Hidrológiai Közlöny 2007 (87. évfolyam)

3. szám - Vadadi-Fülöp Csaba–Mészáros Gergely: A Ráckevei-Soroksári Dunával kapcsolatos zooplankton és makrogerinctelen kutatások áttekintése

^ADAD^jÜLÖj^s^^Mészáros^^^^íáckeve 6! Bothár 1973-as munkájában részletesen elemzi három mintavételi helyről (Soroksár, Dunaharaszti, Ráckeve), kétheti rendszerességgel, egy éven át gyűjtött plankton mintáit. Mindhárom mintavételi helyen két abundanciamaximumot figyelt meg: május vége-június eleje, illetve augusztus vége-szeptember. Megállapítja, hogy a felső szakasz (Dunaharaszti és Soroksár) faunája hasonló, alacsony egyedszámokkal jellemezhető, míg az alsó szakasz mind egyedszámban, mind pedig fajszámban felülmúlja azt (az egyedszám 30-szorosára emelkedett). Ezt a különbséget a felső szakasz szennyeződésével magyarázza. A Copepoda-és Cladocera közösség összetételének időbeli változásairól részletesen ír. Értékelése szerint a Cladocera és Copepoda állományban minőségileg és mennyiségileg is kimutatható különbség van. A vizsgálat ideje alatt 38 ágascsápú és 14 evezőslábú rákfaj előfordulását jegyezte fel. Gulyás és Tyahun (1974) szintén az RSD kisrák faunáját vizsgálta. A részletes felmérések 1970 májusa és októbere között zajlottak a 4 helyszínről (Szigethalom, Ráckeve, Dömsöd, Tass) származó vízminták elemzésével. Szerzők a hínárvegetáció élővilágát tanulmányozták mennyiségi és minőségi tulajdonságokat vizsgálva. Értékelték továbbá a szaprobitást is. 28 Cladocera, 12 Copepoda és 2 Ostracoda fajt azonosítottak be a mintákból. Bothár (1973) megfigyeléseihez hasonlóan az abundancia és a fajszám növekedését tapasztalták az alsó szakasz felé haladva. Az Entomostraca fauna minőségi és menynyiségi változása az egész szakaszon azonos volt. Győrbíró (1974) diplomamunkájában jelentős rész az ágascsápú rákok felmérésével foglalkozik. Ez a vizsgálat sorozat négy helyszínen - Soroksár, Szigethalom, Ráckeve és Makád - történt és július elejétől szeptember közepéig tartott, eredményeit összehasonlította a BerinkeyFarkas (1956) által végzett vizsgálatokkal. Győrbíró megfigyelése szerint a plankton mennyisége a soroksári és a szigethalmi mintákban a felmérés időtartama alatt állandóan csökkent, míg Ráckevén egy kezdeti lassú, majd robbanásszerű növekedést követően hirtelen viszszaesett. Rendkívül érdekes, hogy az ő értékelése szerint az ágascsápú rákok csak kis százalékban fordulnak elő, vagy teljesen hiányoznak. Tyahun (1972, 1977) közöl Copepoda, Cladocera és Ostracoda adatokat a RSD középső és alsó szakaszáról. A fajlista mellett évszakos dinamikájukról is szól, amennyiben a Copepodák a hínárosok első benépesítői között szerepelnek, tavaszi és őszi abundancia-maximummal jellemezhetőek, a Cladocerák később jelennek meg, és ősszel vannak jelen legnagyobb számban, az Ostracodák augusztus és szeptember hónapokban akár a százezres nagyságrendet is elérhetik. Bothár és Kiss (1984) fito- és Zooplankton vizsgálatokat végzett 1983-ban Ráckevénél, kétheti gyakoriságú mintavétellel. Kevesebb fajt találtak, mint Bothár 19707l-es vizsgálatában, új fajok sem kerültek elő. A korábban domináns euplanktonikus Bosmina longirostris (O. F. Müller, 1785) csak ritkán fordult elő, csakúgy mint a többi korábban jellemző