Hidrológiai Közlöny 2006 (86. évfolyam)

1. szám - Konecsny Károly: A hóviszonyok jellemzői és vízjárás befolyásoló hatása a Felső-Tiszán

K.ONECSNY K.: A hóviszonyok jellemzői a Felső-Tiszán 59 eloszlás, hiszen akkor a hazai vízgyüjtörészen is jelentős volt a hóvízkészlet. A 2005. március 15-i maximum időpontjában, az alacsonyabb vízgyűjtőrészeken már csak helyenként volt foltok formájában hó. | 4000[ 3500 3000L 2500 2000 1500 1000 500 0 <o E o o o IS 48 N > 0 1 22. ábra. Az ötnaponkénti mérések alapján számított hóvízkészletek alakulása a Tisza Bodrog torkolat feletti vízgyűjtőjén 2002-2005 években 9. táblázat. A 2005 évi hófelhalmozódás jellemzői a Felső-Tiszán és mellékfolyóin 2005-ben Dátum Mért Tisza Túr Szamos KraszFetiTisza Elemek* TiszaGarCsenna köBodrogbecs bolc ger Agerdő vizig tork. felett Jan. 15. Hóvastagság 19 4 9 2 0,5 Jan. 15. Hó-vlzegyen. 33 7 22 3 1 Jan. 15. Térfogatsúly 0,17 0,17 0,24 0,15 0,20 Jan. 15. Hó-vizkészlet 320 8,5 355 6,3 5,2 740 Febr. 15. Hóvastagság 45 27 53 19 16 Febr. 15. Hó-vizegyen. 101 64 78 42 41 Febr. 15. Térfogatsúly 0,22 0,24 0,15 0,22 0,26 Febr. 15. Hó-vizkészlet 980 73 1227 88 224 2740 Márc. 15. Hóvastagság 53 37 47 0,4 1 Márc. 15. Hó-vlzegyen. 138 97 114 1,2 5 Márc. 15. Térfogatsúly 0,26 0,26 0,24 0,30 0,50 Márc. 15. Hó-vizkészlet 1340 111 1794 2,5 27 3450 4.8. Olvadás A fokozatos olvadás és a párolgás (szublimáció) révén, a hazai vízgyüjtörészen márciusra a hőmennyiség általában lényegesen megcsappan, máskor még jelentős mennyiségben van jelen. A csapadékos teleket követő hirtelen olvadás veszedelmes áradást okozhat, különösen azért, mert amíg a nyári esők mindig kisebb gócokra korlátozódnak, a hóolvadás a vízgyűjtő területének nagy részén általános. Az erdei tisztás és a lombos erdőállományok kritikus területek a hóolvadás szempontjából, mert itt a legnagyobb napi hóolvadás elérheti a 20 mm-t is (Führer 1987). Az olvadás síkvidéken és különösen az urbanizált, beépített területeken gyorsan megy végbe. A hegyvidékeken viszont a nagyobb hőmennyiség, a magassági és domborzati mikroformák közötti nagy eltérések miatt hosszabb a folyamat. Itt az éjszakai lehűlés, fokozottabb mértékben, mint a síkvidéken megszakítja, és szakaszossá teszi az olvadás folyamatát. Gyors, folyamatos olvadás csak akkor következik be, ha a léghőmérséklet több napon keresztül éjszakánként is pozitívvá válik. A hó olvadás folyamatára jellemző az 1999. eseménysorozat. Február végén, március elején az egész területen szinte egyszerre kezdődő felmelegedés intenzív hóolvadást eredményezett. Ezt a március első napjaiban lehullott, önmagában nem jelentős mennyiségű eső is fokozta. Március 8-a táján kisebb lehűlés vette kezdetét, amely az alacsonyabban fekvő területeken lelassította, a magasabb részeken pedig megállította az olvadást. A hidegebb idő a hónap utolsó napjaiig tartott, amikor egy újabb, a korábbinál erősebb felmelegedés miatt, főleg a hegyekben még meglévő hókészletek is elolvadtak. A Felső-Tisza kárpátaljai vízgyűjtőjén a március eleji olvadás jóval kisebb intenzitású volt, az 10001200 m feletti területeken csak a március végi tavaszias napokban olvadt el a hó. A Szamos vízgyűjtő területének az alacsonyabb részein már február utolsó napjaiban megindult az olvadás, a március 2-i felmelegedés már csak mintegy 20 %-kal lecsökkent mennyiségű vízkészletet talált. Az ezt követő napokban 9-éig kb. 0.5 km

