Hidrológiai Közlöny 2005 (85. évfolyam)
4. szám - Tanulmányok, ismertetések: - Szesztay Károly: A piac-mechanizmus és a globalizáció néhány környezetvédelmi és vízügyi vonatkozása
20 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2005. 85. ÉVF. 4. SZ. Ax •HartóWptitigcl megtiatirozó kritikus iletltr lényetói: 1800 1050 A lírtadalmi megjelenítés területi egytAge-. (D 1800 1050 \ Helyi \ Ortzigot \ \ \ Regionális Globális 1900 1950 2000 A A A A \ \ \ \ 2. ábra. Az élettér eltartó-képességét meghatározó kritikus élettér-tényezők (A) és társadalmi megjelenítésük (B) változásai az utóbbi két évszázadban- (Kates és Burton, 1986 alapján) - (Idézi és ismerteti: Szesztay, 2002) 3. ábra. A piaci mechanizmus szerepe a technológia-orientált tudomány és a mai modern világgazdaság intézmény-rendszerének kialakításában. (Szesztay, 2002) A harmadik csoporthoz sorolt hulladék elhelyezési és tájesztétikai vonatkozások, bármilyen fontosak és kritikusak legyenek is az érintett lakosság élet-minősége szempontjából, a piac irányította gazdasági mérlegelésekből mint "externalitások" (járulékos és az elérni kívánt cél szempontjából mellékes "külső" hatások) következetesen kimaradnak. Ez mindaddig így is fog maradni, amíg a társadalmilag jelentős élettér tényezők nyilvántartására és a pénzügyi politikát irányító értékrendbe foglalására sor nem kerül. A felszíni vizeknek az 1960-as években úgyszólván valamennyi iparosodott országban és térségben meglepő egyidejűséggel és hirtelenséggel bekövetkezett elszenynyeződése világosan jelezte, hogy a piac-mechanizmus externalitásai következetesen és gyorsan érvényesülnek. Ugyanakkor a Temze elszennyeződésének megállítása és visszafordítása (néhány további kivételes siker-történettel együtt) azt is megmutatta, hogy - megfelelő informatikai előkészítéssel, hosszabb távlatú politikai akarattal és nem szunnyadó társadalmi nyomásra - a viszonylag gyors anyagforgalmú hulladék befogadók (a légkör és a felszíni vízrendszerek kis tározóképességü térségei) szennyezettségét viszonylag rövid időtávlatban (néhány évtized múltán) jelentősen csökkenteni, sőt megszüntetni is lehet. Az anyagforgalom tekintetében lassú és nagy tározó képességű környezeti összetevők (a talajok és a belőlük táplálkozó erdő állományok, valamint a mélységi víztartók, a nagy tavak és a tengerparti öblözetek) szennyeződésének megállítása és visszafordítása viszont még a fenti ritka előfeltételek megléte esetén is a fentinél jóval hosszabb időtávlatú feladat. Nagyobb térségek környezeti összetevőinek együttes elszennyezését és táj-esztétikai károsítását - amihez a magára hagyott és korlátozhatatlanná nyilvánított piac mechanizmus előbb-utóbb minden iparosodott, vagy túlnépesedett térségben elvezet - a természet ökológiai rendje legalább hetedíziglen büntetett vétséggé minősíti. A 2. ábrán áttekintett környezeti gondoknak és társadalmi megjelenítésüknek negyedik csoportjában, a táplálékbiztosítás, a készlet-gazdálkodás és a hulladék-elhelyezés kérdései szükségszerűen közös nevezőt találnak a vízkörforgási és az ökológiai folyamatok oszthatatlan egységében és a biodiverzitás fogalomkörében. Minthogy az ökológiai folyamatok energetikai, vízháztartási és biogeokémiai ciklusainak kapcsolódásai óhatatlanul elvezetnek a globális (vagy hemiszferikus) mérlegekhez, bolygónk eltartó képessége ebben a negyedik fázisban a teljes emberi népesség közös gondjává és feladatává válik. Ennek a felismerésnek eredményeként tekinthető az igen gondos előkészítés után az 1990-es évek elején megindult Nemzetközi Geoszféra-Bioszféra Program (az IGBP, vagy más néven Global Change). Megfelelő pénzügyi támogatás esetén, és ha túl tudja haladni a redukcionista szemléletmód örökölt korlátait, továbbá, ha az emberi-társadalmi vonatkozásokat és kölcsönhatásokat bekapcsoló "Human Dimension" társ-programot a gazdálkodás-orientált informatika gyújtópontjává sikerül tenni, az IGBP válhat az ember és a bolygó közös válságának megállítását és gyógyítását megalapozó globális élettér nyilvántartás központi magjává. A globalizáció jelentősége az ember és a természeti környezet viszonyában A globális ökológiának az emberi élettér és élet-minőség tudományaként történt felismerése fordulópont az európai civilizáció történetében. Először kerül szembe az objektív igazság tiszteletéből és a felvilágosodás eszmeáramlatából kinőtt modem kutatás az emberi népesség egészének sorskérdéseivel. A piac-mechanizmus s az abból kinőtt pénzközpontú világrend azért válhatott planetáris életterünk közös sorskérdéseinek forrásává, mert az ember és a bolygó számára minden eddigitől minőségileg különböző lehetőségeket és veszélyeket hozott magával. Az új lehetőségek az ember egyéni és közösségi boldogulásának tárgyisága szintjén jelentkeznek. A lehetőségek kibontakoztatását akadályozó s azokat esetenként visszájukra fordító veszélyek az embéri lét alanyisági szintjéből, személyiségünk alanyisági összetevői figyelmen kivül hagyásából fakadnak. A művészetnek, tudománynak és technikának már évezredekkel ezelőtt is voltak helyi és átmeneti virágkorai (például Indiában, Kínában, Mezopotámiában, Közép-Amerikában, Egyiptomban és Görögországban). Ezek egyike sem lépett azonban szimbiózisba a hely és a kor jegyeit és korlátait nyíltan és eredményesen túlhaladni képes fogalomrendszerrel és társadalmi mechanizmussal, amelyik a kulturális, tudományos, műszaki, gazdasági, politikai, katonai hatalom megszerzésének, megszilárdításának és kiterjesztésének egymást követő és segítő mozzanatait célratörően és önszervezően irányítani akarta, vagy tudta volna.