Hidrológiai Közlöny 2004 (84. évfolyam)

5-6. szám - XLV. Hidrobilógus Napok „Vizeink hosszú idejű változásai” Tihany, 2003. október 1–3.

34 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2004. 84. ÉVF. Halfaj-együttesek összetétele a Duna-Ipoly Nemzeti Park patakjaiban hegyvidéki, dombvidéki és síkvidéki kisvízfolyások összehasonlítása Erős T.

1 és Sevcsik A.

2 'MTA Magyar Dunakutató Állomás, Gttd, ^Magyar Természe

ttudományi Múzeum Állattára, Budapest Kivonat: A Duna-Ipoly Nemzeti Park (DINP) 23 patakjának 50 mintavételi szakaszáról származó gyűjtéseink alapján hasonlítottuk össze a halfaj-együttesek összetételét. A patakokból 37 halfaj előfordulását igazoltuk. A halállomány összetétele erős szórással, grádiens-szerűen változott a hegyvidéki patakoktól, a dombvidéki patakokon át, a síkvidéki vízfolyások irányában. Az élőhely típusok halegyütteseinek határozott elkülöníthetőségét nehezítette, hogy számos domináns, állomány alkotó faj generalista élőhely használattal volt jellemezhető. A DINP kisvízfolyásait a változatos domborzati viszonyok eredményeként változatos halfaj-együttesek népesítik be. halfauna, halegyüttesek, patakok, Duna-Ipoly Nemzeti Park Kulcsszavak: Bevezetés A XX. század utolsó évtizedében a halfaunisztikai kutatások fellendülése volt megfigyelhető Magyarországon (pl. Keresztessy, 1993, Harka, 1997, Sal la i és Györe, 1999). Ennek ellenére az ország feltártsága halfaunisztikai szempontból még mindig igen hiányosnak tekinthető (Erős és mtsai, 2003) és folyamatos kutatásra van szükség annak érdekében is, hogy nyomon követhessük a halfauna lokális és regionális léptékű változásait. Ismereteink még inkább hiányosak a halegyüttesek sokféleségéről és hasonlósági mintázatáról (de pl. Przybylsky és mtsai, 1991; Bíró és mtsai, 2002), pedig az élőlény együttesek azonosítása és védelme ugyanolyan fontos természetvédelmi célú intézkedések szempontjából, mint a fajok azonosítása és védelme (Angermeier és Winston, 1992). A Duna-Ipoly Nemzeti Parkban (DINP) végzett ichthyológiai felméréseink célja a tájegység nagyobb kisvízfolyásainak halfaunisztikai felmérése és a hegyvidéki, dombvidéki és síkvidéki kisvízfolyások halfajegyütteseinek összehasonlítása volt. Anyag és módszerek A halállomány vizsgálata A halfaj-együttesek összehasonlítása a DINP 23 patakjának, 50 mintavételi szakaszán, 1996-tól 2003-ig végzett felméréseink alapján történt (/. ábra). A halállomány vizsgálatához háton hordozható, elektromos halászgépet, illetve helyenként 2 mm szembőségű keretes hálót alkalmaztunk. A vizsgált mintavételi szakaszok hossza az élőhely adottságoktól függően kb. 50-200 m volt. A felméréseket döntően nyáron, közepes és alacsony vízállásnál végeztük. A hal-együttesek összehasonlítását a gyűjtött halak relatív gyakorisági adatai alapján végeztük el. Számos patak mintavételi helyszínét egyetlen alkalommal vizsgáltuk. A halfajok relatív gyakoriságát összevont adatok alapján számítottuk ki azokon a helyszíneken, ahol több alkalommal is vizsgáltuk a halállomány összetételét. Ezeken a helyszíneken a halállomány összetétele nagy mértékben állandónak mutatkozott, ezért nem láttuk értelmét egyetlen, véletlenszerűen kiválasztott minta alapján jellemezni a halállomány öszszetételét. Az