Hidrológiai Közlöny 2006 (86. évfolyam)
5. szám - Tanulmányok, ismertetések - Fiala Károly–Kiss Tímea: A középvíz meder változásai az 1890-es évektől az Alsó-Tiszán, II.
JFIALAJC^^US^^AJcozéjjvl^ 15 tésének legintenzívebb időszaka 1957-es felmérés idejére befejeződött, így a változások értéke és iránya is megváltozott. Az átlagos húrhossz 13 %-kl csökkent 19291957 között, és az ívhossz és az amplitúdó hasonló változásokat mutatnak, bár ezek a folyamatok 1999-re befejeződtek. A kanyarulatok görbületi sugara is csökkent 1957 óta (2,4 %-kal), de ez a folyamat nem állt meg, hanem nagyon lassan tovább folytatódik (0,17-0,24 m/év). A fenti adatok a szakaszra jellemző átlagértékek. A meglévő kanyarulatok azonban három csoportba oszthatók az őket ért emberi hatás alapján, s ezek jellegzetes változást is mutatnak: (1) meanderek partbiztosítás nélkül; (2) új kanyarulatok, amelyek az átvágott szakaszokon kezdenek kialakulni; és (3) partbiztosítással stabilizált meanderek. Ezeknek a típusoknak a fejlődését egyegy jellegzetes kanyarulat alapján mutatjuk be. 1. Csupán két szabadon fejlődő meander van a mintaterületen (8 és 9. sz). A 8. sz. meander partfalának anyaga agyag és iszap, míg a 9. sz. kanyarulat laza, homokos partok közé ágyazott. Mindkét kanyarulat kanyarulati paramétereinek értéke növekedett 1842 óta, de eltérő módon fejlődtek (5. ábra). A 8. sz. meander helyzete nem változott, de a kanyarulat tágabb lett, amit a húr- és ívhossz 45-61 %-os, valamint a görbületi sugár 13 %-os növekedése mutat, illetve a meanderezési index 0,3-ra nőtt 1999-ig. Ugyanakkor a 9. sz. meander paramétereinek értékei állandónak tekinthetők, alig 1-8 %-kal változtak 150 év alatt. A kanyarulat alakja, meanderezési indexe (0,4) állandó maradt, de a kanyarulat folyásirányban lefelé elmozdult 165 méterrel. így a 8. sz. meander táguló, míg a 9. sz. meander áttevődő kanyarulati típust képvisel. szor gyorsabb, mint a 11. sz. kanyarulaté, amely egy hosszú egyenes szakasz végén formálódik, így ott a sodorvonal állandóbb, a meder középvonalához közelebb helyezkedik el. 5w 3 4 -21976-1999 1957-1976 1976-1999 1957-1976 időszak 4. ábra. Az egyenes szakaszokon megjelenő kanyarulatok jellemzői 3. A vizsgált szakaszon legnagyobb számban partbiztosított meandert találunk (1, 2, 5, 6 és 7. sz.), fejlődésüket a 6. sz. meander alapján mutatjuk be (5. ábra). A természetes kanyarulatfejlődés időszakában (1842-1929) a húrhossz 11 %-kal (308 m-rel), az ívhossz pedig 43 %-kal nőtt (485 mrel), akárcsak a görbületi sugár (11 %-kal, 108 m-rel). A meander viszonylag gyorsan tágult, hiszen ívhossza évente 4,3-6,6 m-rel hosszabbodott meg, azonban meanderezési indexe állandó maradt (0,2). A partfal-hátrálás miatt a meander túlságosan közel került a töltéshez, ezért 1932-ben a külső ívét stabilizálták egy 2,35 km hosszú szakaszon. A partbiztosítás megépítését követően minden paraméter értéke csökkenni kezdett 1999-ig: az ívhossz 21 %-kal (340 mrel), a húrhossz 18 %-kal (260 m-rel) és a görbületi sugár 10 %-kal (109 m-rel). |900 T -s 1200 c 5 íooo 1 800 S3 » bOO 200 0 ii 251) m 1929 1959 1976 felmerés IK42 1890 1929 1959 1976 1999 felmérés éve 3. ábra. A szabadon fejlődő kanyarulatok paramétereinek alakulása 2. Az átvágott szakaszokon két új, fejletlen kanyarulat jelent meg (4. és 11. sz.), amelyek direkt emberi hatás nélkül fejlődnek tovább (4. ábra). Mivel most kezdenek kialakulni, ezért meanderezési indexük alacsony (0,1), messze alulmarad a szakasz többi meanderének indexétől (0,2-0,4). Először az 1959. évi felmérés térképlapjain jelentek meg, s azóta parametrikus értékeik alig változtak (max. 1 %), de folyamatos fejlődést mutatnak. A 4. sz. kanyarulat két, partbiztosított meander között fejlődik, s a partbiztosítás miatt a sodorvonal a partokhoz közelít, így ennek fejlődése 2-35. ábra. Egy partbiztosított (1932) kanyarulat fejlődése A többi stabilizált meander is hasonló folyamatokkal jellemezhető, de a partbiztosítás kiépítésének ideje eltérő, így a meanderek is a fejlődés különböző állapotaiban vannak. Azok a kanyarulatok, amelyeket 1920-30-as években stabilizáltak, már nem szűkülnek tovább az 1999-es felmérés szerint, míg a később kivitelezett (1940-66) munkák esetében a kanyarulatok paraméter értékei tovább csökkennek. A leginkább a 2. sz. meander szükül, ahol a kanyarulati paraméterek értékei 67-75 %-os csökkenést mutatnak a partbiztosítás megépítése óta, miközben a meanderezési index 0,3ra nőtt, így az a kanyarulat vált a szakasz legélesebb meanderévé.
