Hidrológiai Közlöny 2007 (87. évfolyam)
1. szám - Megemlékezés: - Dr. Urbancsek János (1919–2006). Búcsú dr. Urbancsek Jánostól (Dobos Irma)
58 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2007. 87. ÉVF. 1. SZ. Nagy előnyt jelentett, hogy a vízföldtani kérdések mellett tudott foglalkozni a kútkiképzés műszaki problémáival is, így elsősorban a vízadó rétegek megnyitásának korszerű megoldásával. Munkásságának lényegét elsősorban a mélységi víztárolók térbeli helyzetének, azok egymással való összefüggésének kutatása képezte, és ennek eredménye több dolgozatban és két monográfiában jelent meg. Ide kell sorolni azt a több mint 300 vízföldtani szelvényt, amely a negyedidőszaki üledékek földtani helyzetét tünteti fel. Összefoglaló és értékelő monográfiája eközben Szolnok megye vízföldtana és vízellátása c. munkája jelent meg, amely ugyancsak úttörő volt. Az első két kötet kataszter megjelenése után már 1963-ban a Magyar Hidrológiai Társaság elismerése jeléül a Bogdánfy Emlékéremmel tüntette ki, 1969-ben pedig az Országos Vízügyi Hivataltól a Vízgazdálkodás Kiváló Dolgozója kitüntetést kapta meg. 1968-ban ismét átszervezés következtében mind a szakvéleményezés, mind az anyagfeldolgozás és dokumentálás a Vízkészletgazdálkodási Központhoz került, a hol a Vízföldtani Felügyelet vezetőjeként dolgozott, majd 1981 -tői ismételten megkapta a főgeológusi címet, s így ment el nyugdíjba 1983-ban. Megkapta még a Munka Érdemrend ezüst fokozatát, a Magyar Hidrológiai Társaságtól a kimagasló Vásárhelyi Pál-díjat (1983), a Magyarhoni Földtani Társulattól a Pro Geologia Applicata (1986) kitüntetést, s legutoljára, 2004-ben a Felszín Alatti Vizekért alapítványtól az Ezüstpohár Díjai. Munkásságának elismerését jelentette az is, hogy a Miskolci Műszaki Egyetemen öt évig, mint meghívott előadó Magyarország vízföldtanát oktatta. Kitüntetései egyértelműen bizonyítják azt a szakmai megbecsülést, amelyet egész életében kiérdemelt. Nem véletlen, hogy olyan két fiúgyermeket nevelt, akik mind hazai, mind nemzetközi elismerésben részesültek, akik ugyan nem a hazai föld ápolását és kutatását, hanem az ember gyógyítását, a jövő nemzedék egészségét tűzték ki célul, mint nőgyógyászok. Ebben a munkában nagy része volt annak a hűséges, mindvégig kitartó, nagy szakmai felkészültséggel rendelkező feleségnek is, aki évtizedeken keresztül a jövő nemzedékét oktatta és nevelte az ország boldogulásáért. Utolsó munkáját szeretett és tisztelt egykori profeszszora emlékének szentelte nekrológja megírásával, aki elindította azon a nehéz, de mégis nagyon szép, lelket és szellemet felemelő geológusi és hidrogeológusi pályán. A tisztesség, a becsületesség megtestesítője volt, aki méltán beírta nevét a magyar geológia és hidrogeológia nagyjai közé. Ilyen nagy embertől veszünk most búcsút, akinek csak köszönet jár azért az áldozatos, nagyszerű munkáért, amit értünk és a magyarság jövőért tett. Kedves, szeretett barátunk most már nyugodtan megpihenhet a nagy műve befejezése után. Nyugodjék békében! Dr. Urbancsek János nyomtatásban megjelent munkái 1955: A Hortobágy földtani képződményei. -A Magyar Állami Földtani Intézet Évi Jelentése 1953-ról (2), pp. 465-468. 1955: A Nyírség délkeleti része. - A Magyar Állami Földtani Intézet Evi Jelentése 1953-ról (2), pp. 471-478. 1955: Berettyójfalu környékének földtani leírása. - A Magyar Állami Földtani Intézet Évi Jelentése 1953-ról (2), pp. 455-462. 