Hidrológiai Közlöny 2003 (83. évfolyam)

XLIV. Hidrobiológus Napok: "Ritkán vizsgált és különleges vizek" Tihany, 2002. október 2-4.

125 Nyugat-magyarországi alpesi tarajosgőte (Triturus carnifex) élőhelyek jellemzése Puky Miklós

1, Fodor Andrea

2, Molnár Ákos', Hámori Márta

1, Tinya Flóra

3, Jónás Szabolcs" 'MTA ÖBKI Magyar Dunakutató Állomás, 2131. Göd, Jávorka S. u. 14. 2ELTE Növényrendszertan és Ökológia Tanszék, 1117. Budapest, Pázmány Péter sétány 1/c. 3ELTE Állatrendszertan és ökológia Tanszék, 1117. Budapest, Pázmány Péter sétány 1/c. Varangy Akciócsoport Egyesület, 1013. Budapest, Pauler u. 19. kivonat: Az alpesi tarajos gőte (Triturus carnifex) 2001 óta védett Magyarországon. Vizsgálata azérl is fontos, mert annak az öt hazai kétéltű fajnak az egyike, amely az Európai Unió Élőhely Irányelvének II. Függelékében is szerepel, tehát a faj megőrzését területvédelemmel is segíteni kell Magyarországon. A T. carnifex hazai populációi a faj elterjedési területének egyik szélén, az Alpokalján élnek 2002-ben huszonöt állóvizet vizsgáltunk részletesen, ezek közül tizenegyből mutattunk ki kifejlett T. carnifex egyedeket vagy lárvákat. Az élőhelyek az Örségi Nemzeti Park területén vagy annak közelében valamint Kőszeg közelében 250 és 400 méter tengerszint feletti magasságban helyezkedtek el. A vizek kémhatása általában semleges vagy gyengén lúgos, vezetőképességük 270 pS/cm alatt marad (1. táblázat) A mintavételi területeken összesen huszonhárom vízi és mocsári növényfáj fordult elő. Néhányuk (Typha latifolia, ./uncus efjbsus) előfordulása szoros összefüggésben volt a T. carnifex jelenlétével (1. és 2. ábra). Triturus carnifex, Amphibia, makrofiton, állóvizek, természetvédelem Kulcsszavak: Bevezetés Az alpesi tarajos gőte (Triturus carnifex) a tarajos gőte fajcsoport egyik tagja 15-17 cm-es testhosszúságú állat, Wolterstorff indexe 63,7 % és 67,09 % (hímek) illetve 53,9 % és 59,19 % (nőstények) között van (Arntzen és Wallis 1999). Olaszországban, az Alpok déli részén és a Balkánon honos (Griffiths 1996, Tvrikovic és Kletecki 1993, Sotiropoulos és mtsai 1995), elterjedési területének svájci részét betelepítés eredményeként kolonizálta (Arntzen és Thorpe 1999). Kisméretű, betelepített populációja Angliában is él (Brede és mtsai 2000). Magyarországon a T. carnifex 2001ben került a védett állatfajok listájára (13/2001. (V. 9.) KöM rendelet 2001), a jogi védelem ellenére azonban a faj hazai előfordulásáról, ökológiai igényeiről keveset tudunk. A T. carnifex vizsgálata azért is fontos természetvédelmi feladat, mert annak az öt hazat kétéltű fajnak az egyike, amely az Európai Unió Élőhely Irányelvének II. Függelékében is szerepel (ECC 92/43 Directive 1992). Ennek megfelelően az európai szinten védett területek hálózatában területvédelemmel is segíteni kell a faj védelmét Magyarországon. Az országos kétéltű és hüllő ponttérképezés alapján a T. carnifex a legkisebb magyarországi elterjedési területű kétéltűfaj (Szövényi és mtsai 2001). Dely már 1967-ben valószínűsíti (a T. eristatus alfajaként) a V. carnifex nyugat-magyarországi elföfordulását, amit először Szabó István, majd később Dely Olivér György is bizonyít (Dely 1971). Noha időközben Vas megye herpetofaunájáról több, összefoglaló publikáció jelenik meg (pl. Dankovics 1999), azok nem tartalmaznak újabb T. carnifex előfordulási adatot. Az 1990-es évek végén Tartally és mtsai (2001) amellett, hogy bizonyítják a korábban leírt őriszentpéteri populáció meglétét, Kőszeg mellett is leírnak egy kisméretű, de valódi szaporodási közösséget alkotó állományt. A T carnifex részletes hazai kutatása 2002-ben indult. A felmérés célja az elterjedési terület kiterjedésének meghatározása, a legfontosabb élőhelyek fizikai, kémiai és biológiai jellegzetességeinek leírása, a szaporodási, táplálkozási kapcsolatok megállapítása, ami a faj hosszú távú fennmaradását elősegítő kezelési javaslatok kidolgozását teszi lehetővé. Anyag és módszer 2002. áprilisa és júliusa között összesen huszonöt nyugatmagyarországi állóvíz részletes, ismételt vizsgálatát végeztük el. A mintavételi területek kiválasztásánál arra törekedtünk, hogy egyrészt különböző 10x10 km-es UTM négyzeteket, másrészt hasonló és eltérő jellegű állóvizeket is felmérj ünk. Az élőhelyválasztás felméréséhez néhány mintavételi területen több, egymáshoz közel eső tókat vizsgáltunk. A vízkémiai paramétereket egy hordozható WTW Multiline-P4 többfunkciós műszer segítségével mértük meg. A vízinövények meghatározása Felföldy (1990) alapján történt. A T. carnifex egyedeket hálózással gyűjtöttük be (Gent és Gibson 1998). A befogott állatok morfometriai adatait a helyszínen tolómérővel illetve KERN 462-41 digitális mérleggel rögzítettük. A mérés után az állatokat a begyűjtés helyén azonnal elengedtük. A statisztikai értékeléshez a Syntax 5.0. programot használtuk (Podani 1993). A T. carnifex és a vízinövények asszociáltságának megállapítására centrált fökomponens analízist és cluster analízist (Jaccard index, csoportátlag) végeztünk. Eredmények és értékelésük A huszonöt részletesen vizsgált állóvíz közül a T. carnifex jelenlétét tizenegy élőhelyen mutattuk ki. A kifejlett egyedek és a lárvák az Őrségi Nemzeti Park területén és Kőszeg közelében 250 és 400 méter tengerszint feletti magasságon, többször 20 m

