Hidrológiai Közlöny 2007 (87. évfolyam)

3. szám - Vágás István: Második honfoglalásunk: a Tisza-völgy szabályozása

vÁGÁSJ^^ásodü^ionlogl^ 33 általában az átvágások, mederszabályozások alulról-felfelé haladása, de a Tiszánál az a legfontosabb, ha a munkákat több ponton a lehető leghamarább megkezdik, és el is végzik, hogy a lehető legkisebb idő alatt a legnagyobb hasznot lehessen nyerni, általánosan az országra nézve. Ugyanezt mondta értelemszerűen a töltések építési sorrendjére is. 1847. március 21-én ugyanaz a Tiszavölgyi Társulat ülése fogadta el Paleocapa javaslatait, amelyik kb. egy évvel azelőtt Vásárhelyi nézeteit tartotta elfogadandónak. De, ez okozott csak igazán új felszólalásokat és követeléseket!. A Tokaj feletti érdekeltségek ragaszkodtak az átvágásokhoz, hogy ezekkel vizenyős területeinknek is lefolyást nyithassanak. A Bács-megyeiek számára a széles töltésköz értékes földeket vett volna el, s az így még jobban leszűkült mentett területért túl nagy kár lett volna a költséges töltésezés. A velük szemben lakó torontáliak egyébként is készen voltak már az akkor a szűk töltésezés elveinek megfelelő létesítményeikkel. A társulati választmány ezek után kénytelen volt olyan kompromisszumra, amely a részletkérdésekben további helyszíni tárgyalásokat és változási lehetőségeket helyezett kilátásba. Herrich Károly 1879-ben nem úgy értékelte ezt a társulati határozatot, mintha Vásárhelyi elveit megtagadták volna, s helyettük Paleocapáét fogadták volna el. Idézi a központi választmány egykorú jelentését: „Mi sajátképp a Tiszavölgy birtokosainak fő érdeke? Mi az első szükség? Természetesen nem egyéb, mint azon roppant, majd 200 négyzetmérföldnyi tér megmentése az árvizek rongálásaitól. Mely úton érhető el ez? -volt az egyszerű kérdés. Tán csupa átvágások által? - Nem, felel a tudomány. Vagy csupa csatornázás által? - Nem, felelte a technika. Töltések által? - Bizonyosan, mert ez a világkezdet óta máig a legbiztosabb védőeszköz. Tehát ne legyenek átvágásaink és csatornáink? Sőt inkább, csak helyes sorozatban. Első cél a roppant ártér kiszárítása, ez pedig csak töltések által történik legegyszerűbben, leghamarabb és legolcsóbban. Töltéseknek az átvágások és csatornák mellett is készülni kell, s azért a töltésezés: a szabályozás alfája. De ne véljék az érdekeltek, hogy ezen elv egész makacs szigorral állított volna fel akármelyik tervező által, sőt a folyóknak kijavítása hol kívántatik, töltések és átvágások egyesült használatával javasoltatik. És ez az, miben némi különbség létezik Paleocapa Péter és néhai Vásárhelyi Pál tervei között, kik mindketten átvágásokon és töltéseken javasolják kezdeni a szabályozás munkáját azon eltéréssel, hogy az utolsó átvágások sikerére helyezi a fősúlyt, és ezért 101 (helyesen: 102) átmetszést, az első pedig a töltésekre, s ezért csak 15 (helyesen mindösszesen: 21) átvágást ajánl, átengedvén a többieknek megtételét akkora, midőn a töltések közé korlátolt folyó első teljesebb munkálkodásaiban biztosabb útmutatást adand az átvágások pontjaira nézve. Herrich Károly az idézetekből megállapította: „Azok, akik azt képzelik, hogy Vásárhelyi terve megbukott s Paleocapa terve lett már kezdetben vakon kitűzve, nem tudják, mi történt, mivel már 1846-ban részint megkezdődtek Tokaj felett az átvágási munkálatok, részint pedig az előmunkálatok