Hidrológiai Közlöny 2005 (85. évfolyam)
5. szám - Emlékezés a 60 éve elhunyt Rohringer Sándor professzorra
10 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2005. 85. ÉVF. 5. SZ. Méltatá s Emlékezés a 60 éve elhunyt Rohringer Sándor professzorra 1945. május 4-én, 60 éve, a nagy történelmi kataklizma félelmetes eseményeinek sorában szinte észrevétlenül távozott el a magyar vízimérnökök nagy családjának, tudományos életünknek egykori nagy egyénisége: Rohringer Sándor. Elevenítsük fel emlékét tanszékvezetésben utóda, Németh Endre egykori megemlékezésével: Rohringer Sándor 1868. március 28-án Kassán született. Szülővárosa életpályája első, nagyobb szakaszának színhelye is volt. Ott tanulta meg a betűvetést, az ottani premontrei főgimnázium tanárai alakították tudásvágytól áthatott lelkét. Minden jel arra mutat, hogy már kora ifjúságát megillette a természet szeretete. Ez indította arra is, hogy a budapesti Kir. József Műegyetemen folytassa tanulmányait és 1890-ben mérnöki oklevelet szerezzen. Katonaéve után, 1891. októberében kezdte mérnöki tevékenységét az Orsz. Vízépítészeti és Talajjavító Hivatalnál. A következő év tavaszán kir. s. mérnökké nevezték ki, és szülővárosába, a IV. sz. m. kir. kultúrmérnöki hivatalhoz osztották be, ahol több mint egy negyed évszázadon át gyakorolta kultúrmérnöki hivatását. Közben állandóan képezte magát, nemcsak idegen nyelvekben, műszaki téren, és a kultúrmérnöki hivatással kapcsolatos gazdasági ismeretek megszerzése révén, hanem a kassai jogakadémián jog- és államtudományi államvizsgát is tett. Átlagon felüli képességeit felettesei hamarosan felismerték, és 1998-99-ben figyelemre méltó feladat elvégzésére, a Recsina-patak szabályozási munkálatainak irányítására Fiúméba rendelik ki. Ezt a munkát olyan dicséretre méltóan hajtotta végre, hogy az első világháború után a Fiume feletti uralmat átvevő olasz állam szakemberei a legnagyobb dicsérettel emlékeztek meg az azóta csaknem fél századon át sikeresen működő építményről. Kassai állomáshelyére viszszatérve a szép munkáért miniszteri elismerésben is részesült. Néhány évi besztercebányai tevékenység után pedig 1909-ben a kassai kultúrmérnöki hivatal főnöke lett, és egyben a vízmester-iskola vezetését is gondjaira bízták. Tíz éven át állott ennek a fontos intézménynek az élén, s ez alatt bontakoztak ki oktató-és nevelő képességei. A vízügyi szolgálat vízmesteri karának idősebb korosztálya hálásan emlékezik benne szigorú, de mindig igazságos igazgatójára. Az első világháborút követő összeomlás után egy ideig Kassán maradt, majd 1921-23-ban, miniszteri tanácsosi rangban a földművelési minisztériumban mint a kultúrmérnöki ügyosztály kerületi felügyelője teljesített szolgálatot. 1923. ősze fordulópontot jelent Rohringer Sándor életében: a Műegyetem előterjesztésére a vlzépltéstani tanszék nyilvános rendes tanárává nevezték ki. Új feladatok, sokkal szélesebb körű, sokoldalúbb tevékenység várt rá új hivatásában, amelyet száz százalékosan töltött be. Mert teljes értékű tanár volt: tanított, példaadással nevelt, kutató munkájával külföldön is elismerést szerzett a magyar névnek, a vízépitéstan oktatását a külföldi nagy egyetemek színvonalára emelte. Nem volt a fantáziának, a csillogó elméleteknek az embere, hanem inkább gyakorlati mérnök, fáradhatatlan szervező, elmélyedő kutató és kritikus megfigyelő. Ezek a