Hidrológiai Közlöny 2004 (84. évfolyam)

1. szám - Török Imre György: Avató beszéd Malina Gyula emléktáblájánál (Szeged, 2003. december 2.)

hatalmú kormánybiztossá nevezte ki, így jelentős szerepet kapott, és oldott meg sikeresen nemcsak Szeged térségében, hanem pl. a Körösökön, Békés város és Békéscsaba'védelmében is. Később sokat utazott külföldön is, s bár vidéki mérnökként élte életét, mégis országos, sőt nemzetközi látókörű, nagytekintélyű, elismert szakemberré vált. Bátran és sokat kísérletezett a napi munka mellett. Kutatott és bőségesen publikált. Szakterülete elsősorban az árvízvédelem, és a folyószabályozás volt, amelyben az általa vezetett társulat védművein mintaszerű fejlesztéseket hajtott végre, de országos léptékű terveket és szakcikkeket is hozott létre. Különösen foglalkoztatta a hullámverés elleni védelem megoldása. 1903-1904-ben szervezte meg a már említett nevezetes partbiztosítás létrehozását, ahol különböző vállalkozók, 16 féle szerkezet 41 változatát készítették el 1400 fin. hosszban. A különböző tégla és beton burkolatok mellett Maiina Európában elsőként kísérletezett az aszfalt alkalmazásával is. A nemzetközileg és országosan is elismert árvízvédelmi szakember ez irányú tevékenysége mellett intenzíven foglalkozott az 1880-as években a káros belvizek elvezetésének gondjaival is, és 1884-ben kidologozta Torontál vármegye belvízvédelmi tervét. Erőfeszítéseit azonban sem az országos, sem a helyi kormányzat nem méltányolta. A most emléktáblával felékesített Dózsa u. 2. épületbe korábbi újszegedi lakásából, 59 éves korában költözött, és itt élte utolsó éveit, tovább kísérletezve és publikálva. Számos írását közölte a Magyar Mérnök és Építészegylet Közlönye, amely „Az árvíz ellen való védekezés okszerűvé tétele, beszámoló a hullámverési kísérletekről' c. dolgozatát Hollán pályadíjjal, s 200 korona pénzjutalommal díjazta. Nem vállalkoznék könnyű feladatra, ha röviden össze akarnám foglalni Maiina Gyula életét, munkásságát, alkotásait, egyéniségét. Ezért csupán azt szeretném hangsúlyozni, hogy számunkra, szegedi polgárok és szegedi vízügyi szakemberek számára legfontosabb és legtanulságosabb, hogy bár országos, sőt nemzetközi elismertségű szaktekintély volt, és országos ügyekkel is foglalkozott, mégis megmaradt szerény vidéki mérnöknek, otthonát, családját, munkatársait szerető embernek. Tetteivel, eredményeivel, tudásával alkotásaival nem dicsekedett, akárcsak a Ferenc József lovagrend kitüntetésével sem, mellyel munkásságát elismerték. Munkáját feladatnak és hazafias szolgálatnak tekintette, mint olyan sokan kortársai és szaktársai, az akkori vízimérnökök, majd az őket követő generációk tagjai is. A vízügyi szolgálat eredményes munkáját mi sem bizonyítja jobban, mint, hogy a Széchenyi-Vásárhelyi féle Tisza szabályozást követően térségünkben az Alsó-Tiszán 1889 óta minden árvizet gátszakadás nélkül sikerült kivédeni. Emellett a vízgazdálkodás más területein ez a kis ország, és benne szűkebb pátriánk eredményei révén és szakemberei munkája alapján európai hímevet szerzett. Ez a hírnév a XIX. századi, és az őket követő nagy mémök generációknak köszönhető. Talán némi szerénytelenséggel állíthatom, hogy az 50 éves jubileumát közelmúltban ünnepelt egységes vízügyi szolgálat és a mai aktív fiatal utódok, akik a vízügyi szolgálatban működnek, szintén nem szégyenkezhetnek, mert híven lépkednek a nagy elődök nyomdokaiban. Munkájuk eredményeit a közelmúlt nagy árvízvédelmi és belvízvédelmi eredményei is bizonyítják. Most amikor azt a megtisztelő feladatot kaptam, hogy egyik legjelesebb elődünk Maiina Gyula emléktábláját felavathassam az örömteli esemény kapcsán az öröm mellett hadd adjak hangot némi aggodalomnak Ezt elsősorban magánemberként teszem, olyan szakemberként aki közel 38 évet szolgált a vízügyben különböző beosztásokban, és úgy érzem eredményesen. Aggodalmamat talán a vízügyi szolgálat sok tagja osztja, és ezt, mint a Magyar Hidrológiai Társaság és a Magyar Mérnöki Kamara választott tisztségviselője is kifejthetem. Mi az aggodalom oka? Az aggodalom oka az, hogy a jól működő egységes vízügyi szolgálat napjainkban zajló átalakítása olyan veszélyekkel jár, amely a mintegy két évszázad alatti eredményeket, a sikeres magyar vízgazdálkodást, különösképpen a vízkárelhárítást súlyosan veszélyezteti. Át nem gondolt, szakértelmet, felelősségtudatot nélkülöző egyes szervezet-átalakítási döntések a vízügyet olyan útra térítették, amely a szolgálat súlyos eróziójához és dezorganizáltsághoz vezet. Ezáltal az ország több mint egynegyedén veszélyeztetett területen élők élet- és vagyonbiztonságát teszik kétségessé, s nem használnak az épített környezet, a természeti értékek védelmének sem. Örüljünk tehát, a nagy elődöknek szóló megbecsülésnek, de nem mehetünk el szó nélkül, az aggodalom kifejezése nélkül a fent említett problémák mellett, amely a jelen és a jövő nemzedékét súlyosan érintheti. Török Imre György