Hidrológiai Közlöny 2003 (83. évfolyam)

XLIV. Hidrobiológus Napok: "Ritkán vizsgált és különleges vizek" Tihany, 2002. október 2-4.

45 Csigaház és kagylóhéj mint természetes alzat az algabevonat vizsgálatokban II. Érces Károly, Kovács Krisztián Észak-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség, Győr Kivonat: A legújabb perifiton és fitobentosz kutatások alapján úgy túnik, hogy az élóbevonatoknak a vízi életközösségek és a vízminőség szempontjából is nagyobb jelentősége van, mint azt korábban gondoltuk. Algabevonat vizsgálataink során a vízi puhatestűek külső váza jó alzatnak bizonyult. Bevonatukat tanulmányozva statisztikai módszerek felhasználásával a különböző vízterek jól jellemezhetők. A csigák és kagylók életmódbeli különbségéből adódó eltérések könnyen kiszűrhetők. Élő puhatestűek és „üres" csigaházak, kagylóhéjak egyaránt alkalmasak alzatnak. A Mollusca fauna és algabevonata együttes tanulmányozása árnyaltabb képet ad a vízminőségről. epizoikus fitotekton, pen fi ton, alzat, kvalitatív és kvantitatív algabevonat vizsgálat Kulcsszavak: Bevezetés A szakirodalom szerint a bevonatlakó algák a biomonitoring céljára ideális szervezetek. Az algák rövid generációs ideje lehetővé teszi, hogy gyorsan reagáljanak a környezeti hatásokra. Fajösszetételük, tömegviszonyaik módosulásából következtetni lehet a közösséget ért változásokra. A perifitikus algák legtöbb faja helyhez kötött, tehát egy adott víztérre jellemző lehet a jelenléte, hiánya, mennyisége megváltozása. Már régóta ismert, hogy a vízi puhatestűek külső vázán is élnek algák de a kutatások főleg a növényi alzaton kialakult algabevonat az epifiton, ill. a köveken található epiliton tanulmányozására irányulnak Ennek megfelelően a vizsgált alzatok elsősorban kövek valamint élő és elhalt vízinövények. Ezeken kívül mesterséges alzatok is használatosak pl.: csiszolt felületű üveglemez, vagy keretbe rögzített nádszálakból készített "mesterséges úszó nádsziget". Állati eredetű természetes alzaton kialakuló algabevonatokról, az epizoikus fitotektonról kevés információval rendelkezünk ezért vizsgálataink tárgyát a vízicsigák és kagylók külső vázán megfigyelhető algabevonat képezte. Anyag és módszer Kilenc víztérből (Rába, Rábca, Marcal, Lajta, Hanság-föcsatoma, Dünaszegi-tó, Szavai- csatorna, Répce, Concó-patak) 10 különböző puhatestű fajhoz tartozó, 40-80 cm mélyről származó alzatot vizsgáltunk. A mintákat részben élő puhatestűekről, részben „üres" csigaházakról ill. kagylóhéjakról gyűjtöttük, összehasonlításul növényekről és kövekről is vettünk bevonat mintákat és párhuzamosan vizsgáittik a fitoplanktont is. Az alzatok egész felületének bevonatát kefével ismert mennyiségű vízbe mostuk. A bevonat fellazítása, könnyebb eltávolíthatósága érdekében előzőleg az algasejteket még nem károsító, rövid idejű ultrahangos kezelést alkalmazhatunk (35 kHz, 0,5 perc), szükség esetén szikével is lehet segíteni. Az így leválasztott bevonat az alzat felületének ismeretében mennyiségi elemzésre alkalmas. A mintát két részre osztottuk egyik feléből klorofill-a mérést végeztünk a másikat Lugol-oldattal rögzítettük s úgy vizsgáltuk tovább. Az alzat felületének kiszámítása geometriai modellel való közelítéssel történt. A vizsgált alzatot mértani alakzatokra bontottuk ezek területét számítottuk ki egyenként, majd a részterületeket összeadtuk. A kvantitatív elemzést Utermöhl módszere szerint fordított mikroszkóppal végeztük. Eredmények és értékelésük Igen jelentős mennyiségű bevonatképző algát találtunk a csigákon és a kagylókon is. Nem került elő olyan alzat, amelyen ne lett volna élőbevonat, akár élő állatot, akár üres vázat vizsgáltunk. A vízből kiemelt alzatok felülete 2,5-79,2 cm

2 közötti volt. A felületegységre jutó klorofill-a mennyisége 1,07-11,42 ng/crrf közötti értékeket adott, amelyek jó egyezést mutatnak Vörös és munkatársai 200l-es eredményeivel. Az algaszám 5000-100000 egyed /cm volt, a leggyakrabban 10000 és 40000 közötti értékek fordultak elő. A különböző fajhoz tartozó alzatokon tapasztalt egyedszámok véletlenszerű eloszlása arra enged következtetni, hogy a cm

2-kénti algaszám szempontjából az alzat faji hovatartozása nem meghatározó. Csigák esetében a cm

2-kénü klorofill-a menynyiség mindig nagyobb értékeket ad, mint a kagylóknál, amit az átlagos klorofill-a című grafikon jól szemléltet (/. ábra). 1. ábra. Átlagos klorofill-a tartalom (ég/cm ) Ennek magyarázata szerintünk az eltérő életmód lehet. A kagylók gyakran a laza mederüledékbe ássák magukat, míg a csigák életmódja kedvezőbb fényviszonyokat jelent az algák számára A Lajtában ez a különbség kisebb, aminek oka a szilárdabb mederfenék - nehezebben ássák be magukat a kagylók - és a jobb átlátszc«ág. Secchi koronggal mért átlátszóság vizsgálataink idején: Lajta 80 cm (a mederfenék látható), Rábca 75 cm, Rába 50 cm. A kvalitatív vizsgálatok 106 algafajt mutattak ki. Egyértelmű kovaalga dominanciát jelez az előfordult 56 faj, a leggyakoribb fajok az Achnanthes, Amphora, Cocconeis, Navicula, Nitzschia, Melosira genusokból kerültek ki, de találtunk néhány kékalgát, Peridiniumot, valamint néhány planktonikus fajt is. A fajösszetétel arányait oszlopdiagramon ábrázoltuk (2. ábra). Úgy tűnik az algabevonat faji összetételét a különböző vízterek eltérő sajátosságai befolyásolják az alzat "faji hovatartozása" kevésbé érvényesül. A kis méret (Theodoxus danubialis, Fagotia acicularis, Lymnaea peregra v. ovata) a fajszámot korlátozza, ezért a nagyobb méretű fajok (Lymnaea stagnalis, Anodonta, Pseudanodonta, Unió, Viviparus spp.) vizsgálata célszerűbb. Megállapításunk alátámasztására tavalyi és idei adatainkat is többváltozós statisztikai elemzésnek vetettük alá. A fajok alapján elvégzett cluster analízis és ordináció módszerével elhatárolhatók az egyes vízterek (3-6. ábra). A legmarkánsabban a Szavai-csatorna és a Dunaszegi-tó különül el, valószínűleg azért, mert állóvíz jellegűek.