3-rel csökkent a hóban tárolt vízkészlet, az olvadás intenzitása tehát meghaladta a FelsőTisza vízgyűjtőjén jellemző értéket (Gauzer 2004). A meteorológiai viszonyok márciusi alakulásának legfontosabb eleme a hónap második és harmadik dekádjának nagy mértékű csapadékszegénysége. A Felső-Tiszán vízgyűjtőjén az átlagosnál 20-25 %-kal kevesebb csapadék hullott. A havi csapadék mennyiség 60-80 %-a a hónap első dekádjában hullott. A kialakult árhullám túlnyomórészt a hóolvadásből származott, az eső szerepe mindössze 10-15 %-ra tehető. 2005-ben a február közepi maximális hóvízkészlet bekövetkezési időpontját követően elkezdődött olvadás miatt fokozatosan csökkent főleg a sík- és dombvidéki hőmennyiség. Az újabb hegyvidéki havazások miatt azonban csak a második és összességében nagyobb márciusi maximumot követően vált visszafordíthatatlanná az olvadás, amely egészen április közepéig tartott. 5. A hóolvadásból kialakuló lefolyás A lefolyást befolyásoló téli sajátosságok, a hőmérséklet, talajviszonyok-talaj nedvességtartalma és a talajfagy; evapo-transzspiráció és hószublimáció, növényborítottság. A lefolyási hányad alakulása, a téli félév lefolyási tényezője, az évi átlagosnak mintegy másfélszerese, a nyári félévnek pedig akár háromszorosa is lehet. így pl. a Zagyva-pásztói vízgyűjtőn 1966. decemberében, amikor átfagyott talajon történt az olvadásos lefolyás, 0,88-as lefolyási hányad alakult ki (Kovács 1979). Az 1995. decemberi, 1998. novemberi és 2001 márciusi felső-tiszai árhullámra számított lefolyási tényezők szintén igen magasak (0,50-0,70). A Felső-Tisza hazai folyószakaszainak lefolyási viszonyaira döntően a külföldi (kárpátaljai és erdélyi) vízgyűjtő területeken felhalmozódott hó olvadása van hatással, míg a hazai terület hóvízkészlete főleg belvízi elöntéseket okozhat. Éves szinten a Kárpátokban a folyók táplálása 30-50 %ban történik hóléből, de 1800 m felett ez az arány már a 60 %-ot is meghaladja (Újvári 1972). Az erdélyi folyókon a teljes évi összegből, a téli (XII-II) lefolyás részaránya 20-30 % az alacsonyabb, 500 m alatti vízgyűjtővel rendelkező folyókon, míg a magasabb vízgyűjtőrészeken mindössze 1020 % (23. ábra). A tavaszi (III-V) lefolyás részaránya viszont már eléri a 40-50 %-ot (Konecsny 1997). A téli időszakban a hóolvadás esetenként egybeesik a folyókon lévő jég megindulásával, ami fokozott veszélyt jelenthet. Tekintettel arra, hogy főleg a hegyvidékeken március és április hónapokban a hóban tárolt vízkészlet viszonylag egyenletes eloszlásban 1-3 havi sokévi átlagos csapadéknak felel meg, olvadás esetén a folyókon több fokozatosan emelkedő csúcsú árhullám alakul ki, melyeknek tetőzése akár az évi maximumot is jelentheti. Sokkal intenzívebb lefolyás és hevesebb árhullámok alakulnak ki, ha az olvadás eső hullásával párosul. A Felső-Tiszán az évi tetőző vízállások legnagyobb 16-27 %-os gyakorisága márciusban (24. ábra), a második legnagyobb gyakoriság áprilisban (12-16 %), tehát a hegyvidéki hóolvadás időszakában jellemző