Hidrológiai Közlöny 2005 (85. évfolyam)

5. szám - Szigyártó Zoltán: A továbbfejlesztett Vásárhelyi-terv árvízi vésztározóinak hasznosítása és üzemeltetése

2 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2005. 85. ÉVF. 5. SZ. így aztán — az időközben elvégzett saját kutatásaink tükrében — nem tűnik haszontalannak röviden kitérni arra, hogy milyen gyakran is lehet számítani e tározók igénybevételére. Ezt vizsgálva célszerű módon a Tisza e szempontból legveszélyeztetettebb két szakaszát, a Szamos torkolatának és Szolnoknak a környékét vesszük szemügyre, s azt vizsgáljuk, hogy e két igen kritikus helyen, a magas vizek miatt jelentkező árapasztás igényéhez igazodva, milyen gyakran is lehet számítani a vésztározók igénybevételére; vagyis arra, hogy e tározók területén az elöntés a gazdálkodást károsítja. Annyi bizonyos, hogy a vésztározókat (előzetes döntés alapján) akkor kell majd nyitni, amikor az árvíz magassága túllépi a mértékadó árvízszintet, vagy esetleg akkor, amikor az majd erősen megközelíti a töltéskoronát. Ennek megfelelően aztán a továbbiakban ugyancsak e két lehetőséget vizsgáljuk; azzal a feltétellel, hogy (tájékoztató jellegű becslésről lévén szó) - a mértékadó árvízszint azonosítható az 1970-re meghatározott 1 %-os árvízszinttel, azaz Vásárosnaménynál a 986 cm-es, Szolnoknál pedig a 958 cm-es vízállással, - a töltéskoronát erősen megközelítő vízszint pedig az e fölött 90 cm-rel lévő, azaz Vásárosnaménynál a 986+ 90 = 1076 cm-es, Szolnoknál pedig a 958+90 = 1048 cm-es vízállásmagasságot jelenti. Ha már most e számításokat becslésként az utolsó 30 év évi legnagyobb jégmentes vízállásaira vonatkozó adatsorokra támaszkodva végezzük el, s így figyelembe vesszük azt, hogy 1970. óta az 1 %-os árvízszint Vásárosnamény szelvényében 110 cm-rel, Szolnok szelvényében pedig 107 cm-rel megemelkedett, végül is az alábbi eredményre juthatunk: - Amennyiben a vésztározókat a jelenleg érvényes mértékadó árvízszintnek megfelelő vízállásnál nyitják, erre Vásárosnamény környékén mintegy 3,8 % valószínűséggel (azaz átlagosan úgy 25 évenként), Szolnoknál pedig mintegy 7,1 % valószínűséggel (azaz átlagosan úgy 15 évenként) kerülhet sor. Vagyis sokkal gyakrabban, mint jó 30 évvel ezelőtt, amikor ehhez a szinthez még az 1 % valószínűség, így a 100 éves átlagos visszatérési idő tartozott. Ami különben (ismét becsléssel élve) azt is jelenti, hogy a vésztározó két egymás utáni feltöltése között Vásárosnamény környékén mintegy 32 %-os valószínűséggel legfeljebb 10 év, s mintegy 68 %-os valószínűséggel legfeljebb 30 év, Szolnok környékén pedig mintegy 52 %-os valószínűséggel legfeljebb 10 év, s mintegy 89 %-os valószínűséggel legfeljebb 30 év telik majd el. - Amennyiben a vésztározókat a töltéskoronát megközelítő vízállásnál nyitják, erre Vásárosnamény környékén mintegy 1,3 % valószínűséggel (azaz átlagosan úgy 75 évenként), Szolnoknál pedig mintegy 1,5 % valószínűséggel (azaz átlagosan úgy 70 évenként) kerülhet sor. Ami különben (ismét becsléssel élve) azt is jelenti, hogy a vésztározó két egymás utáni feltöltése között Vásárosnamény környékén mintegy 13 %-os valószínűséggel legfeljebb 10 év, s mintegy 33 %-os valószínűséggel legfeljebb 30 év, Szolnok környékén pedig mintegy 14 %-os valószínűséggel legfeljebb 10 év, s mintegy 36 %-os valószínűséggel legfeljebb 30 év telik majd el. Mindebből pedig nyilvánvaló, hogy a vésztározók árapasztás céljából történő igénybevételének a gyakorisága igen változó. Függ ez attól, hogy a tározó a Tisza mely szakaszán van, s hogy azt milyen magas vízállásnál nyitják majd meg. így pedig előfordulhat az, hogy a tározót 10 év alatt legalább egyszer meglehetősen nagy valószínűséggel igénybe veszik. De lehetséges az is, hogy akár egy-két emberöltő is eltelik addig, amíg a vésztározók megnyitására ténylegesen sor kerül. Tehát mind ezeket szem előtt tartva e tározók területének a hasznosításával kapcsolatban a következők állapíthatók meg: - A tározók bármikor bekövetkező igénybevétele valóban alátámasztja annak indokoltságát, hogy ezek területének a hasznosítására különleges előírások vonatkozzanak. Viszont az elöntés gyakorisága nem olyan nagy, hogy ezek az előírások különösen szigorúak legyenek. - így indokoltnak látszik a jelenlegi szabályozás olyan módosítása, hogy az ne csak korlátozza a tározó területén megalapozatlannak ítélhető fejlesztést, hanem ösztönözzön is olyan hasznosítási mód bevezetésére is, amelynél az időszakos elöntések számottevő károkat nem okozhatnak. Erre a módosításra pedig már csak azért is szükség van, mivel a területileg érintett egyes mezőgazdasági üzemek a jelenlegi feltételek mellett láthatólag ódzkodnak attól, hogy üzemi területeiket vésztározó céljára vegyék igénybe. Ugyanakkor pedig minden jel arra utal, hogy adottságaink között az elöntésekre kevésbé vagy alig érzékeny kultúrák termesztésére való ösztönzés költségeit országos viszonylatban bőven fedezik azok az elmaradt károk, amelyek egyébként a termelőkön keresztül a mezőgazdaságot terhelnék. Más oldalról viszont az is nyilvánvaló, hogy bár a bemutatott becsléseink elég szilárd alapokon nyugszanak, valóban, minden vonatkozásban megbízható következtetéseket csak a tényleges adottságokat figyelembe vevő, részletes vizsgálatokra támaszkodva lehet levonni. Éppen ezért javasoljuk azt, hogy - minden tározóra határozzák meg azt a legalacsonyabb és legmagasabb felvíz-szintet, amelyet a tározó üzemeltetése szempontjából alapnak kell tekinteni, s szabályzatban rögzítsék, hogy ezeket milyen feltételek teljesülése esetén kell tartani; - megfelelő alapokon nyugvó, szabatos matematikai statisztikai vizsgálatokkal minden tározóra határozzák meg az árapasztás érdekét szolgáló igénybevétel gyakoriságát, s - az idevágó végleges eredmények birtokában pedig mihamarabb térjenek vissza a tározók területének a megfelelő hasznosítására ösztönző előírások felülvizsgálatára. Bizonyára ezeknek az előírásoknak a kidolgozásához is hozzájárulhat aztán az, ha a következőkben megfelelően rendszerezve összefoglaljuk a vésztározók területének hasznosítási lehetőségeit, s azok feltételeit.