Hidrológiai Közlöny 2005 (85. évfolyam)
3. szám - Scheuer Gyula: A gerecsei és budai-hegység termálkarszt fejlődésének összehasonlító vizsgálata a forrásmészkövek alapján a felső-pannóniai emelettől napjainkig
20 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2005. 85. ÉVF. 3. SZ. hegy, Svábhegy). Ezt követően a forrásmészkövekre vonatkozó első összefoglaló munkát Schréter Z. (19S3) végezte el, és az egyes előfordulásokról ismertetés is készült megadva keletkezés körülményeiket és föbb típusaikat (pl. tavi, lejtői, kúpos). A tanulmányában kifejti, hogy a forrásmészkövek különböző korúak, és ezek a recens karsztvíz szintek felett különböző magasságokban települnek, mert a paleo-karsztvíz szintek és a paleo-hévforrások a felszínfejlődési folyamatok (völgybevágódás, lepusztulás, kiemelkedés) miatt mind mélyebbre szálltak. Továbbá, hogy a forrásmészkövek mai települési magasságát a keletkezésük utáni emelkedő mozgások mértéke jelentősen befolyásolta, ezért az azonos korú mészkövek különböző magassági helyzetbe kerültek. Majd 19701988 között a Földrajztudományi Kutató Intézet keretében Schweitzer F-el közösen dolgoztuk fel a két hegység forrásmészkő előfordulásait (Scheuer Gy. - Schweitzer F. 1988). Ezt követően is folytatódtak a forrásmészkövekkel kapcsolatos kutatások, amelyek további új eredményekkel gazdagították és bővítették e karbonátos forrásüledékre vonatkozó ismereteinket (Bakacsi Zs. - Mindszenty A. 2004, Korpás L. 1998, 2000, 2003, Lantos M. 2004). A hévforrásokra és forrásmészkövekre vonatkozó ismereteimet jelentősen bővítette - főleg a Budai-hegység területén - munkahelyemen (FTV) végzett szakvéleményező és szakértői tevékenységem (Budai Várhegy, Kiscell, Rózsadomb, Szabadság hegy stb.) is, és az a körülmény, hogy aktívan közreműködtem Budapest építésföldtani térképezésében, s így teljes, átfogó ismereteket szereztem a hegység forrásmészkő előfordulásairól. Munkám során ezekből több esetben kerültek elő kormeghatározó paleontológiái, paleobotanikai leletek is (Széchenyi-hegy, Szabadság-hegy, Várhegy). A jelen anyagban hasznosítottam még azokat a megfigyeléseket és tapasztalatokat, amelyeket az elmúlt évtizedekben külföldi útjaim során a recens mészképző hévforrásoknál szereztem a különböző kontinenseken (Scheuer Gy. 2004). 2. A termálkarszt rendszer a felső-pannóniai emelettől napjainkig tartó fejlődésének vázlata a forrásmészkövek alapján A Dunántúli-középhegység északkeleti részén kialakult termálkarszt rendszer mai működésének sajátosságaival, törvényszerűségeivel számos szerző foglalkozott. Az ezekben leírt megállapításokból kiindulva, amelyek egy félig zárt termálkarszt rendszer sajátosságait tárja elénk, ennek nyílt részét vizsgáltam. Ezen belül a rendszernek föbb paleo-hidrodinamikai és hidrogeológiai jellemzőit, adottságait, változásait külön-külön a két hegységre vonatkozóan koronkénti bontásban. Kiindulva az első forrásmészkő megjelenésétől kezdve, majd követve a forrásmészköveket a pliocénen át a pleisztocénen keresztül egészen napjainkig. Ez azért alapvető jelentőségű, mert a rendszer nyitott részén lezajló folyamatok és változások (tápterület növekedés, karsztvízszint emelkedés - vagy csökkenés és ebből adódó nyomásváltozás, bevágódás stb.) jelentősen befolyásolták az egész rendszer működését. Ezen belül esetleges változásokra, továbbá az aláramlási és feláramlási pályák áthelyeződésére, időszakos vagy végleges megszűnésükre, ill. újaknak kialakulására. Vagyis az aktív paleo-vízáramlási zónák koronkénti meghatározására, amelyből azután a paleo-karsztosodásra és karsztos folyamatokra, továbbá megjelenésformáikra lehetett következtetéseket levonni. Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy a paleohévforrások és mészüledékeik segítségével, felhasználásával és tanulmányozásával a termálkarszt rendszer nyitott részének fejlődése csak annyira tárható fel, amennyi információ a keletkezett forrásmészkövekből kiolvasható, ill. azokból kikövetkeztethető, így rendszer fejlődésén belül csak a mészképző időszakokra vonatkozóan szolgáltatnak adatokat. A hosszabb-rövidebb képződési szünetekben lezajlott folyamatokra és karsztfejlődésre azokból a köztes üledékekből lehet következtetéseket levonni, amelyek a különböző korú mészkő-generációkat egymástól elválasztja (Krolopp E. et al 1976). Ennek alapján rögzíthető, hogy a termálkarszt rendszer nyitott része fejlődésének teljes rekonstrukciója a különböző korú forrásmészkövek felhasználásával nem végezhető el, de a rendszer főbb fejlődési irányai, folyamatai, állomásai azonban feltárhatók és megismerhetők. Természetesen az ismeretek bővülésével és egyéb irányú kutatásokkal és azok eredményeinek felhasználásával tovább részletezhetők, pontosíthatók és megismerhetők. Természetesen az ismeretek bővülésével és egyéb irányú és finomíthatók nem csak a rendszer fejlődésének főbb lényegi változásai, hanem ezeken belül lezajlott fejlődési folyamatok ok és okozati összefüggései is. Végezetül megjegyzem, hogy a termálkarszt rendszer vizsgálatát a jelen anyagban csak a Duna jobb parti területekre korlátoztam. Nem vontam be még a vizsgálatokba a Duna bal parti karsztos területeket (Nagyszál, Szendehely) és a Galga völgyéig kimutatott forrásmészkő előfordulásokat sem (Vitális Gy.- Hegyi L-né 1982), bár tisztában vagyok azzal, hogy ezek vizsgálata és további tanulmányozása nélkül a termálkarszt rendszer fejlődésének adottságai nem ismerhetők meg. 2.1. A termálkarszt rendszer nyitott részének pliocén előtti fejlődési adottságai és főbb jellemzői A Dunántúli-középhegység északkeleti részén kialakult termálkarszt rendszerhez kapcsolható forrásmészkő előfordulásokkal igazolható paleo-hévforrások a felsőpannóniai emeletben jelentek meg először (Kretzoi M. 1980). Ilyen korú forrásmészkövek összefüggően nagyobb területekre kiterjedően a csak Budai-hegységben fordulnak elő a Széchenyi- Szabadság-hegy, Kakukkhegy, Budaörsi-hegy stb. környezetében (1. ábra), és további előfordulásokat a hegység nyugati peremén is leírtak (Ferenczy I. 1925). Ezek a mészkövek már jelentős paleo-hévforrás tevékenységet igazolnak. Ez azt jelenti, hogy a termálkarszt rendszer nyitott része már a pannóniai emeletben, főleg annak felső részén a mészképződés időszakában olyan fejlettségi állapotban volt, hogy kialakultak azok az adottságok és feltételek, amelyek hévforrások keletkezésének és működésük folyamatosságához szükségesek. Vizsgálva ilyen szempontból a gerecsei adottságokat, megállapítható, hogy a hegységben az eddigi ismeretek alapján alapvető eltérések mutathatók ki a Bu-