hajlamok vezették akkor is, amikor rengeteg fáradság és utánjárás után megteremtette az ország első, korszerű vízépítési laboratóriumát, amelynek nemcsak az egyetemi oktatás látta hasznát, hanem a vízépítéstani gyakorlat is. Tanári katedráját őrhelynek tekintette, és ezért - gyakran a népszerűtlenség terhét is vállalva - mindenkor részt vett az országos érdekű vízi kérdések megoldásának megvitatásában. E téren a szókimondó bíráló szerepét töltötte be. Mint ilyen - ha nem is nevezhetjük magatartását határozottan borúlátónak - a kedvező és kedvezőtlen körülmények mérlegelésénél kétségtelenül hajlamosabb volt az utóbbiakrajobban felfigyelni. Eveken keresztül vezette a Magyar Mérnök- és Építész Egylet vízépítési szakosztályát. A Magyarhoni Földtani Társulat Hidrológiai Szakosztályán kívül, amelynek alelnöki tisztségét is viselte, számos más tudományos egyesületnek, közhasznú bizottságnak és tanácsnak volt mindenkor tevékeny tagja. Irodalmi működését a Vízügyi Közlemények, a Magyar Mérnök- és Építész Egylet Közlönye, az Öntözésügyi Közlemények a Technika, a Mathematikai és Természettudományi Értesítő, stb. hasábjain fejtette ki. Az 1918. évi összeomlás után az Ő szerkesztői fáradozásának volt köszönhető a Vízügyi Közlemények újraindulása, és fontos küldetést töltött be a Köztelek gazdasági szaklap kultúr-technikai rovatának vezetésével is. Hidraulikai számítások c. tankönyvét nemzedékek sora forgatja. írásait nagy gyakorlati érzék és világos, élvezetes stílus jellemzi. Különös szeretettel foglalkozott az Alföld sorskérdéseivel, és a vízépítési kisminta-kísérletekkel. Az utóbbi tárgykörben elért eredményei nemzetközi kongresszusokon is szép sikert arattak. Gazdaságtudományi vonatkozásban ki kell emelnünk a talajvízszín megfigyelő kúthálózat létesítésére, és a megfigyelések feldolgozására vonatkozó munkásságát, amellyel úttörő tevékenységet végzett. Tudományos érdemeinek elismeréseképpen a Magyar Tudományos Akadémia előbb levelező, majd rendes tagjává választotta. Az Alföld iránti szeretetét és egyben a hidrológiai kutatások fontosságának elismerését tanúsította azzal is, hogy székfoglaló értekezésének tárgyául éppen az alföldi talaj víz-viszonyokra vonatkozó kutatásainak eredményeit választotta. A Műegyetem igazgatásában előbb, mint a mérnöki* és építészmérnöki kar dékánja, majd a kibővült Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem első rektora fejtette ki eredményes működését. Nyugalomba vonulása után a közigazgatási osztály ifjainak, mint meghívott előadó hirdette a vízépítési munkálatok nagy nemzeti fontosságát. Zárkózott lélek volt, ridegebbnek mutatkozott valóságos énjénél. Bizonyság erre az a mód, ahogy élete egyik utolsó, folyók élete" c. tanulmányában hitet tett a természet szeretete mellett. Mennyi poézis nyilvánul meg ebben a kis tanulmányban! Mennyi közvetlen, szinte gyermeki rajongás a természet iránt! A tudós professzor levetette a tógához illő szakszerűség stílusát, hogy közvetlenebbül szólhasson, és hosszú, eredményes élete leszűrt bölcsességét adja olvasóinak ajándékul. Az alkotó mérnök, a kutató és oktató tanár jellemén belül ez a természet alázatos szeretetét hirdető, az élet hívságos színpadától búcsúzó bölcs volt az Ő igazi egyénisége, így éljen emlékezetünkben! {Dr.Németh Endrének a Vízügyi Közlemények 1946. évfolyamában megjelent megemlékezése nyomán). V. 1.
