Hidrológiai Közlöny 2007 (87. évfolyam)

2. szám - Papp Ferenc: A Berettyó 1966. évi jeges árvizének története és tanulságai

gyei Karhatalmi Egység robbantó alakulata az esti órákban a szeghalmi Szabadság híd felett (a torlaszképződés kezdetétől) robbantással megkísérelte a jégtömeg megindítását, de a robbantások eredménytelenül végződtek." Minden bizonnyal azért, mert a jégmező még igen kemény, szinte acélos volt. Ugyanakkor ezzel egy időben „a jobb oldali védtöltésen a 13-15 km közti szakaszon 8 helyen volt töltésmeghágás, éspedig: Töltésszelvén vek között fm hosszban 13000-13540 540 13550-13686 136 13693-13743 50 13780-14025 245 14035-14127 92 14142-14350 208 14430-14560 130 14610-14900 290 Összesen: 1691 A töltéskoronán átbukó vízoszlop magassága 5-20 cm között változott (becsült adat) és kb. '/2-3/4 óra hosszat tartott. A töltésmeghágás ellen földes-zsákokból készült nyúlgáttal kíséreltük meg a védekezést az 13000-13540 fm szelvények között. Az e feletti meghágott szakaszokon az átbukó víz a jégtáblákat sodorta magával, így a védelmi munkákat meg sem lehetett megkísérelni." Szeghalom védelmére pedig „II. hó 10-én a főhatóság engedélyével megkezdték Szeghalom község körtöltésének építési munkáit." Ez nem tartott soká, mert a Körösök árvízi problémái is minden korábbinál nagyobbak lettek. Olyannyira, hogy február 11-én a Berettyó jobb parti töltésének védelmét a TIVIZIG-nek kellett átvennie. Ez is ritka eset, hogy olyan időben vegyen át egyik igazgatóság a másik igazgatóságtól egy töltésszakasz védelmét, amikor nála is kifejlett töltésszakadás volt jeges vízzel. Szép példája volt ez a társigazgatóságok közötti együttműködésnek, még ilyen időtávlatból megítélve is. Nem érdemelték azt, ahogyan a politika őket is beáztatta. Tanulságul szolgálhat azért sok vonatkozásban. Mint a Berettyó árvédekezéséért felelős akkori védelemvezető, meghajtom az emlékezés zászlaját a társigazgatóság munkatársaiért, élőkért és holtakért, akik ebben az emberfeletti munkában részt vettek. Ez a példa egyetlen az igazgatóságok közötti együttműködésből. Hasonlót mások is mondhatnak. Ez az eset is példázza az Igazgatóságok szellemiségét, amelyet a korabeli árvízvédekezések is erősítettek. A Berettyó 1966. évi jeges-vésztározása és az 1970. június 15-i vésztározás kapcsolata A szakirodalmat felszínesen olvasó meghökkenve teheti fel a kérdést: Mi az, amely mindkettőhöz kötődik? A „Kutas menti vésztározó", amelyet lassan nem ismer így az ifjabb mémökgeneráció. Annyi minden valós és valótlan műszaki igénytelenségű információt hordanak lapjaikon a Vízügyi Közlemények és más folyóiratok. Nem titkoltuk helyét a védekezésben. Alkalmazásának lehetőségét és korlátait tapasztalati alapokon, a gyakorlati és tudományos ismeretekkel formálták mérnökeink. Minden tapasztalattal a jobbítás, a tökéletesítés irányába. A jeges árvédekezés befejezése után úgy építettük ki 15,6 km hosszú, 4,0 km koronaszélességű — hullámtér felől 1:3, mentett oldalon 1:2 rézsűhajlású - töltéseket, hogy hasonló jeges árvíz esetén határozottabban növeljük vele a térség árvízi biztonságát. A kitörő víz helyét is befolyásoltuk azzal, hogy három helyen földmüvei sur15 rantót alakítottunk ki a védtöltésben. A surrantok hossza 200 m, magassági szintje 1,0 m-rel alacsonyabb a mértékadó árvízszintnél, s külső rézsűhajlása 1:10. A surrantó töltéskoronáján pedig a magassági hiányt „nyúlgáttal" pótoltuk. Mondhattuk, hasonló természetű jeges árhullám fogadására felkészültünk, és 40 éve sem jött. Ilyen a folyók vízjárása. Jött viszont négy év múlva egy júniusi árvíz, amikor mindegyik Körös és a Berettyó heves árhullámmal lényegében egyidejűleg tetőzött LNV fölötti vízszintekkel, amikor már 72 napja áztatta az I. fokozatot meghaladó árvízszinttel a töltést. Nem kell mondani a kettő közötti eltérés különbségét. 1970. június 15-én ismét a természet kényszerített rá bennünket, hogy egy, az LNV-t 112 cmrel meghaladó nyári árvízzel kipróbáljuk, mire képes a jeges víz által kijelölt Kutass menti vésztározó. így kapcsolódik egymáshoz a két esemény. Idézzük itt az 1970 június 14-i vízállásoknak az akkori LNV-t meghaladó értékeit