folyamatban voltak". Valóban 1846. augusztus 27-én a Tiszadob-Tiszaszederkény átvágással ünnepélyesen megindították a szabályozási munkákat Paleocapa helyeslése mellett. Időközben más pontokon is megkezdték a szabályozást - csak azokon nem tartottak ünnepségeket. A kezdés pénzügyi megalapozása négy földbirtokos és Debrecen város előlegeiből történt meg. A só-alapból és az állampénztárból származó kevés pénz a munkaeszközök beszerzésére és a műszaki előmunkálatokra kellett. Eljött 1848, és a szabályozási munkákat háttérbe szorította a társadalmi átalakulás és a szabadságharc. Kezdetben ugyan reményt keltőnek tűnt, hogy Széchenyi lett az első felelős magyar minisztérium közlekedésügyi minisztere, de a bekövetkezett harci események túlhaladták a békés tervezéseket. Összeomlottnak látszott 1849. után minden, ami addig történt. Az építés A szabadságharc leverése után a Tiszavölgy szabályozásának folytatását, függő ügyeit is ugyanúgy oldották meg, mint az ország igazgatását: központi utasításokkal. 1850. június 16-án császári nyílt parancs helyezte hatályon kívül a Tiszavölgyi Társulat önkormányzatát, s az ügyeket háromtagú Központi Bizottság kezébe adta. Egyúttal a költségvetésből meghatározott pénzösszeget is biztosított a munkálatokra. Állami költségvetésből fedezték a közérdekűnek nyilvánított hajózás érdekében állónak tekintett átvágási és mederrendezési munkákat, míg a töltések építését az érdekeltségi társulatok feladatának hagyták. A helyi érdekeltségek addig megalakított társulatait meghagyták, bár 1846-ban még a társulatok azaz az érdekeltek dönthettek, mire használják az állami pénzt, 1850 után az osztrák kormány vette kézbe az érdekeltségek pénzén végzett munkák irányítását is. A háromtagú Központi Bizottságból, majd a későbbi alakulatokból számunkra Herrlch Károly vízimérnök (18181888) neve a legfontosabb. Hivatali tisztének elnevezése ugyan később néhányszor megváltozott, de 1850 és 1879 között - függetlenül attól, hogy abszolút, provizóriumi, vagy alkotmányos kormányzat volt-e az országban - ő volt a Tisza-völgy szabályozási munkáinak legfőbb műszaki vezetője, az építések, de mondhatjuk úgy is, az ország vízügyeinek "első embere". A Központi Bizottság kerületi hivatalokon keresztül érvényesítette irányítását. Nyolc (később kilenc) kerületi hivatalt szerveztek, amely a Tisza-völgy egy-egy vízügyileg is összefüggő részegységét, annak társulatait foglalta magába, területileg is egyezően a még Széchenyi idején létre hozott vízszerkezetek működési körzetével. Egyes történészek Herrich Károly csaknem három évtizedes működését - szembe állítva Széchenyivel, és Vásárhelyivel - negatívnak tüntetik fel, őt magát a Bach-rendszer kiszolgálójának. Ez az értékelés formális, hiszen Herrich nem közigazgatási, hanem műszaki feladatot lát el. Ez pedig a magyarság érdekében, a gazdasági haladás és fellendülés érdekében állott. Herrich működését a teljes mű elkészültén és sikerén kell lemérnünk, hiszen akármilyen okból is került viszonylag fiatalon, 32 éves korában posztjára, legfőbb vezetői szinten ő vitte végig a munkák legdöntőbb részét, kétes esetekben az övé volt a végső műszaki döntés, és az építés során felbukkanó nehézségek eseti megoldása is csak őrá várt. Idézzük most őt magát 1879-ből: "(1846-ban) megkezdettek a munkálatok több irányban mondott (Vásár-