Hidrológiai Közlöny 2007 (87. évfolyam)

1. szám - Urbancsek János: Az alföldi artézi kutak fajlagos vízhozama és abból levonható vízföldtani és ősföldrajzi következtetések. (1960-ban írt cikkének kivonatos utánközlése)

URBANCSEK J.: Tanulmány 1960-ból 61 Hogyha figyelembe vesszük az 50-100 m mélységi közben lerakódott porózus üledékekre telepített artézi kutak fajlagos vízhozamát, határozottan elkülöníthetők olyan területek, amelyeken az ősi folyók medrei kanyarogtak, és elhatárolhatók olyan részek, amelyek csak árterek voltak: Ismeretesek olyan kiterjedt vidékek is, ahol folyóvizektől nem járt tavi üledékek halmozódtak fel. Ezek az üledékek a süllyedék területeken a Riss-Würm interglaciálisban és az azt követő felső pleisztocénben lerakódott képződmények. A magasan maradt pannontáblák vidékén azonban a fenti mélységi közben középső pleisztocén üledékekkel is számolni kell. így a vizsgálat tárgyát képező 50-100 m mélységi lerakódott porózus üledékek elsősorban a Riss-Würm interglaciálisban és a Würm glaciálisban élő folyók medrének futás-irányát jelölik ki. A fentiek figyelembevételével az artézi kutak fajlagos vízhozama alapján elkészítettük az Alföld területén a felső pleisztocénben uralkodó folyók ősföldrajzi térképét (4. ábra). Mivel a folyók erózióbázisa mindig a legmélyebbre süllyedt terület, ezért az alföldi folyók futásirányát is azok a részmedence-süllyedések határozták meg, amelyek az Alföld különböző területén más és más A levantei és pleisztocén korszakban az Alföldön négy süllyedékterület keletkezett, amelyek egymáshoz viszonyítva különböző mértékben zökkentek le: a dunai tektonikus árok, a Zagyva, a Sajó és a Körösök süllyedékterülete. Ezek közül a Körösök vidéke kivételével a többi három terület a felső pleisztocénig teljesen feltöltődött. Üledékgyüjtő szerepüket a Körös süllyedékterülete vette át, amely további lassú süllyedésével maga felé térítette a Duna kivételével az összes többi alföldi folyót. A felső-pleisztocénig a peremi süllyedékek - a Körösök területe kivételével - sorra mind feltöltődtek, és ekkor lényeges változás állt be a Tiszántúl és az Eszak-Alföld ősföldrajzában Ekkor vált a Körösök vidéke a Tiszántúl erózióbázisává. Ebben az időben az Alföld fő folyója a Sajó, amely szerkezeti vonalakat követve folyik át a Hajdúságon, majd a Hármas-Körös mai medrének irányában elérte a mai Tisza vonalát, és ott a dunai szerkezeti árok mélyvonalát követve dél felé haladt. Jobb partján felvette a Zagyvát, Tárnát és az Eger patakot, amelyek, miután feltöltötték az északi peremi süllyedéket, eróziós mederrel folytak át az Alföld közepén magasan maradt nagykunsági pannon-táblán. A Sajóba K-felől a Szerencsi patak, valamint a Bodrog, Latorca és a Borzsa ömlött, amely utóbbi három folyó a nyírségi és részben a hajdúsági pannontábla pleisztocén feltöltésében vett részt. A Tiszántúl másik nagy folyója, az Ér, az ősi Tisza, Szamos és Krszna vizét szállította a Körösök súllyedékterületére a mai Ér és Berettyó vonalában, majd a Körösökkel egyesülve beömlött a Sajóba. A Körösök a mai medrük futásirányát követték, azonban bővebb vizű folyók voltak, mivel a Fehér-Körös D-felől felvette a Maros törmelékkúpjának É-i szárnyán szerteágazó ősi Marosnak a körösi süllyedékterület felé tartó több ágát. A Maros, miután Lippánál az Alföld területére ért, széles törmelékkúpot épített ki, amelynek É-i szárnya a Körösök süllyedékterülete, D-i szárnya pedig a dunai tektonikus árok felé lejtett. Ennek megfelelően vizét részben a Fehér-Körös gyűjtötte össze, részben pedig a dunai mélyvonalba folyt le. Az Alföld folyórendszerének felső pleisztocén-kori állapota az ó-holocénban ismét megváltozott. Ekkor süllyedt meg a Szernye-mocsár, Ecsedi-láp, Bodrogköz, Taktaköz és a Jászság É-i része. Ezek a mélyedések az ősi Tisza újabb erózióbázisai lettek, és ezeknek a süllyedéseknek megfelelően alakult ki a Tisza vízrendszere. A Körösök süllyedékterülete a korábban oda torkolló folyók nagy részét elvesztette, mert az előbb ismertetett mélyedésekben kialakult új tiszai mélyvonal lett a peremi folyók új vízgyűjtője. A Szerző egyik korábbi dolgozatában (1959) rámutatott, hogy az ősi folyók irányát nyomon lehet követni az Alföld egyes területein (Duna-Tisza köz, Nyírség) a rétegvizek vasasságának figyelembevételével is. Az artézi kutak vizének réteg-eredetű vasassága ott a legnagyobb, ahol a lemélyített fúrással valamely eltemetett folyó medrének durvaszemü hordalékát tárták fel. Ha összehasonlítjuk a rétegvizek vasasságát és fajlagos vízhozamát feltüntető térképeket, azonnal szembetűnik, hogy a két térképről megrajzolható ősi folyórendszerek egymással azonosak. így mind a két módszer egymást kiegészítve alkalmasnak bizonyul a régen eltemetett folyómedrek felkutatására. Az artézi kutak fajlagos vízhozam-adata, s a kitermelt víz vegyvizsgálata mellett célszerű lenne a felderített mederszakaszok homok-anyagát ásványtanilag is megvizsgálni, hogy ezzel a módszerrel is azonosítani lehessen az üledékek származási és lerakodási helyét. Minthogy az Alföld fiatalkorú üledékei folyóvízi hordalékok, ezért az eltemetett folyómedrek felkutatásával a gyakorlati vízfeltárás is eredményesebbé tehető. Az alföldi vízkutatás pedig akkor lesz a leggazdaságosabb, ha egy új artézi kút fúrása alkalmával a fúrás helyét és annak mélységét - az eddigi adatok tudományos feldolgozásával - úgy meg lehet adni, hogy a kút, mint műszaki létesítmény rendeltetési céljának legjobban megfeleljen, és fajlagos vízhozama minél nagyobb legyen. (Az eredeti cikk rövidítéseit és a jelen szövegben látható kiemeléseket készítette: Vágás Ish'án, a Hidrológiai Közlöny főszerkesztője).