: Folyó Vízmérce LNV fölött, em Berettyó Szeghalom 112 Sebes-Körös Foki-híd 100 Sebes-Körös Körösladány 100 Fekete-Körös Remete 76 Fehér-Körös Gyula 43 Kettős-Körös Békés 76 Hármas-Körös Gyoma 45 A Hármas-Körös vízhozama Gyománál LNQ = 1700 m'/s A Berettyó szabályozásáról és árvizeiről Azért, hogy közérthetőbbé váljon, mekkora veszélyt hordoz(ott) magában egy feltételezett jobb parti töltésszakadás, ismerni kell, hogy az idők folyamán mit értelmeztünk a Berettyó szóhasználattal (a folyót, a vízgyűjtőt illetően). Amit ma a Berettyó síkvidéki vízgyűjtőjének nevezünk, az korábban magába foglalta a Hortobágyot, Nagykunságot, a Nagy-Sárrétet, a KisSárrét szűken vett részét. S a szabályozás mind a folyót, mind a vízgyűjtőt lényegesen megváltoztatta. Lényegesen, mert a XIX. század vízszabályozásának hatására egyetlen folyónk sem változott annyit, mint a Berettyó. Itt a folyószabályozás nem csak a kanyarulatok átvágását, az árvédelmi töltések kiépítését jelentette, hanem a szó igaz értelmében az ember „átszabta" a folyót, s vele megváltoztatta a vízgyűjtőjét, a vizek járását. Ezért volt az, hogy a Körös-völgyben a szabályozással kapcsolatban a legtöbb vitás nézet a Berettyónál és Sebes-Körösnél akadt, amiért a végrehajtás befejeződési szakasza kicsit későbbre is tolódott. Adódott talán abból is, hogy a Huszár Mátyás-féle szabályozási tervjavaslat megelőzte Vásárhelyi Pál Tisza-szabályozási tervét, s még nem voltak kiforrott nézetek.) Ennek ellenére itt érvényesült legjobban az a szemlélet, hogy a folyó szemközti töltései lehetőleg párhuzamosak legyenek egymással és a folyóval. „Itt a középés nagyvízi szabályozás a Tisza-völgy legsikerültebb alkotása". (írja Vázsonyi Adám mérnök.) A Berettyót a Körös-völgy legcsendesebb folyójaként említi a szakirodalom. Ugyanakkor árhullámainak hevessége igen nagy. A berettyóújfalui mércére vonatkoztatva mértékadó áradási intenzitása esetenként 20-30 cm/őra. A Berettyó árvizeiről részletes leírás 1816-ig nem készült, de feljegyzésekből (Varga János „igazgató vízmérő", 1829) említésre méltó árvizek voltak az 1746.,