Hidrológiai Közlöny 2003 (83. évfolyam)

XLIV. Hidrobiológus Napok: "Ritkán vizsgált és különleges vizek" Tihany, 2002. október 2-4.

88 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 200.1. 83. I'-VIA halállomány szerkezetváltozása a Meggyes-mocsár (HNP) területén a természetvédelmi rehabilitációt követően Kovács Béla

1, Gőri Szilvia

2, Aradi Csaba

2, Lakatos Gyula

3 'Hortobágyi Halgazdaság Rt., 4071. Hortobágy-Halastó, 2Hortobágyi Nemzeti Park Igazg., 4024. Debrecen, Sumen u. 2. 3Debreceni EgyetemTermészettudományi Kar Alkalmazott Ökológiai Tanszék, 4032. Debrecen, Egyetem tér 1. Kivonat: A Meggyes-mocsár az Egyek-Pusztakócsi mocsárrendszier tagja, amely 1973 óta áll természetvédelmi oltalom alatt, a Hortobágyi Nemzeti Park része, a Ramsari Egyezmény jegyzékére felvett nemzetközi jelentőségű vizes élőhely. A mocsár morfológiai jellemzői bizonyítják, hogy azt a folyóvíz munkája alakította ki. A rekonstrukciót követően az addigra kiszáradt területen a természetvédelem célja a szabályozások előtti áradásokhoz hasonló, a természetes vízjárásnak megfelelő vízpótlás biztosítása. A mocsár legmélyebb része a Meggyes-lapos, ahol a rehabilitációt követően állandó vizborítású, helyenként az. egy métert is meghaladó mélységű víztér alakult ki. A vízutánpótlás a Füredkócsi-tápcsatomán keresztül a Nyugati-főcsatornából történik, a vízrendszerbe kapcsolva a Bőgő-lapost, Kis-Jusztust, Hagymást és Csattagot. Az árasztás óta rendszeres felmérések történtek a víztér hidrobiológiái, botanikai sajátságainak, a jellemző madárállomány változásának felmérésére, természetvédelmi értékelésére. A felsorolt vizsgálatok mellett az árasztás évétől kutatást végeztünk a halállomány kialakulásának, valamint változásának feltárása céljából. A mintákat évenkénti gyakorisággal elektromos halászgéppel vettük. Az eredmények szerint néhány fáj lesodródott egyede már az árasztás évében kimutatható volt. A terület benépesülése gyorsan bekövetkezett, a hortobágyi mocsaras élőhelyekre jellemző kis fajszámú halegyüttes alakult ki. Leggyakoribb fájok az adventiv ezüst kárász (Carassius auratus) és kínai razbóra (Pseudorasbora parva), ezek mellett kiemelendő a kurta baing (Leucaspius delineatus) és a széles kárász (Carassius carassius) erősödő állománya. A ragadozó fajok közül a sügér (Perca fluviatilis) és a csuka (Esox lucius) jellemző, ez utóbbi igen nagy egyedszámban. A 2001. évre a téli alacsony vízszint következményeként a benépesülés folyamata megtört, gyakorlatilag csak a két adventiv faj egyedei voltak kimutathatóak igen nagy egyedszámban. Kulcsszavak: mocsár-rehabilitáció, halfaunisztikai kutatás, halállomány benépesülés Bevezetés meder középső szakaszán jelentősek a szintkülönbségek, A Hortobágy-kistáj kialakulásában, fejlődésében meg- helyenként meghaladják a 3 métert. Az ármentesítést köhatározó szerep jut a víznek, hiszen teljes területe a Tisza vet

