Hidrológiai Közlöny 2005 (85. évfolyam)

4. szám - Emlékezés Károlyi Zoltán születésének századik évfordulója alkalmából: - Vágás István: Dr. Károlyi Zoltán (1905–1966) centenáriumán

1 Dr. Károlyi Zoltán (1905-1966) centenáriumán Vágás István 6726. Szeged, Székely sor 13/A Kivonat: A természetes vízfolyások nagy mestereként jellemzett dr. Károlyi Zoltán születésének századik évfordulójára emlékezünk 2005-ben. Elméleti és gyakorlati munkásságának eredményei máig gazdagítják a vízügyi mérnöki szakterületet. A vizek titkait és a magyar folyók szeretetét több, még ma is élö kollégája közvetlenül Tőle tanulhatta. Károlyi Zoltán, vízügyi történelem. Kulcsszavak: Születésének századik évfordulóján arra az idősebbek által még személyesen is ismert mérnök elődünkre emlékezünk, akit nekrológjában Lászlóffy Woldemár a természetes vízfolyások nagy mestere ként jellemzett Különleges egyéniségnek mondotta, olyannak, akik nem ismétlődnek, és ezért sohasem pótolhatók teljesen. Dr. Károlyi Zoltán 1905. május 7-én Pécsett született. Édesapja, Károlyi Sándor a vízügyi szolgálat neves tagja, az egykori földművelésügyi minisztérium kultúrmérnöki szolgálata fónöke volt. Házassága is vízmémöki családhoz kötötte: apósa, Kofranek Vendel kerületi felügyelő nevét Ásványrárón a szabályozási munkák halottai emlékműve őrzi. Dr. Károlyi Zoltán mérnöki oklevelének a budapesti Műszaki Egyetemen történt megszerzése után Karlsruhe egyetemén, Theodor Rehbock professzor folyószabályozási laboratóriumában szerzett elméleti tapasztalatokat. 1928-1936. közt a Kapós vízfolyás szabályozási, majd a Feketevíz Társulat ártér-fejlesztési munkáinak mérnöke. 1936-ban a sátoraljaújhelyi, 1939-ben a győri folyammérnöki hivatal állományába került, amelynek később műszaki vezetője lett. 1945-1947. között a Nyugatra menekített magyar dunai hajókkal együtt Paysawban tartózkodott, ahol a Kultúrmérnöki Hivatal tevékenységét segítette. A háborúban megrongálódott Kachlet duzzasztó célszerű működtetésével elősegítette két elsüllyedt, hajózást lehetetlenítő uszály kiemelését. Baráti kapcsolatokat sikerült kiépítenie a bajor kollégákkal, amelyeket különösen az 1954. évi dunai árvíz során hasznosíthatott. A győri folyammérnökségi (1953. után: vízügyi igazgatósági) munkaterület a magyar folyammérnöki szolgálat magasiskolájának számított. Az 1919-től nemzetközivé vált, mozgómedrü Felső-Dunán a hajóút fenntartása a XIX. század második felétől kezdve állandó gondot okozott. Károlyi a folyóágy alakulását befolyásoló alapjelenségek között keresett kapcsolatokat, így figyelme a hordalék mozgásának tanulmányozására irányult. A görgetett hordalék mennyiségének méréséhez hordalékfogó berendezést szerkesztett. Hazai és nemzetközi szakirozottság a tudományos fokozatok azóta is fennálló rendszerének 1950-ben történt megalapításával egyidejűleg a műszaki tudományok kandidátusát nyilvánította, amelynek alapján a Műszaki Egyetem is doktorrá fogadta. 1954. végétől Budapesten, a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézetben folytatta tevékenységét. Gazdag gyakorlati tapasztalataira támaszkodva értékes tanulmányok sorával gazdagította a folyami hidraulika és különösen a medermorfológia irodalmát. Határainkon kívül is ismertté tették nevét a nemzetközi konferenciákra küldött tanulmányai. így 1949-ben a Vízépítési Kutatásügy Nemzetközi Szövetsége grenoblei kongresszusán, 1957ben a Csehszlovák Tudományos Akadémia konferenciáján és a Nemzetközi Hidrológiai Szövetség torontói szimpóziumán, 1962-ben a Szlovák Tudományos Akadémia hidrológiai konferenciáján szerepeltek tanulmányai. A hazai szakirodalomban fontos helyet foglalnak el az 1954. és 1965. évi dunai árvizekről kidolgozott értékelései. 1954. árvize után bemutatta a tetőző vízállások Pozsony és Dunaremete közötti összetartozó görbéinek meder-feltöltődés okozta változásait. Az 1965. évi (társszerzőkkel írt) cikkében pedig a csallóközi gátszakadás miatti „fordított" kanyarodású árvízi hurokgörbére ad példát. Csorna Jénos 1967-ben készült megemlékezése szerint: „Dr. Károlyi Zoltán munkáit a rendkívül éles megfigyelőképesség, az ötletgazdaság, a nagy gyakorlati tapasztalat és a gazdasági vonatkozások iránti kiváló érzék jellemezte. Mint tudós is megmaradt mérnöknek, és számos nehéz, gyakorlati feladatot oldott meg. Egyéniségét önzetlenség, kitartás, derűs optimizmus jellemezte. Tudását bőkezűen osztogatta fiatalabb munkatársai között. Mindenki szerette és mindenki fájlalta elvesztését. írásaiban közöttünk marad szelleme. Munkája tovább folytatódik azoknak munkájában, akiket ő tanított meg a vizek titkainak csodálatára, a magyar folyók szeretetére". A Magyar Hidrológiai Társaság 1964-ben Bogdánfy Ödön emlékéremmel ismerte el dr. Károlyi Zoltán tudományos munkásságát. Ezt követően, rövid másfél év múlva, tevékeny munkásságát kényszerűen megszakítva 1966. február 10-én hunyt el Budapesten. dalmi közleményei alapján a Tudományos Minősítő BiRészletek dr. Károlyi Zoltán: „A jövőben mértékadó dunai árvízszint megállapítása" c. a Vízügyi Közlemények 1955. évi 1-2. füzetének 117-148. oldalain megjelent tanulmányából A felső-dunai mederemelkedések A volt győri folyammérnöki hivatal két ízben készített már részletes tanulmányt a felső-dunai mederemelkedésekről: 1937-ben és 1949-ben. Az egymást kiegészítő két tanulmányban, melyeket a magyar-csehszlovák Közös Műszaki Bizottság elé terjesztettek, részletesen kimutatták, hogy az 1800-1840 fkm-ek közötti szakaszon a kisés középvizek a kiindulásul felvett 1923. évtől kezdve állandóan emelkedtek, és az emelkedés mértéke - különösen Dunaremete (Bős) körül - 1949-ig 60-80 cm-t ért el. De beigazolódott az is, hogy 1923. előtt is voltak már tekintélyes emelkedések. Egy másik tanulmányban a győri Vízügyi Igazgatóság kimutatta, hogy a kisvizek szintje 1898 és 1953 között Dunaremeténél (1825,5 fkm) 96 cm-rel, Bősnél (1820,0 fkm) 195 cm-rel, Szápnál (1810,0 fkm) 105 cm-rel emelkedett Figyelmeztetett az árvízi meder feltöltődésére az, hogy már a tömegében jóval kisebb 1940 és 1944. évi árvizek szintje is sok helyen megközelítette, sőt, egy helyen el is érte az 1899. évi vízszínt, és ennek figyelembe-