Hidrológiai Közlöny 2005 (85. évfolyam)

3. szám - Remenyik Bulcsú: Adatok a Dráva-szabályozás történetéből

REMENYIK B.: Adatok a Dráva-szabályozás történetéből 29 nak vették, a medret azonban még rendezni kellett. A kivitelezési munkák 1895-ben kezdődtek el a Dráva alsó szakaszán. Az első lépésben a torkolattól Barcsig tették hajózhatóvá a főmedret. Az alsó szakaszon a folyó medre beágyazódott. A főmeder kialakításához el kellett zárni a folyót az összes átvágott kanyarulattól (jelentős kőanyag odahordásával). Elő volt írva, hogy a költségeket a minimumra kell csökkenteni, ezért a homorú partoknál rőzseművekkel helyettesítették a kőanyagot. A munkálatoknál a legnagyobb problémát az okozta, hogy nem állt rendelkezésre megfelelő vízépítési kő, és a követ magas szállítási költségek mellett lehetett csak biztosítani. 1899-ben az Országos Vízépítési és Talajjavító Hivatal ellenőrizte az addig elkészült munkálatokat (Kvassay J. 1907), és a további terveket 1899/139. sz. rendeletével fogadta el (

Ihrig D. 1973). 1904-ig tartott az első szakasza a munkálatoknak. A kivitelezésben nem tartottak szigorú sorrendet. Egyidejűleg dolgoztak a Dráva torkolatánál, Eszéknél, Donjí Míholjacnál, Moslavinánál, Révfalunál, Budkovácnál, Tótujfalu térségében, Barcs alatt és fölött a folyón. Még Vízvárnál is belekezdtek az öreg kanyar átmetszésébe (