ö lecsapolások és a természetes vízgyűjtő feldarabolóártere volt. A táj vízrendezés előtti arculatához hozzátartoztak az egykori folyómedrek, levágott kanyarulatok, laposok területén létrejött és évről-évre megújuló vizes élőhelyek. A vízrendezések következtében ezek a területek jórészt kiszáradtak, területük jelentősen lecsökkent. A Hortobágy azonban a beavatkozások ellenére meg tudta őrizni természeti potenciálját, amit jórészt a Tisza, mint zöldfolyosó, közelségének köszönhet (Aradi, 1991) Ennek megfelelően a Hortobágyi Nemzeti Park megalakulását követően egyik kiemelkedő feladatának tekintette a vizes élőhelyek védelmét, konzervációját, valamint a sérült, vagy éppen eltűnő élőhelyeken aktív természetvédelmi beavatkozásként azok rehabilitációját, vagy rekonstrukcióját (Dévai, 1994) Az Egyek-Pusztakócsi mocsárrendszer rekonstrukciója 1976-ban indult meg a Füred-Kócsi tápcsatorna létesítésével, illetve a Feketerét árasztásával (Aradi, 1984). A munkálatok több lépcsőben zajlottak. A Kis-Jusztus árasztása után 1997-ben készült el a Meggyes-, Bőgő- Hagymás-lapos, valamint a Csattag rehabilitációja. A természetvédelmi kezelések megalapozását képezték azok a biomonitoring jellegű kutatások, amelyek feltárták a beavatkozások hatásait, az egyes élőlény csoportok szerkezetében bekövetkezett változásokat (Aradi, 1988; Gőri, 1993; Kovács, 1997; Lakatos, 1997). A poszter a Meggyes-laposon az árasztás évétől rendszeresen végzett, a víztér halállomány szerkezetében bekövetkezett változásokat vizsgáló halfaunisztikai kutatómunka eredményeit mutatja be. Anyag és módszer A Meggyes-lapos A Meggyes-lapos az Egyek-Pusztakócsi-mocsárrendszer tagja. Teljes hossza 1700 méter, legnagyobb szélessége 500 méter, területe 75 ha. A lapos észak-déli irányban lefutó völgye, a medencét szegélyező övzátony sorok jelzik, hogy a területet a folyóvíz munkája alakította ki. A dása után a Meggyes-lapos teljesen kiszáradt. A rehabilitáció előtt csak nagyon csapadékos időszakokban telt meg a mocsár medre. A mocsár északi részén nagyobb kiterjedésű, ecsetpázsitos réttel körülvett zsombékos élőhely maradt fenn, ahol a szikes rétek és a szikes mocsarak fajai keveredtek. Déli részének nádasai, amelyek kiterjedése 31 ha, a rendszeres aratás következtében gyorsuló ütemben homogenizálódtak, a rehabilitáció előtt már csak néhány vízi harmatkása (Glyceria maxima) és keskenylevelű gyékény (Typha angusiifolia) folt jelezte a nem sokkal korábban még változatos élőheJy gyors átalakulását. A terület vízellátását a Füredkócsi-tápcsatornából kiágaztatott, 1996 -97-ben elkészült árasztó csatorna biztosítja. Az árasztás gravitációsan történik, egy tiszai áradást utánzó kora tavaszi (február végi-március eleji) feltöltéssel. A vízutánpótlás biztosításával a HNPÍ célja a mocsárvilág egy állandó vízborítású, helyenként egy métert is meghaladó vízmélységű vízterének fenntartása. A feltöltés hatása az élővilágra Az 1997. évi első feltöltést követően a lapos élővilága jelentősen megváltozott. A víztér legmélyebb részein a nádas foltokban megritkult. A nyugati, meredek partnál az év második felére megindult a kiritkult nádasok regenerálódása, azaz a korábbi állapothoz viszonyított 50-60 cm-es vízszint emelés nem okozta a nádasok pusztulását. További átrendeződést jelentett a zsióka (Bolboschoenus maritimus) benyomulása a kipusztult rétzóna helyére, valamint a nád térhódítása ezen a területen. Az 1998-ban végzett felmérés során a mocsárban 20 növényfaj jelenlétét regisztrálták (Gőri, et al. 1998). A nádas az árasztást követő ötödik évre kiterjeszkedett az övzátonyig. Az első évben kialakult belső nyíltvizes foltok a 2001. évi légifelvételek tanúsága szerint nem szűkültek. Ahol korábban nem volt tartós vízborítás (keleti partvonal rétzónája, szikes gyepek), ott a vegetáció pusztulása következett be, itt részben iszaptársulások, valamint sekély nyíltvíz alakult ki. A mo-