó található. A legnagyobb a Szíva tó (Birket Siva), amely 32 km 2. Nagysága miatt megemlíthető még a Raytun tó is (16 km 2). Ennek sótartalma 354.000 mg/ dm 3 és nátriumkloridos típusú 105.000 mg/dm 3 nátri­um és 175.000 mg/dm 3 klorid tartalommal. Jelentős még a tó vízének a kalcium mennyisége (17.300 mg/ dm 3), továbbá a szulfátja is (42.000 mg/dm 3). A hidro­génkarbonát tartalom pedig jelentéktelen. A tavak víz­háztartásában jelentős szerepet játszanak a tavat tápláló fenékforrások, amelyeket az irodalom több százra be­csül. A tavak partja mentén megfigyelhetők a sókiválá­sok. A tavaknál párologtató medencés só kitermelést folytatnak. Az oázisban annak talpszintjén számos édesvizű for­rás tör a felszínre. Ilyeneket tapasztaltam a legnagyobb település, Shali-ban és környezetében. A település legje­lentősebb forrása a Kleopátra fürdője, ahol 18 m 0-jű kör alakú betonmedencével foglalták a forrást. Eocén mészkőrepedésekből áramlik fel a 28°C-os víz, kb. 3.000 m 3/d hozammal. Kedvelt fürdő. Mészkicsapódást az el­folyó víz mentén nem tapasztaltam (3. ábra.).

Next

/
Thumbnails
Contents