Hidrológiai Közlöny 2007 (87. évfolyam)
5. szám - Fiala Károly–Sipos György–Kiss Tímea–Lázár Miklós: Morfológiai változások és a vízvezető képesség a Tisza algyői és a Maros makói szelvényében a 2000. évi árvíz kapcsán
38 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2007. 87. ÉVF. 5. SZ. az inflexiós szelvényekre jellemzően a meder közepén található. A Maros makói szelvénye a 24,6 fkm-nél helyezkedik el, egy átmetszésekkel kialakított igen hosszú egyenes szakasz felső végéhez közel (1B. ábra). Az átlagszelvény szélessége 112 m, átlagmélysége 4,8 m. Mindkét parthoz közel mélyedés, a szelvény közepén pedig kiemelkedés figyelhető meg, ami a sodorvonal időnkénti áttevődésére, esetenként megoszlására utal. A két szelvényben a vízhozam meghatározásokhoz kapcsolódóan az ATIKÖVIZIG 1988 óta végez mélységméréseket. A mérések az algyői szelvényben a hídról 5 méterenként felvett függélyekben, míg Makónál kábeldarus módszerrel 2 méterenként történnek. Algyőn a szelvény kezdőpontja a bal oldali hídfő vízoldali pereme, Makónál pedig a kábeldaru jobb parti oszlopa, így a különböző időpontokban felvett szelvények mindkét helyen összevethetők. A felméréseket általában havi rendszerességgel, árvizek és egyes kisvizes helyzetek esetében akár napi rendszerességgel végzik el. 195 tV'rp É í a szelvényfelvéteí helye 1. ábra: A vizsgált szelvények elhelyezkei 3. Módszerek A vízhozam meghatározás során a mélységmérés hibáit felülvizsgálják, a sodronykötél függőlegestől való eltérést korrigálják. A redukció mértékét a szelvényfelvétel során mért leeresztett kötélhossz, a vízmélység, a vízszintig mért távolság és a sodronykötél függőlegessel bezárt szöge határozza meg. Az így előállított adatbázis homogénnek tekinthető. A kiválasztott 2000-es árvíz idején az algyői és a makói szelvényben 35, illetve 28 alkalommal történt szelvényfelvétel. A morfológiai változások nyomon követéséhez mindkét állomás esetében szükség volt egy-egy viszonyítási vízszint meghatározására. A viszonyítási szinteket egy jól definiálható és morfológiai szempontból is fontos hidrológiai helyzethez, a mederkitöltő vízálláshoz kötöttük. Ezáltal a két mérési szelvény relatív változásai összehasonlíthatóvá váltak. Mederkitöltő vízállásnak az eltérő magasságú part-élek között húzott felező szintet tekintettük. Az algyői szelvényben ennek folytán a 610 cm-es (80,10 mBf., Q = 2020 m 3/s), a makói szelvényben pedig a 310 cm-es (82,6 mBf. Q = 850 m l/s) vízállás szintjét jelöltük ki viszonyítási szintként. A szelvények morfológiai összehasonlításakor azok átlagmélységét [d á ti], maximális mélységét [d ma x], területét [A] és érdességi indexét [r] határoztuk meg. Erdesség alatt a mederfenék formai változatosságát értjük, megae Algyö (A), illetve Makó térségében (B) dásához az egymást követő pontok mélységértékeinek [d] különbségét alkalmaztuk az alábbi képlet alapján: >- = t\d,-d l+ l\ i=0 Ez az érdesség mutató nem áll kapcsolatban a fenékhordalék szemcseösszetételével kapcsolatban álló érdességgel, amelyet a hazai szakirodalom hidraulikai simaságnak nevez (Starosolszky 1970, Fehér et al. 1986), pusztán morfológiai szempontból értékeli a medret, és ilyen értelemben a mélységgel arányos „forma érdességgel" (Nikora et al. 1998, Millar 1999) mutat elvi rokonságot, de nem azonosságot. A morfológiai paraméterek alakulását a vizsgálatok során egyrészt a fajlagos munkavégző-képesség, másrészt a vízállás változásával vetettük össze. Előbbi segítségével a jellemezhetővé, és összehasonlíthatóvá vált a két szelvényben a vízfolyások energia állapota. Utóbbi azonban folyamatosabb adatsort biztosított, és lehetővé tette az egyes hidrológiai helyzetek (felszálló ág, tetőzés, leszálló ág) időbeli elkülönítését. A meder egységnyi felületére jutó munkavégző-képességet [o] az alábbi képlet alapján adtuk meg (Graf és Altinakar 1998): cű = Q.s.g.p/w ahol [Q] a vízhozam, [s] a vízfelszín esése, [g] a gravitációs gyorsulás, [p] a közeg sűrűsége, [w] a víztükör szélessége.