Hidrológiai Közlöny 2003 (83. évfolyam)

XLIV. Hidrobiológus Napok: "Ritkán vizsgált és különleges vizek" Tihany, 2002. október 2-4.

98 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 200.1. 83. I'-VIBioindikáció vízi gerinctelenekkel a Dunában 9. Mennyiségi mintavételek összehasonlító vizsgálata Nősek János - Oertel Nándor - Tóth Bence MTA ÖBKJ - Magyar Dunakutató Állomás, Göd vízi makroszkopikus gerinctelenek, mennyiségi gyűjtési módszerek, Duna Kulcsszavak: Bevezetés A makroszkopikus gerinctelenekre alapozott rutin vízminősítési eljárások általában kvalitatív, ill. szemikvantitatív gyűjtési módszereket alkalmaznak, a tömegességi viszonyok becslésére relatív abundancia értékeket használnak (de Zwart és Triverdi 1992, Tittizer 1999). A különböző biotikus és szaprobitási indexekhez, az anyag és energiaforgalmi számításoknál az egyes táplálkozási csoportok arányainak pontos megállapításához kvantitatív adatokra lenne szükség. A mennyiségi mintavétel nagy folyókban azonban nehézségekbe ütközik, feldolgozásuk idő- és munkaigényes. Vizsgálataink elsődleges célja annak megállapítása volt, hogy a legelterjedtebb kvantitatív, ill. szemikvantitatív mintavételi eljárások milyen hatékonysággal alkalmazhatók a vízi gerinctelen makrofauna különböző rendszertani csoportjainak gyűjtésére a Duna litorális zónájában. Anyag és módszer A mintavételre két - hidrológiai és anyagforgalmi szempontból is eltérő - Duna-szakaszon került sor 2000. július 7én. Kismarosnál (1688 fkm) egy erősen feltöltődő, szerves anyagban gazdag, laza üledékes, depozíciós partszakaszon, míg Gödön (1669 fkm) egy kemény, kavicsos alzatú eróziós szakaszon történtek a vizsgálatok. A kvantitatív módszerek közül a S

urber-mintavevőt (S, 0,25 x 0,25 m), a háromszögletű fenékkotró-hálót (D; 0,25 m), az Ekman-Birge markolót (G; 0,15 x 0,15 m) és a Petersen markolót (P; 0,3 x 0,3 m) hasonlítottuk össze, mindegyiket 5 párhuzamos ismétlésben (a zárójelben az eszköz jelölése, élhosszúsága ill alapterülete van feltüntetve). Osszehasonlításként az EU VK1 szerint rutinszerűen, szabványos módszerként bevezetni kívánt szemikvantitatív "kicking & sweeping" vízi-hálózás módszerét (K&S módszer, H; 0,4 m) is alkalmaztuk. A különböző módszerek ismétléseit mindkét helyen egyegy 100 x 10 méteres, homogén, a parttal párhuzamos mintavételi területen véletlenszerűen, folyásiránnyal szemben haladva "egymással összekeverve" helyeztük ki. Az eszközök által lefedett terület igen különböző volt (1. táblázat) A fenékkotró-háló és a K&S módszer esetében a vizsgált területet az élhosszúság és a gyűjtési sáv hosszának (5 m) szorzata adta Az egyedszám adatokat mindegyik eszköz esetében az értékeléshez egységesen m

2-re számítottunk át. A gyűjtött anyagot a helyszínen 4 %-os formaimban konzerváltuk, az állatok kiválogatása és megszámolása a sűrűség szerinti, un. "cukrozásos elválasztás" (Bíró 1972, Oertel és Nősek 2003) alkalmazása után történt. A különböző gyűjtési módszerek közötti különbséget csoportonként az adott csoport egyedszámai alapján egytényezős varianciaanalízissel vizsgáltuk. Eredmények A rendszertani csoportok száma A mintákban a következő 16 rendszertani csoport képviselői fordultak elő (zárójelben a későbbiekben használt kódok). mohaállatok (BRY), laposférgek (PLA), csigák (GAS) kagylók (LAM), soksertéjű gyűrűsférgek (POL), kevéssertéjü gyűrűsférgek (OLI), piócák (HÍR), hasadtlábú rákok (MYS), ászkarákok (ISO), felemáslábú rákok (AMP), kérészek (EPH), szitakötők (ODO), poloskák (HET), tegzesek (TRI), kétszárnyúak - az árvaszúnyogok kivételével - (DIP) és árvaszúnyogok (CHI). Kismarosnál mind a 16 csoport előfordult, Gödön vízipoloskák nem fordultak elő a mintákban Az egyes módszerekkel gyűjtött rendszertani csoportok számában Kismaroson 10%, Gödön 5%-os valószínűségi szinten volt szignifikáns különbség (I. táblázat). Az ismétlések kumulatív csoportszáma alapján Kismarosnál a leghatékonyabb eszköznek a kotróháló bizonyult, ezt követte a K&S módszer, a Petersen markoló, az Ekman-Birge markoló és a Surber-mintavevő. Gödön a leghatékonyabb a K&S módszer volt, majd csökkenő hatékonysággal a Petersen markoló, a kotróháló, az Ekman-Birge markoló és a Surbermintavevő. A hatékonyság számszerű értékei minden eszköz esetében alacsonyabbak voltak Gödön, mint Kismarosnál (/. táblázat). 1. táblázat A lefedett terület, az összegyedszám, a kumulatív és az átlagos csoportszám alakulása a mintavételi módszerek Mód szer Alap terület Összegyedszám Kumulatív csoportszám Átlagos csoportszám Mód szer m

5 indm 2 | % sz. | % Sz. | % Kismaros H 2,0000 256,0 3,98 14,0 87,50 11,2 70,0 S 0,0625 8408,2 12,97 12,0 75,00 9,0 56,2 D 1,2500 1809.0 2,48 16,0 100,00 11,0 68,7 P 0,0900 281%,0 40,42 13,0 81,25 9,8 61,2 G 0,0225 26018,4 40,15 13,0 81,25 8,8 55,0 SzD 10% 1,63 Göd H 2,0000 569,1 4,52 14,0 93,33 11,8 78,6 S 0,0625 2784,0 22,13 8,0 60,00 7,2 48,0 D 1,2500 108,0 0,82 10,0 66,67 6,6 44,0 P 0,9000 4861,8 38,65 12,0 80,00 9,0 60,0 G 0,0225 4282,4 38,88 9,0 60,00 6,7 44,4 SzD 8 % 1,97 Az egyes gyűjtési módszerek alapterületének függvényében ábrázolva az átlagos csoportszámot, a pontokra illesztett logaritmus függvény (/. ábra) az ismert species-area összefüggésnek felelt meg (Kobayashi 1979). Az illeszkedés Kismarosnál 0,1 %-os valószínűségi szinten volt szignifikáns. Gödön a görbe alakja hasonló volt, de az illeszkedés nem volt szignifikáns. A kotróhálós gyűjtés értékét elhagyva az illeszkedés itt is 0,1 %-os szinten lett szignifikáns (1. ábra) Összegyedszám A különböző módszerekkel Kismarosnál a 16 rendszertani csoportnak összesen 53172 képviselőjét, Gödnél a 15 rendszertani csoportnak összesen 9683 egyedet gyűjtöttük. A négyzetméterenkénti összegyedszám alapján (nem tekintve a csoportonkénti eltéréseket) leghatékonyabbnak a Petersen és az Ekman-Birge markoló bizonyult, ezt követte sorrendben a Surber mintavevő, a K&S módszer és a fenékkotró-háló. A sorrend mindkét partszakaszon (Göd és Kis-