Hidrológiai Közlöny 2004 (84. évfolyam)

5-6. szám - XLV. Hidrobilógus Napok „Vizeink hosszú idejű változásai” Tihany, 2003. október 1–3.

136 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2004. 84

. ÉVF. A fogassüllő (.

Sander luciopercá) ivadékkori kannibalizmusának jellemzői a Balatonban Specziár András - Bíró Péter MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézete, 8237. Tihany Klebelsberg K. u. 3. Kivonat: Dolgozatunkban a balatoni fogassüllö ivadéknál előforduló kannibalizmus gyakoriságát és jellemzőit mutatjuk be közel 32 ezer ivadék vizsgálatára támaszkodva. Ivadékkori kannibalizmust 2001-2003-ban május-június folyamán figyeltünk meg a populáció 0.22-0.85%-ánál. Kannibalizmust a 16 mm-nél nagyobb ivadék mutatott, amelyek szájnyílásukhoz viszonyítva átlagosan 75%-os magasságú fajtársaikat fogyasztották. Sander luciopercá, intrakohort kannibalizmus, Balaton. Kulcsszavak: Bevezetés Bizonyos fokú kannibalizmus a legtöbb ragadozó halfajnál kimutatható, jelentősége kedvezőtlen táplálkozási feltételek esetén fokozódik (Bry és mtársai 1995, Chevalier 1973, Claessen és mtársai 2000). A táplálékhiány során kialakuló kannibalizmus evolúciós előnye abban rejlik, hogy általa a nagyobb, eleve jobb túlélési eséllyel rendelkező egyedeknek módja nyílhat a kedvezőtlen időszak átvészelésére, szaporodásra, és így a populáció fenntartására (Polis 1981). A fogassüllőnél az idősebb korosztályok ivadék fogyasztása mellett (Bíró 1973, Frankiewicz és mtársai 1996, Kangur 2000) ismert az ivadékkori kannibalizmus is (Frankiewicz és mtársai 1996, 1999, Mehner és mtársai 1996). 1999-2000 évi vizsgálataink során már felfigyeltünk rá, hogy a fogassüllö ivadék kannibalizmusa esetenként a Balatonban is jelentőssé válhat (Specziár 2002). E kannibalizmus jellemzőit természetes vizekben azonban még alig ismerjük. Vizsgálataink során arra voltunk kíváncsiak, hogy a balatoni fogassüllőnél milyen jelentősége lehet az ivadékkori kannibalizmusnak, mik a jellemzői és kialakulásának feltételei? Anyag és módszerek 2001 és 2003 között az ivadék kelésétől az őszi időszakig egy-négy heti gyakorisággal gyüjtöttünk fogassüllő ivadékot a Balaton számos területéről. A halakat 4 %-os formaiinban tartósítottuk. Mértük az ivadék testhosszát, magasságát, tömegét és maximális szájnyílását. Ez utóbbit egy kalibrált 25°-os nyílásszögű réz kúppal mértük (

Ward és McCulloch 1991). A halfogyasztás tényét a három év során gyűjtött minden példánynál megvizsgáltuk. Ha az emésztettség foka azt lehetővé tette, akkor a fogyasztott halivadékot határoztuk, mértük a hosszát és magasságát. Az elemzésekbe bevontuk az 1999-2000-ben táplálék összetételre megvizsgált 361 (261 a nyíltvízről és 100 a parti sávból, SL = 6.8-124, illetve SL = 40-114 mm) fogassüllö ivadék adatait is. Eredmények és értékelésük A 2001 és 2003 között megvizsgált, közel 32 ezer darab (SL = 5-98 mm) nyíltvízről származó balatoni fogassüllő ivadéknak mindössze 0.23 %-a fogyasztott halivadékot (a mintában az egyes méretcsoportok reprezentáltsága előfordulási gyakoriságukkal áll arányban, tehát a kisebb példányokat jóval nagyobb számban vizsgáltuk, mint a nagyobbakat). A parti sávban ugyanez az arány a 87 db 37-100 mm-es vizsgált példánynál 9.2 % volt. A halfogyasztás aránya és a fogyasztott halivadék faji megoszlása azonban mind évente, mind szezonálisan erősen változott. A nyíltvízen a táplálékban más sügérfélék mellett, mint a naphal (Lepomis gibbosus), a vágódurbincs (Gymnocephalus cernuus) és a kősüllő (

Sander volgensis), legnagyobb arányban a fajtársak szerepeltek (1. ábra). A fajtársak aránya a fogyasztott halivadékon belül 2000-ben és 2003-ban meghaladta a 85 %-ot! Ennek oka feltehetően, hogy a nyár első felében a fenék régióban más halfaj ivadéka csak kis arányban fordul elő, így a fogassüllő ivadék saját fajtársaival találkozik leggyakrabban (2. ábra). A parti sávban kannibalizmust nem tapasztaltunk, itt a fogyasztott halivadék döntően bodorka (Rutilus rutilus), szivárványos ökle (Rhodeus sericeus) és naphal volt. 100% 0 R. sericeus • L. gibbosus Eä G. cernuus • 5. volgensis • 5. luciopercá 1999 2000 2001 2002 2003 ÉV 1. ábra. A nyíltvízi fogassüllö ivadék által fogyasztott halivadék faji megoszlása a Balatonban. Ivadékkori kannibalizmust 2001-ben május közepe és június közepe között tapasztaltunk az állomány 0.05-0.85 %ánál, 2002-ben május végétől június elejéig az állomány 0.22-0.25 %-ánál, míg 2003-ban május elejétől június végéig az állomány 0.23-0.54 %-ánál (3. ábra). Ugyanakkor, 2000-ben kannibalizmust május közepétől egészen július közepéig tapasztaltunk. Ennek arányát a teljes populációra vonatkoztatva igen magasnak, 5-6.7 %-nak találtuk (csak a táplálkozó egyedeket figyelembe véve ez 5.3-9.1 % volt) (Specziár 2002). 2000-ben azonban a 4955 gyűjtött példányból mindössze 144 egyed gyomortartalmát vizsgáltuk meg, amely akár torzíthatta is erre a viszonylag kis gyakoriságú jelenségre adott becslést. 2001-2003-ban végzett célirányos vizsgálataink eredményei ezt látszanak megerősíteni. Vizsgálataink során 57 ivadékkori kannibál adatait elemeztük. Ezek mindegyike csak egy fajtársát fogyasztotta el egyszerre. A nyelés jellemzően farok felöl történt. A legkisebb fogassüllö, amelynél kannibalizmust figyeltünk meg 16.5 mm-es volt és egy 12.5 mm-es fajtársát kebelezte be. E méret felett, ha a megfelelő méret különbség kialakult az állományon belül, az ivadék kannibalizmusra hajlamos. A fogassüllő ivadék által fogyasztott halivadék, beleértve a fajtársakat is, abszolút mérete egyenes arányba nőtt (4. AC ábra), míg a zsákmány relatív mérete csökkent a ragadozó növekedésével (4.B ábra). Stabil volt ellenben a kannibál szájméretének és az áldozat testmagasságának aránya (4. D ábra). A kannibalizmus során elfogyasztott fajtársak relatív mérete nagyobb volt, mint más zsákmányolt halivadéké. Vizsgálataink során 57 ivadékkori kannibál adatait elemeztük. Ezek mindegyike csak egy fajtársát fogyasztotta el egyszerre. A nyelés jellemzően farok felöl történt. A legki-