Mike K. 1991). Az első szakasz eredményesen zárult, évente 400 ezer koronájába'került az államnak. Baross Gábor 1892-ben azt akarta, hogy az egész folyót tegyék hajózhatóvá, ehhez a felső szakaszon is rendezni kellett a medret. A Dráva-szabályozás egyik legnagyobb támogatója, a „vasminiszter" 1892-ben meghalt. Nagy elgondolása azonban megvalósult, Erdély és a Balkán félsziget gabonáját és ásványkincseit a Tisza- Duna-Dráva útvonalon szállították a fiumei vasúthoz, és azon át a tengerpartra. A Déli Vasútvonalon keresztül Ausztria - az Örökös Tartományok - irányába is eljutottak ezek a termékek. A koncepció olyan jól működött, hogy 1904-ben újabb szabályozási terv készült, ami Eszéktói Varasáig tette volna teljesen hajózhatóvá a főmedret. A hozzá szükséges fedezetet az 1908.é. XLIX. tc-ben biztosították. A hajóforgalom annyira megnőtt a Dráván, hogy a szabályozásnál figyelembe kellett ezt venni. Ezért az általános terv alapján évente készítették elő a következő év munkáját, és havonta határozták meg a munkák sorrendjét. A vonalvezetésnél már nem ragaszkodtak a vízfolyás adta kanyarokhoz, hanem új, francia elvet (Fargue-Girardon) követtek. Az I. világháború kitöréséig a tervbe vett 86.5 km-es szabályozási munkából 32 km készült el. Barcs-Drávatamási közt 7,8 km, Tótujfalu-Felsöszentmárton közt 11,4 km, Kémes-Kisszentmárton közt 12,8 km-es szakasz. A vízvári öreg kanyarnál is folytak tovább munkálatok, de itt a Drávát nem lehetett megregulázni (VÍZIG 1970). A munkálatok 1915. november 27-én leálltak, s nem épült meg a második szakaszban tervezett hajóút. A két szakaszban elért eredmények akkor maradhattak tartósak, ha a mellékfolyókat szabályozó társulatokat megszervezik. Újjászerveződött 1896-ban a Feketevízi Lecsapoló Társulat, Fekete-, Pécsi-, és Egerszegi Vízlecsapoló Társulat néven (1932-ben végleg rendezték a Fekete-vizet, és a Pécsi-vizet). A Kápolnai- és Sellyei Güríi Lecsapoló Társulat 1911-ben jött létre a nevében szereplő csatornák és mellékágaik kiépítésére, fenntartására. Feladata volt még a zalátai nyári gát fenntartása, és az árvízvédekezés a Dráván. A Dázsony-Dárdai Ármentesítö és Belvlzlevezető Társulat 1918-ban alakult meg, és vette át az "Ősgát" töltésszakaszt, amit a trianoni országhatár kettévágott. Az Egerszegi-csatornát 5 km-es töltésezéssel a Fekete-vízbe vezették, az árvízmentesítést eredményesen oldották meg. 1 Magyar Nagylexikon 6. Bp. 1999 p. 787 A teljes program végrehajtását az I. világháború kitörése hátráltatta. A munkálatok mégis olyan eredményesek voltak, hogy az általuk létrehozott rendszernek sikerült ellenállnia a későbbi árvizekkel szemben. Dráva-szabályozás 1945-től az 1980-as évekig 1945 után a Dráva folyó és környéke lezárt területté vált, Tito Jugoszláviája nem volt hajlandó elfogadni Sztálin követeléseit. 1954-től oldódni kezdett a rossz viszony, de a határzár egészen 1990-ig megmaradt. 1948. március 25-én államosították az ármentesítö vízszabályozó és lecsapoló társulatokat. Vagyonuk az államra szállt, személyi állományukat az 1948-ban létrehozott Országos Vízgazdálkodási Hivatal szervei vették át. Az 1949. augusztus 20-án elfogadott új alkotmány értelmében a vízszabályozásokat és a vízi létesítmények fejlesztését, fenntartását átvette az állam a társulatoktól. Az első hároméves terv az újjáépítésekkel, az első ötéves terv a nehézipari nagyberuházásokkal foglalkozott. Az Országos Vízgazdálkodási Hivatal is elhanyagolta helyi szinten a vízgazdálkodás feladatait. Fenntartás hiányában pár év alatt tönkrementek a vízművek. A megalakult állami gazdaságok és termelőszövetkezetek a gátakat tették tönkre azzal, hogy útnak használták azokat a nagyobb esőzések idején. A megépült töltésrendszernek hirtelen nem lett gazdája, a feloszlott társulatok tagjai méltán panaszkodtak, hogy olyan pusztulás következik be, mint a török idején. A Dráva árhullámai minden évben növekedtek. A Hivatalnak még elképzelése sem volt arra, hogy mit tegyenek árvízkatasztrófa idején. 1951-ben 526 cm-rel tetőzött az árvíz Drávaszabolcsnál. A védekezést elsősorban az értékes, széles hullámteret megvédő nyárigát megerősítésével akarták megoldani (VL 27. 23. 5.). Az áradó víz átszakította, majd elmosta a jelentős pénzen épült töltést, és csak a hátrább lévő megyei töltés állította meg. Legsúlyosabb helyzet az Egerszegi csatornánál és Szaporcánál alakult ki, ahol a megyei töltés is nehezen állt ellen a folyónak. Jelentős károk keletkeztek jugoszláv (horvát) oldalon is. Ok már akkor felvetették, hogy közösen kellene végleg megoldanunk a Dráva szabályozását. Jugoszlávia a gátakkal való szabályozás mellett döntött. Terveikben először a Dráva felső szakaszának a szabályozása szerepelt. Ott nem kellett egyezkedniük a magyarokkal, akikkel ekkor még komoly ellentétük volt a szovjet-jugoszláv vita miatt. Az 1953-ban megalakult Országos Vízügyi Főigazgatóság a Baranya és Somogy megyei tanáccsal közösen - közmunkával újjáépítette a megsérült gátakat. Az 1951-es árvízszintet vették alapul a töltésmagasság meghatározásánál (VL 27.23.6.). Szaporcánál és az Egerszegi csatornánál megerősítették a védvonalat. Az 1959-ben létrejött Drávai Nyárigát Társulat vált igazi tulajdonossá a térségben (VL 21 .Ti. 7). Az állami gazdaságokat perrel fenyegette meg, ha tönkreteszik a gátakat. Pénz fizetésére kötelezte őket, területeket sajátított ki tőlük az árvédelem biztosítására. A társulathoz 19300 fm. töltés tartozott: Vejkitől indult ki és Szaporcánál csatlakozott a megyei töltéshez. A Vízügyi Levéltár dokumentumaiból kitűnik, hogy megszervezték a védekezést. A gátak feletti műszaki felügyeletet a pécsi, Dél-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetője gyakorolta, aki egyben az árvízvédekezés vezetője is volt. Készültségi állapotot rendeltek el, ha a barcsi állami vízmérce a 430 cm-es szintet meghaladta. Ekkor már katonai erőt is igénybe vehetett a Társaság. Ha az 500 cm-t elérte, és további áradás volt várható, az előírás szerint át kellett vágni a töltést, s a védett területeket elárasztani. Árvíz idejére szakaszvédelmi vezetőt nevezett ki a pécsi Vízügyi Igazgatóság vezetője, aki teljes fel-