adatbázis 19826 egyed fogási adatán alapul. A halegyüttesek hasonlósági/különbözőségi mintázatát többváltozós adatértékelési módszerekkel (korreszpondencia elemzés, diszkriminancia elemzés, nem metrikus többdimenziós skálázás [NMDS], blokkosztályozás) tártuk fel (ld. Podani, 1997). Eredményeinket az NMDS módszer és a blokk-osztályozás alapján mutatjuk be. A patakszakaszok osztályozása. A mintavételi szakaszokat hidrológiai és geomorfológiai jellemzőik alapján a priori három élőhely típusba osztályoztuk. 1 .„Hegyvidéki patakszakasz" - viszonylag magas tengerszint feletti magasságban, nagy vagy közepes esésű völgyben található, sziklás, köves medrű patakszakasz, viszonylag gyors vízáramlással. Középhegységi patakok felső szakaszára jellemző mintavételi hely; 2. „Dombvidéki patakszakasz" - döntően kavicsos-köves, helyenként azonban homokos, homokos-iszapos aljzatú patakszakasz, változatos hidrológiai és geomorfológiai viszonyokkal, határozott gázló-medence szerkezettel. A középhegységi patakok középső, alsó (hegylábi) szakaszát jellemző mintavételi hely. 3. „Síkvidéki patakszakasz" - homokos, homokos-iszapos aljzatú, egyszerű struktúrájú, vízinövénnyel helyenként dúsan benőtt patak, patakszakasz. Az osztályok megfeleltethetők Dévai és mtsai (2001) élőhely-osztályozási rendszerében definiált kisvízfolyás típusoknak: patak - hegyvidéki patak(szakasz), csermely hegylábi, dombvidéki patak(szakasz), ér ~ síkvidéki patakszakasz). Eredmények A 23 patak 50 mintavételi helyszínéről 37 halfaj előfordulását igazoltuk (/. táblázat). A hidrológiai és geomorfológiai sajátosságaik alapján három víztér típusba osztályozott mintavételi szakaszok hal-együttesei között nem mutatkozott éles elválás (2. táblázat). A hegyvidéki patakok halfaj-együttes összetétele jól megkülönböztethető volt a síkvidéki patakok halfaj-együtteseinek összetételétől, azonban a hegyvidéki és a dombvidéki, illetve a dombvidéki és a síkvidéki halfajegyütteseket nem lehetett megbízhatóan elkülöníteni egymástól. A három víztér típus közül a hegyvidéki patakok halfaunája volt a leginkább egyhangú és megjósolható. A síkvidéki patakok halfaunája volt a legváltozatosabb a faj összetétel és a mintavételi szakaszok közötti állomány összetétel különbözősége alapján. A hegyvidéki patakok jellegzetes halfajai a kövi csík (Barbatula barbatula), a fürge cselle (Phoxinus phoxinus), és a térség patakjaiba telepített sebes pisztráng (Salmo trutta m. fario) volt. A hegylábi/dombvidéki patakszakaszokon a kövi csík, a fenékjáró küllő (

Gobio gobid) és a fejes domolykó (Leuciscus cephalus) volt általánosan gyakori faj, ezek mellett azonban a „petényi" márna (Barbus carpathicus), a sujtásos küsz (Alburnoides bipunctatus), és a nyúldomolykó (.Leuciscus leuciscus) előfordulása és nagyobb állományainak jelenléte is e víztér típusra volt leginkább jellemző. A síkvidéki patakok változatos összetételű halegyütteseinek tömegességében leginkább meghatározó fajai a vágó csík (Cobitis elongatoides complex), a fenékjáró küllő, a fejes domolykó, a bodorka (Rutilus rutilus) és a szivárványos ökle (Rhodeus sericeus) voltak. A síkvidéki patakokra jellemző ritka faj a réti csík (Misgurnus fossilis) és a tarka géb (Proterorhinus marmoratus) volt.