1959: Az alföldi artézi vizek vasassága és keménysége. - Hidrológiai Közlöny, (5). pp. 365-374. 1960: Az alföldi artézi kutak fajlagos vízhozama és abból levonható vízföldtani és ősföldrajzi következtetések. - Hidrológiai Közlöny 40 (5), pp. 398-403. 1961: Szolnok megye vízföldtana és vízellátása. - Szolnok Megyei Tanács, Szolnok. 213 p. 1962: Debrecen város vízellátásának vízföldtani lehetőségei. - Hidrológiai Tájékoztató, 1962. augusztus, pp. 20-23. 1963: A földtani felépítés és a rétegnyomás közötti összefüggés az Alföldön. - Hidrológiai Közlöny,(3). pp. 205-218. 1963: Jánoshalma környékének földtaa és felszínalaktana. - Földrajzi Értesítő 12 (1), pp. 1-34. (szerk.) 1963: Magyarország mélyfúrású kútjainak katasztere I. - Országos Vízügyi Főigazgatóság kiadása. Budapest, 366 p. (szerk.) 1963: Magyarország mélyfúrású kútjainak katasztere, II. - Országos Vízügyi Főigazgatóság kiadása, 700 p. 1963: Pliocén és pleisztocén üledékek földtani szintezésének újabb lehetőségei a vízföldtani kutatásban. - Hidrológiai Közlöny, (5), pp. 392-400. 1965: Tízéves az OVIFUV vízföldtani szolgálata. - Hidrológiai Tájékoztató, (1). pp. 10-12. 1965: Tíz éves a vízföldtani szolgálat. - Hidr. Közlöny, (2). pp. 69-70. 1965: A Nyírség, a Bodrogköz és a Rétköz, valamint a Bereg-Szatmári síkság vízföldtani kutatásban.- Földrajzi Értesítő (14), pp. 421 -443. 1965: Az Alföld negyedkori földtani képződményeinek mélyszerkezete. - Hidrológiai Közlöny (3), pp. 111-124. 1966: A pálcavázas- és szitaszövetes szűrő alkalmazásának gazdaságossági jelentősége a hazai rétegvízfeltárásban. - Hidrológiai Közlöny (9), pp. 421-426. 1966: A Nagykunság, Jászság és Tiszazug, valamint a környező területek vízföldtani adottságai. - A Magyar Állami Földtani Intézet Évi Jelentése 1964-ről, pp. 560-578. 1966: Szeged város vízföldtana és mélységi vízkészlete. - Hidrológiai Tájékoztató, június, pp. 121- 126. .(szerk.) 1966: Magyarország mélyfúrású kútjainak katasztere III. - Országos Vízügyi Főigazgatóság kiadása, Budapest, 368 p. 1966: A pálcavázas- és szitaszövetes szűrő alkalmazásának gazdaságossági jelentősége a hazai rétegvíz feltárásban. — Hidrológiai Közlöny ,(9). pp. 421 -426. 1967: Geotermikus energiatermelés lehetősége az Alföldön. - Hidrológiai Tájékoztató, május,, pp. 77-79. (szerk.) 1972: Magyarország mélyfúrású kútjainak katasztere IV. - Országos Vízügyi Főigazgatóság kiadása. Budapest. 309 p. (szerk.) 1973: Magyarország rétegvíztárolói. - Hidrológiai Közlöny 53 (4), pp. 180-186. (szerk.) 1973: Magyarország mélyfúrású kútjainak katasztere V. - Vízkészletgazdálkodási Központ kiadása, Budapest, 612 p. (szerk.) 1975: Magyarország mélyfúrású kútjainak katasztere VI. - Vízkészletgazdálkodási Központ kiadása, Budapest, 536 p. (szerk.): 1977: Magyarország mélyfúrású kútjainak katasztere VII. Vízgazdálkodási Intézet kiadása, Budapest, 546 p. (szerk.) 1978: Magyarország mélyfúrású kútjainak katasztere VIII. Vízgazdálkodási Intézet kiadása, Budapest, 548 p. (szerk.) 1980: Magyarország mélyfúrású kútjainak katasztere IX. - Vízgazdálkodási Intézet kiadása, Budapest, 800 p. 1981: A negyedkori üledékek vastagsága- (In Rónai A.: Az Alföld földtani atlasza. Békéscsaba). 16. térképlap.- A Magyar Állami Földtani Intézet kiadványa. (szerk.) 1981: Magyarország mélyfúrású kútjainak katasztere X. Az 1978-tól 1980-ig létesített kutakról. - Vízgazdálkodási Intézet kiadása, Budapest, 798 p. 1986: Dr. Ferenczi István emlékezete.- Földtani Közlöny, (1), pp. 7578. Összeállította: Dr. Dobos Irma