Cladocera-faj. Összegzésként arra a következtetésre jutnak, hogy az 1970-7l-es mezoeutróf, eutróf állapothoz képest a RSD elérte az eu-politróf állapotot. Gulyás (1997) a Duna főága mellett a RSD Rotatoriaés Crustacea planktonját is vizsgálta egy éven át. Legnagyobb faj- és egyedszámmal a Rotatoriák voltak képviselve. Az RSD kezdeti szakaszán a biomassza és a fajösszetétel a főághoz hasonlóan alakult, míg 20-25 km-rel lejjebb már jelentősen nőtt a biomassza értéke. Az alsó szakaszon már a politróf állóvízre jellemző biomassza értékek voltak mérhetőek. Just et al. (1998) tanulmányukban a német és magyar vízminőség-mérési módszerek összhangba hozásával és összehasonlításával foglalkoztak. Ennek részeként fizikai-kémiai, mikrobiológiai és faunisztikai vizsgálatokat végeztek a Dunán és a Ráckevei-Soroksári Dunán. A fauna-adatok kiértékelését a német szabványmódszer (DIN 38410) és Csányi módszere (nem publikált) szerint hajtották végre. A Ráckevei-Soroksári Dunán 5 mintavételi helyet jelöltek ki (Kvassay-zsilip után, Dunaharaszti, Majosháza, Ráckeve, Dömsöd). A legnagyobb Zooplankton biomasszát Ráckevénél mérték júniusban. Legtöbb fajjal a Rotatoriák voltak képviselve a mintákban, 13 Zooplankton faj csak a RSD-ból került elő. A főág és a RSD fajösszetételében tapasztalható eltéréseket az áramlási sebesség különbözőségével magyarázzák (a RSD alsó szakasza állóvíz jellegű). A Vízügyi Közleményekben (2002) jelent meg Gulyás Pál rendkívül érdekes publikációja „A Rotatoria és Crustacea plankton minőségi és mennyiségi vizsgálata a Dunán" címmel. A kutatásban tíz tudós vett részt, akik célul tűzték ki, hogy a Duna hossz-szelvényét vizsgálják, nem kevesebb, mint 2581 kilométeren át, Neu-Ulm és Tulcea között. A figyelemre méltó munkában számos új eredményt közöl a szerző. A Ráckevei-Soroksári Duna nagy egyedszámmal és kis fajszámmal volt jellemezhető, politróf vizekre jellemző Rotatoria és Crustacea fajok jelenléte meghatározó volt. Erről a kutatásról angol nyelven is megjelent egy összefoglaló jelentés „Joint Danube Survey - Technical report of the International Commission for the Protection of the Danube River" címmel (Literáthy et al., 2002). A makrogerinctelen vizsgálatok áttekintése Először röviden áttekintjük a populáció-dinamikai, ökológiai kutatások eredményeit, ezután ismertetjük a faunisztikai témájú leírásokat. Tyahun (1972, 1977) a RSD mezofaunájának populáció-dinamikai leírását adja. Megállapítja, hogy a fajösszetételt és az egyedszámbeli változásokat elsősorban a térbeli inhomogenitás és csak másodsorban a makrovegetáció adottságai befolyásolják. A déli szakasz nagyobb fajgazdagságát Bothárhoz (1973) hasonlóan részben a felső szakasz szennyezettségével indokolja. Az Oligochaeta és Chironomida taxonok dominanciájával jellemzi a RSD-át. Varga és Csányi (1997) vízicsiga-fajok elterjedésével foglalkozó munkájukban kifejtik, hogy folyóink élővilágával kapcsolatban csekélyek az ismereteink, és a meglévő törzshálózati vízminőségi adatbázis, szinte csak azoknak a vízmintáknak a kémiai tulajdonságait taglalja, amit a Környezetvédelmi Felügyelőség rendszeresen gyűjt. Just et al. (1998) a már említett vízminőségi vizsgálat részeként a makrozoobentoszt is felmérte, 25 taxon kizá-