2-nél kisebb vizekben élnek. Az élőhelyek vízutánpótlása döntően a csapadékból történik, aszályos időjárás esetén nyár közepére vagy végére egy részük kiszárad. A vizek kémhatása általában semleges vagy gyengén lúgos, vezetőképességük 270 (iS/cm alatt marad. Az 1. táblázat a T. carnifex élőhelyként szolgáló vizek néhány fontos fizikai és kémiai jellemzőjének júniusban mért értékét tartalmazza (A júniusi időpont kiválasztását az indokolja, hogy ebben az időszakban mind a lárvák, mind a kifejlett egyedek a vízben tartózkodnak (Griffiths 1996). A mintavételi területeken Cladophora három helyen élt, vízimohát nem mutattunk ki. Összesen huszonhárom vízi és mocsári növényfaj fordult elő a vizsgált vizekben. A felsorolt növények között a Vadása-tónál árasztással létrehozott élőhely miatt a Salix cinerea is szerepel. Az 1. és 2. ábra a vízinövények és a T. carnifex előfordulásának kapcsolatát ábrázolja. A T. carnifex gyakrabban fordul elő a Typha latifoliaval valamint a Juncus effasussai, mint más növényfajokkal. Ezzel szemben a T. carnifex és a Lemna minor valamint a Glyceria maxima előfordulása között negatív a korreláció. Mindez összhangban van Udos és Ancona (1994) valamint Pavignano és mtsai (1990) eredményeivel, ami alapján a növényzet tűnik a T. carnifex elföfordulását meghatározó legfontosabb élő környezeti tényezőnek. A kimutatott növényfajok egy része alkalmas arra, hogy a 7 carnifex nőstények a petéiket a leveleikbe burkolják, de a kifejlett egyedek általában vízinövényekkel kevéssé benőtt helyen élnek. Vizsgálataink alapján a T. carnifex magyarországi fennmaradásában döntő szerepe van a vízinövényekkel kevésbé benőtt őrségi és vendvidéki kis vizeknek, tokáknak. Ezekben a faj hosszú távú fennmaradása nemcsak természetvédelmi, hanem ökológiai szempontból is lényeges, hiszen a T. carnifex a csúcsragadozó szerepét tölti be ezeken az élőhelyeken.